5p

Magyar Pétert többen szeretnék miniszterelnöknek, de a kormányváltásra kevesebben számítanak ebben a körben – derül ki a Republikon felméréséből. 

Magyarországon a felnőtt korú magyar lakosság mintegy 23 százaléka bizonytalan a pártválasztását illetően, ez nagyjából 1,8 millió embert jelent. A bizonytalanok és a pártválasztók között demográfiai és politikai jellegű törésvonalak is húzódnak – derül ki a Republikon Intézet új elemzéséből, melynek adatfelvétele a februári pártpreferencia-kutatásukkal egyidőben zajlott.

A kutatás főbb megállapításai

  • A bizonytalanok körében felülreprezentáltak a 40 év felettiek, a vidéki városokban élők, a szakmunkások. 
  • A bizonytalanok fele szinte biztosan nem vesz részt a választáson és mindössze egyötödük részvételében lehetünk biztosak. 
  • A bizonytalanok körében láthatóan több tartaléka van Magyar Péternek, mint Orbán Viktornak, ugyanakkor némileg többségben vannak azok, akik szerint nem fog sikerülni a kormányváltás.
  • A bizonytalanok körében alulreprezentáltak a jobboldaliak és felülreprezentáltak a magukat baloldalinak vallók, ami rámutat a megfelelő baloldali alternatíva hiányára és a jobboldali választók „bőségzavarára” a most kialakuló pártrendszerben. 
  • A bizonytalanok a gazdasági és megélhetési problémákat tartják a legsúlyosabbnak.

Nők és középkorúak

A bizonytalanok nemi eloszlás tekintetében kevéssé térnek el a pártot választani tudók csoportjától, de a nők némileg felülreprezentáltak a bizonytalanok között. Életkori eloszlás tekintetében a bizonytalanok körében alulreprezentáltak a 40 év alattiak, sőt a bizonytalanok csoportja idősebb, mint a pártválasztóké. A bizonytalanok négyötöde 40 év fölötti, míg a pártválasztóknak „csak” kétharmada tartozik ebbe a korosztályba. 

Iskolai végzettségüket tekintve a bizonytalanok körében felülreprezentáltak a szakmunkások és alulreprezentáltak az érettségivel rendelkezők, tehát a pártválasztók átlagos iskolai végzettsége magasabb, bár a legalacsonyabb és legmagasabb végzettségűek aránya a két csoportban megegyezik. Lakóhely kapcsán az egyetlen szembetűnő különbség, hogy a vidéki városok lakói felülreprezentáltak a bizonytalanok körében.

A bizonytalanok fele valószínűleg nem vesz részt a választáson, és mindössze minden ötödik bizonytalan állítja, hogy biztosan voksolni fog. Mivel a bizonytalanok a felnőttkorú lakosság negyedét teszik ki, és csak egyötödükre számíthatunk az urnáknál, ez azt jelenti, hogy a pártok reálisan még kb. 370 ezer megszólítható, mozgósítható szavazóval számolhatnak országosan, nem is beszélve arról, hogy a kutatásokban a válaszadók rendszeresen aktívabbnak vallják magukat, mint amilyenek valójában.

Ezek alapján nem mondható, hogy a bizonytalanok döntik el a választást, legalább is nem a jelenlegi bizonytalanok, hiszen mostanra nagyon kevés olyan bizonytalan maradt, akinél még benne van a pakliban a választási részvétel.

Ezzel együtt szoros verseny esetén még fontos szerepet kaphat ez a szűk csoport is, a kormányalakítás és a kisebb pártok bejutása szempontjából is.

Magyar Péter szimpatikusabb nekik, de nem várnak kormányváltást

A bizonytalanok 35 százaléka Magyar Pétert, 20 százalékuk Orbán Viktort szeretné látni a miniszterelnöki poszton, vagyis ebben a közegben a Tisza elnökének tartaléka több mint másfélszerese Orbánénak. A pártválasztók körében Magyar előnye 5 százalékpont.

A bizonytalanok 28 százaléka szerint kormányváltás lesz 2026-ban, egyharmaduk szerint nem, tehát itt némileg többségben vannak, akik a Fidesz győzelmére számítanak, annak ellenére, hogy egyébként Magyar Péter felé húz a szimpátiájuk. Ezzel szemben a pártválasztók körében a többség kormányváltásra számít.

Világnézetek tekintetében éles különbség figyelhető meg a pártválasztók és bizonytalanok között. A bizonytalanok körében jelentősen alulreprezentált a jobboldali konzervatívok aránya, a bizonytalanok között feleakkora részt tesz ki ez a világnézeti csoport, mint a pártválasztóknál. A baloldali, szocialista válaszadók ezzel szemben felülreprezentáltak a bizonytalanok körében, ami a megfelelő baloldali alternatíva hiányát sugallja, és azt, hogy jobboldaliként könnyebb politikai képviseletet találni a mai Magyarországon, mint baloldaliként.

A gazdasággal elégedetlenek, a háború nem érdekli őket

A problémaérzékelés szintén jelentős eltéréseket mutat a két csoport között. A bizonytalanok kiugró, 38 százaléka a gazdasági és megélhetési, azaz a materiális jellegű problémákat emelte ki elsőként, a pártválasztók körében jóval kevesebben, 28 százalék választotta ezt az opciót. A pártválasztók körében a háború Ukrajnában kiemelt jelentőségű problémaként jelent meg, egynegyedük ezt választotta legfontosabbnak, míg a bizonytalanoknak mindössze 9 százaléka jelölte a háborút.

Amennyiben a kormánypártok építkezni szeretnének a bizonytalanok körében, ezen eredmények alapján nem a háborús megfélemlítés a megfelelő taktika, bár az adatfelvétel óta a fokozódó külpolitikai feszültség eredményeképpen nőhetett a Fidesz kommunikációs mozgástere. A problématérkép második helyén a demokrácia és jogállam leépülése szerepelt a bizonytalanoknál, a pártválasztók körében is dobogós helyen állt, az örök favorit egészségügyet is megelőzve. Az elmúlt évek jogállami eróziója láthatóan az átlagos választóhoz is eljut, számára is érthetővé és érezhetővé válik. Az oktatás és a migráció megint leghátul végeztek mindkét csoportban, 2-2 százalék választotta ezeket a problémákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter máris elárult néhány intézkedést, amiket kormányra kerülve azonnal meglépnének
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 23:36
Megtartotta győzelmi beszédét Magyar Péter, a választáson kétharmados többséget szerző Tisza Párt elnöke.
Közérdekű Kikapott Pócs János
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:10
A Fidesz-KDNP leköszönő országgyűlési képviselője Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 2-es országos egyéni választókerületében (Jászberény központtal) kapott ki Tiszás ellenfelétől.
Közérdekű Erre a vármegyére rá sem lehet ismerni a 4 évvel ezelőttihez képest
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:41
Bács-Kiskun vármegye mind a 6 országos egyéni választókerületében vezet a Tisza jelöltje, 70 százalék feletti feldolgozottság mellett. Négy éve itt tarolt a Fidesz-KDNP.
Közérdekű Felhívta és gratulált Orbán Viktor Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:18
A regnáló kormányfő elismerhette a vereséget.
Közérdekű Üzent Magyar Péter a közösségi oldalán
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:10
Két szót.
Közérdekű Megállíthatatlan Bódis Kriszta
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
Bár Budapest 2-es számú országos egyéni választókerületében a DK, a Kétfarkú Kutyapárt és Csárdi Antal is elindult független jelöltként, a Fidesz-KDNP-t képviselő Dr. Ferencz Orsolya mellett, a Tisza jelöltjét ez egyelőre egyáltalán nem zavarja.
Közérdekű Rost Andrea magabiztosan kezdett, Pócs János visszacsúszott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:41
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1-es és 2-es választókerületében országosan ismert jelöltek indultak. 
Közérdekű Magyar Péter: történelmet írt Magyarország, választást fogunk nyerni
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:47
Magyar Péter a 19 órai urnazárást követően tartott sajtótájékoztatót. Előtte egy bő fél órával még közösségi oldalán szavazásra buzdított és azt írta, hogy a „hatalom a végóráit éli, itt állunk a rendszerváltás kapujában. Lépjünk be rajta!”
Közérdekű Mutatjuk, hogyan ismerje fel a választási csalást, és mit tehet ellene
Herman Bernadett | 2026. április 12. 05:41
Sokan tartanak a választási csalásoktól. Az Amnesty International tájékoztató levelet küldött a választóknak, amelyben leírja, melyek a gyanús jelek, és mit lehet tenni, ha valaki csalásra gyanakszik.
Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG