Vasúti közlekedés
Makro / Külgazdaság Kötelező határellenőrzés: kevesebb vonat Bécs és Budapest között
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 4. 07:20
Az osztrák vasút szeptember 5-től csökkenti a Magyarországra közlekedő nemzetközi távolsági vonatok számát. Az ÖBB közlése szerint döntésüket az indokolja, hogy a hónap elejétől érvényes kötelező határellenőrzés miatt a nemzetközi utasforgalom drasztikusan visszaesett.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vásárló Csigatempóban faragja le a vonatkéséseket a MÁV
Valkai Nikoletta | 2020. február 21. 18:10
Több mint 1 millió személyvonat közlekedett az országban tavaly, ezeknek a 12 százaléka nem érkezett meg menetrend szerint. Mindez 2 millió perc késést és 1 százalékkal jobb eredményt jelent a vasúttársaság két évvel ezelőtti teljesítményéhez képest. Miközben rekordot ért el a bliccelés miatt kiszabott bírságok utáni befizetések, több vonal utasforgalma is komolyan megugrott, és a jegyvásárlási szokások is átalakultak.
Vásárló Megvan, mikortól utazhatunk emeletes vonatokkal
Privátbankár.hu | 2020. január 31. 14:04
11 szerelvény áll hamarosan forgalomba.
Személyes pénzügyek Lassan, de biztosan tovább nő a magyarok száma Ausztriában
Eidenpenz József | 2019. november 20. 06:06
A magyar munkavállalók száma ugyan szezonális okokból éppen visszaesett októberben Ausztriában, de ez alighanem csak átmeneti. Év per év alapon továbbra is nő a kint dolgozók létszáma. December közepétől sűrítik a Sopron felé tartó ingázó vonatokat, de más vonalakon is lesznek bővítések.
Vásárló 760-szor bliccelt, felmentették – a MÁV bevasalja a kártérítést
Privátbankár.hu | 2019. október 24. 18:20
A férfi a blicceléseivel 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott a vasúti cégnek.
Vállalat Túlárazták a melót, elfogyott a pénz, most akasztással fenyegetik egymást
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 9. 11:43
Ilyen dolgok történnek a Székesfehérvár-Tapolca vasút, azon belül a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti rész villamosítása kapcsán.
Vállalat Hiába a tökkelütött időjárás, így is nőtt a balatoni vonatforgalom
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 5. 07:31
Nem is kicsivel: a tavalyihoz képest több mint 900 ezerrel többen választották a vasutat a tóhoz.
Vállalat Halálos támadás a peronon – hogyan lehetne védekezni?
Privátbankár.hu | 2019. július 30. 17:00
Hogyan lehet védekezni az olyan támadások ellen, mint amilyen Frankfurtban történt? A válasz eléggé kijózanító. Vannak ugyan megoldások – de magas árat kellene fizetnünk értük. Vagy túl költségesek, vagy nagy közlekedési fennakadásokat okoznának, vagy nem jelentenek semmi garanciát a védelemre.
Vállalat Hiába késnek a vonatok, így is óriásit nőtt a MÁV utazóközönsége
Privátbankár.hu | 2019. február 13. 07:42
3,6 millióval lettek többen a vonatozók négy év alatt.
Vállalat Minden tizedik vonat késett tavaly a MÁV-nál
Székely Sarolta | 2019. február 6. 15:00
A magyar személyszállító vonatok becslésünk szerint megközelítőleg 2 millió percet késtek tavaly. Legnagyobb eséllyel azok az utasok számíthattak csúszásra, akik valamilyen regionális járattal (egyéb személy és EURegio) utaztak. A MÁV szerint a vonatok 13 százaléka, azaz nagyjából tízből egy vonat késett, az összes járatra vetített késés pedig átlagosan két perc volt.
Vállalat Felújítás helyett bezár két vasútvonalat a MÁV
Privátbankár.hu | 2018. november 19. 09:38
December 9-től megszűnne a vonatközlekedés két Szabolcs megyei vonalon, helyette autóbuszok szállítanák az utasokat.
Vállalat Üdv a XXI. században: télen is lehet kezet mosni a vonaton
Székely Sarolta | 2018. november 9. 16:00
Bár az utazóközönség részéről teljesen jogos és alapvető elvárás lenne, hogy a vonatokon mosdóhasználat után kézmosási lehetőség is legyen, a téli időszakban ez nem volt adott Debrecen és Mátészalka között - írja az mfor.hu.
Makro / Külgazdaság Sírjunk vagy nevessünk? Albániában is hamarabb lesz reptéri vasút, mint Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. október 29. 12:53
Kiadták az engedélyt a tiranai reptérre vezető vasútvonal megépítésére, miközben a ferihegyi vasúti közlekedés továbbra is csak álom.
Közérdekű Keresztbe tett a vihar a MÁV-nak: itt késnek a vonatok
Privátbankár.hu | 2018. július 23. 17:44
Vihar miatt több vonat is késik a budapesti elővárosi vonalon.
Vásárló Utazol? Menj vonattal! Ennyivel olcsóbb a jegy
Privátbankár.hu | 2018. április 26. 11:36
Akár 20 százalékot lefaraghatunk a jegy árából 100 kilométeres táv felett.
Makro / Külgazdaság Ezért érné meg a kínaiakkal üzletelnünk
Privátbankár.hu | 2017. december 11. 07:36
További munkahelyeket teremtene a főleg Kínából érkező áruk vámolása.
Vásárló 25 percet lefaragtak az egyik legfontosabb vasútvonalon
Privátbankár.hu | 2017. december 9. 19:35
Vége a felújításnak és a vágányzárnak a dél-balatoni vasútvonalon.
Vásárló 10 év után újraindul egy vasútvonal
Privátbankár.hu | 2017. november 24. 12:59
Decembertől ismét van rendszeres vasúti személyszállítás a Pozsony Ligetfalu-Rajka-Győr vonalon.
Vásárló Olcsóbb lesz a vonatjegy
Privátbankár.hu | 2017. november 22. 10:18
Jó hír azoknak, akik automatán keresztül vagy az interneten vásárolják meg jegyüket.
Makro / Külgazdaság Kína letarolja az európai vasutat: összefognak ellene az óriások
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 27. 10:05
A kínai konkurens előretörése miatt közös programot indít a Siemens és az Alstom az európai vasutak fejlesztéséért.
Vállalat Megmenekült a vasút? Egyre kisebb a tartozás
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 5. 17:07
Év végére tovább csökken a MÁV adóssága, de még így is szép összeg marad.
Közérdekű Nagyon megszívod, ha erre utazol a következő hónapokban
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 1. 10:21
Több hónapig tartanak a felújítások a dél-balatoni vasútvonalon.
Vállalat Mekkora a fejetlenség a MÁV-nál a sztrájk miatt?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 31. 17:11
A vasúttársaság szerint nem okoz nagyobb fennakadást a nemzetközi vonatközlekedésben az Utasellátónál szervezett munkabeszüntetés.
Vásárló Brüsszelben beintettek a fiataloknak: elkaszálták az ingyen bérletet
Privátbankár.hu | 2017. február 7. 16:49
Túl drága lenne, nem kapnak ingyenes Interrail bérletet a fiatalok.
Vásárló Durva forgalomra számít a MÁV – ez vár ránk a vonatokon
Privátbankár.hu | 2016. december 2. 13:23
Az adventi hétvégéken akár másfélszer annyi utas is lehet, mint egyébként, készülj a tömegre!
Vásárló Megújul a vasút – mostantól mindenki vonattal utazik majd?
Privátbankár.hu | 2016. november 30. 12:50
Két hét múlva életbe lép az új menetrend, rengeteg dolog változik.
Karrier Jön a jó világ? Ingyen vonatozhatnak a fiatalok az EU-ban
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 19. 11:26
Három hétre szóló bérletet adnának minden 18 évét betöltő fiatalnak az EU-ban.
Makro / Külgazdaság Elszabadult egy mozdony Budapesten
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 17. 17:12
Nem volt rajta senki, a szerelvényt Soroksáron kisiklatták.
Közérdekű Vonattal utaznál? Ezeken a vonalakon biztos nem!
Privátbankár.hu | 2016. július 28. 14:37
Elmosta a síneket a vihar, több szakaszon is vonatpótló buszok közlekednek.
Közérdekű Berágtak a vasúti dolgozók, megállt az élet tőlünk nyugatra
Privátbankár.hu | 2016. május 30. 12:33
A dolgozók béremelést, a munkaszerződések arányának javítását és a pihenőidő emelését követelik Barcelonában és Belgiumban.
Karrier Megbénul Németország: megint sztrájkolnak a vasutasok
Privátbankár.hu | 2015. május 20. 08:36
Németországban a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) szerdán újabb sztrájkot kezdett a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság személyszállítási ágazatában.
Uniós pályázatok Rengeteg pénzt kap a vasút: ezekre megy az uniós pénz
Privátbankár.hu | 2015. március 23. 11:53
A vasút fejlesztésére jut a legtöbb uniós forrás 2020-ig. Jönnek az új vonatok, pályafelújítások - mire megy pontosan a pénz?
KKV Utaztál már fecskés vonaton? Így néznek ki a MÁV felújított kocsijai (képekkel)
Privátbankár.hu | 2015. január 13. 10:53
Idén is folytatja az elővárosi és távolsági vonatok felújítását a MÁV-START. Új motívum jelt meg a szerelvényeken: a fecske.
Vásárló Hosszabb vonatok, wifi, több pénztár – így készülnek a Soundra
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 16:24
Kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, több kocsival megerősített járatok az idei Balaton Sound fesztiválra vonattal utazóknak Zamárdiban. A július 10-13. közötti esemény idején könnyítik a fesztiválozók jegyváltását, így rövidebb sorban állásra számíthatnak. Zamárdi állomáson már a fesztivál idején is lesz ingyenes wifi internet.
Vásárló Jobban járnak a bérletesek a MÁV új automatáival
Privátbankár.hu | 2014. március 15. 16:40
Két új funkciója is lett a pályaudvari automatáknak: számlát adnak, megkönnyítve ezzel a bérletvásárlást és angol nyelven is elérhetőek a turisták kedvéért.
Vásárló Itt utazhat olcsóbban vonattal
Privátbankár.hu | 2014. január 19. 12:44
A kedvezmény vonatkozik a teljes árú jegyet váltókra, a bérlettel utazókra, a diákokra és a nyugdíjasokra is.
KKV Elvihetik a motorvonatokat Pusztaszabolcsról
Privátbankár.hu | 2013. december 31. 10:59
A 2006-ban 11 milliárd forintért vett 10 Talent motorvonat fele már elromlott. A svájci járműgyártó nem akar fizetni, ahogyan a MÁV sem. Az utazók utaznának.
Vásárló Nem elég a kalauz, fedélzeti jegyellenőrök is lesznek a vonatokon
Privátbankár.hu | 2013. november 18. 13:07
Csak a jegyeket és a bérleteket ellenőrizhetik, minden másra marad a kalauz.
Utazás Így juthat el Hódmezővásárhelyről Szegedre fél óra alatt
Privátbankár.hu | 2013. október 21. 10:46
A projekt Magyarországon egyedülálló. 2015-re valósulhat meg.
Utazás Olaszországba készült vonattal? Pénteken elfelejtheti az utazást
Privátbankár.hu | 2013. október 15. 08:15
Az olasz vasutasok sztrájkra figyelmeztet a Mávinform.
KKV Képek az első szolnoki vasúti kocsiról, a kasztni már kész
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 4. 15:29
A Stadler Rail Csoport szolnoki leányvállalata sikeresen legyártotta annak a 42 darabos FLIRT flottának az első kocsiszekrényét, amelyet a MÁV-START rendelt meg még az év elején a svájci járműgyártó vállalattól.
Utazás Katicával és expressz-szel a Balatonra - kezdődik a nyár a MÁV-nál
Privátbankár.hu | 2013. június 14. 11:16
Indul a nyári menetrend a vasúton. A tóhoz és a körüli vasútvonalakon a nyári hónapokban több mint egymillió utas választja az utazásához a vonatokat.
Utazás Ne induljon vonattal Ausztria, Németország felé - jön az ár!
Privátbankár.hu | 2013. június 3. 09:02
Katasztrófális az árvizi helyzet tőlünk Nyugatra, de északra sem jobbak a kilátások. Csehországban vasárnap este kijárási tilalmat vezettek be, a napok óta tartó esőzés nyomán indult áradások miatt.
Utazás Vakítóbb és gazdaságosabb lesz több vasúti lámpa
Privátbankár.hu | 2013. május 22. 12:54
Egymilliárd forintos közlekedésbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél. Csaknem két tucat átjárót korszerűsít a vasúttársaság.
Utazás Vasárnaptól új menetrend, indulás előtt mindenképpen érdeklődjön
Privátbankár.hu | 2013. április 5. 16:33
Vasárnaptól több ponton változik az idei vasúti menetrend, a változások csaknem húsz vasútvonalat érintenek - közölte a MÁV-START Zrt.
KKV 22,6 milliárdos közbeszerzés: hárman maradtak versenyben
Privátbankár.hu | 2013. március 4. 15:14
Összekötik az uniós és a hazai vasutat. Ebben a hónapban eldől, hogy melyik cég építheti ki a speciális kommunikációs hálózatot 900 kilométer vasúti vonalon. Főleg fővárosi és azt érintő vasúti vonalat kötnek össze az európai rendszerrel.
Utazás Ma is pert vesztettünk az Unióval szemben
Privátbankár.hu | 2013. február 28. 11:48
Elmarasztalták Magyarországot a vasúti közlekedéssel kapcsolatos vitában a luxemburgi székhelyű bíróságon, mert nem teljesítettük az uniós jogból fakadó kötelezettségeinket.
Friss
hírlevél