Zika-vírus
Makro / Külgazdaság Most meg a zikavírus terjed Indiában 
Privátbankár.hu | 2021. november 15. 12:28
India északi részén 127-en fertőződtek meg a zikaláz vírusával, és a betegek száma tovább emelkedik - közölte az állami NDTV televíziós csatorna hétfőn Uttar Prades állam hatóságaira hivatkozva.
Közérdekű Lehet, hogy megtalálták a zika-vírus ellenszerét  
Privátbankár.hu | 2016. november 8. 12:50
Egy amerikai kutatócsoport sikerrel tesztelt egereken egy olyan antitest-terápiát, amelynek továbbfejlesztett változata védelmet nyújthat a méhen belül azoknak a babáknak, akiknek édesanyja zika-vírussal fertőződött a várandósság idején. A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a vírust.
Makro / Külgazdaság Menekülnek az ott élő külföldiek Brazíliából 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 8. 06:07
Miközben az olimpiára félmillió látogató érkezett, egy másik nagy csoport csomagol és távozik: az ideiglenesen ott élők, többnyire azok, akik multinacionális cégeknél kaptak állást. Az ország gazdasága megviselődött, az élet sokkal kevésbé vonzó, mint mikor érkeztek, illetve az őket foglalkoztató cégek távoznak vagy leépítenek.
Közérdekű Újabb szomszédos országban jelent meg a világjárvány  
Privátbankár.hu | 2016. július 12. 12:00
Romániában is találtak zikavírussal fertőzött beteget.
Makro / Külgazdaság Közeledik a világjárvány – nekünk is félnünk kell? 
Privátbankár.hu | 2016. június 13. 09:49
Már Szlovéniában is regisztráltak egy zikás megbetegedést, de a szakértő szerint Magyarországon nincs ok a pánikra.
Makro / Külgazdaság El kell halasztani az olimpiát? 
Privátbankár.hu | 2016. május 28. 12:04
Több mint száz neves kutató hívta fel a figyelmet a zikavírus miatti veszélyekre. Ha Brazíliában megtartják az ötkarikás játékokat, óriási iramban gyorsulhat a fertőzés.
Lakosság Mégsem ússzuk meg a járványt: jelenteni kell a zikalázas betegeket 
Privátbankár.hu | 2016. május 19. 15:09
Az országos tisztifőorvosi szolgálat közleménye szerint június elsejétől regisztrálni kell a magyarországi zikavírusos eseteket.
Vásárló Egzotikus helyekre utazol? Készülj fel a vírus ellen! 
Privátbankár.hu | 2016. március 4. 16:04
A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata a Zika-láz veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába induló magyar állampolgárokat.
Vásárló Nem különítették el a Zika-vírussal fertőzött szlovák nőt 
Privátbankár.hu | 2016. március 2. 11:02
Szlovákiában is felbukkant a csecsemőknél kisfejűséget okozó Zika-vírus. Egy beteget azonosítottak, akit viszont el is engedtek.
Makro / Külgazdaság Felkészülni – már a közelben jár a vírus 
Privátbankár.hu | 2016. február 25. 10:41
Most Csehországban regisztráltak két Zikás megbetegedést, biztos, hogy külföldről hozták be.
Makro / Külgazdaság Késésben vagyunk - ez lesz a következő világjárvány? 
KD | 2016. február 8. 14:06
Nagyon sokat lehet idén hallani a zika vírusról, de a WHO csak február elsején nyilvánította közegészségügyi vészhelyzetnek. A vírust okolják többek közt a kórosan kisfejű babák születéséért is, és egyelőre védőoltás sincs ellene. De miért csak most reagált a világ egy ekkora egészségügyi kockázatra?
Makro / Külgazdaság Zika-vírus: Amerika kihagyhatja az olimpiát 
Privátbankár.hu | 2016. február 8. 12:15
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága közölte: sportolóik féltik az egészségüket, így akár ki is hagyhatják versenyzőik a játékokat.
Vásárló Nincs mitől félni? Ezt a járványt megússzuk 
Privátbankár.hu | 2016. február 3. 10:03
Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen - mondta Dánielis Ágnes, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.
Vásárló Már a szomszédunkban van a zikavírus - van okunk félni?  
Privátbankár.hu | 2016. január 29. 13:58
Találtak egy vírussal fertőzött beteget Ausztriában.
Makro / Külgazdaság Van félnivalónk: Európát is elérte a vírus 
Privátbankár.hu | 2016. január 28. 16:43
Több európai polgárt is megfertőzött a Zika-vírus, amelynek behurcolásának kockázata Magyarországon sem zárható ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG