3p
KKV

Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti a legnagyobb kihívást az áremelkedés.

2012 óta nem volt olyan magas az infláció, mint amit most tapasztalunk Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint akkor éves szinten 5,7 százalékkal, 2021-ben pedig 5,1 százalékkal emelkedtek az árak, miközben decemberben már 7,4 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztók napi szinten érzik a változást, ha tankolnak vagy bevásárolnak, de kevesebb szó esik arról, hogy milyen hatással van a pénzromlás a vállalatokra. A legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi cégek egyéves várakozásait vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index alapján az utóbbi időben már számukra is meghatározó tényezővé vált.

A nagyvállalatok jellemzően érvényesíteni tudják áraikban az inflációt, azonban ezzel együtt is nehézséget okoz számukra. Ez feltehetően azzal magyarázható, hogy alapanyagköltségeik nagyobb mértékben drágultak, mint a pénzromlás átlagos üteme, illetve a bérköltségek inflációt követő emelkedése a foglalkoztatottak magas száma miatt meghatározó plusz költséget jelent. A helyzet valószínűleg rövidtávon nem lesz könnyebb. Bár az infláció 7,4 százalékkal decemberben tetőzhetett, várhatóan 2022-ben is magas marad – értékelte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője. Jelenleg ott tartunk, hogy 2021 negyedik negyedévében a vállalatok közel kétharmada (64 százalék) tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával.

A mezőgazdaság szembesült a legnagyobb kihívással

Az agrárcégek mindössze 56 százaléka tudja érvényesíteni az inflációt áraiban. Az iparban, építőiparban szintén a vállalatok 56 százaléka, a szolgáltatóiparban 58 százalékuk, a kereskedelemben azonban az átlagot jóval meghaladva 74 százalékuk emelt árat legalább a pénzromlás mértékével. Amíg azonban a teljes nagyvállalati szektor 57 százalékának okoz nehézséget a pénzromlás, ez az arány a mezőgazdaságban 85 százalék. Ennek oka, hogy itt a fuvarozási díj komoly költségtényező, és a műtrágya is kiemelkedő mértékben drágult – mindezt eddig nem feltétlenül tudták beépíteni az áraikba. Ehhez képest az iparban, építőiparban a cégek 64, a kereskedelemi és a szolgáltató szektorban pedig mindössze 53 százalékának jelent kihívást az infláció.

Címkék: KKV K&H Bank Kkv
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG