5p

Pontosan 125 évvel ezelőtt alapította a Nobel-díjat a svéd kémikus és feltaláló, Alfred Nobel. 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a tudomány kiválóságai. Az összeg jelenleg kilencmillió svéd korona, azaz körülbelül 305 millió forint - a díj eszmei értéke felbecsülhetetlen. 

A cikk eredetileg laptársunk oldalán, az Eletforma.hu-n jelent meg. 

Elgondolkodtató tanulmánykötet jelent meg a napokban, Magyarország 2030 címmel. A könyv  - melyet egyébként a frissen alakult Egyensúly Intézet jegyez - deklarált célja, hogy jövőképet mutasson a magyaroknak. A kötetben szereplő írásaikban a szerzők a következő kérdésekre keresik a választ: hol állunk ma? hová szeretnénk eljutni? hogyan szeretnénk eljutni oda?

Mint írják, a világ legboldogabb országait nem természeti kincseik vagy földrajzi adottságaik különböztetik meg a középmezőnytől: Finnország, Izland vagy Szingapúr egyaránt annak köszönheti sikerét, hogy a polgáraira épít. Ami nagyon fontos: ezek az országok nem egy kiválasztott rétegbe, hanem a sokaságba fektetnek be és nem is keveset.

Ez azért lényeges, mert hiába Fischer Iván a legnagyszerűbb karmesterek egyike a földkerekségen, Nádas Péter a legfelfoghatatlanabb tehetségű írók egyike a glóbuszon, és hiába a sok olimpiai érem és Nobel-díj, ha ezek az egyéni teljesítmények valójában nagyon keveset mondanak el Magyarországról.

Leginkább arról nem adnak semmiféle képet, hogy ez egy tehetséges nemzet, amely hordozza a közösségi siker lehetőségét is, amely tulajdonképpen a valódi siker kulcsa és egyedüli záloga lehetne.

Talán ezért is fogalmaznak úgy a kötet szerzői, hogy:
„ahhoz, hogy Magyarország igazán sikeres legyen, nem arra kell büszkének lennünk, amiben néhányunk a legjobb, hanem inkább arra, amiben a többségünk elég jó”.
Ennek azonban egyelőre több akadálya is van.

Lenullázott értékek

A magyar társadalom fontos jellemzője az individualizmus magas szintje. A magyarok többsége legalább annyira „én”-ben gondolkodik a „mi” helyett, mint az angolszász országok polgárai, és messze verjük ebben a skandinávokat épp úgy, mint a legtöbb nyugat-európai államot.

Idehaza a 20. század rendszerei, a háború előtti tekintélyuralmak, a negyvenöt utáni totalitárius rendszer hatalmas energiákat fektettek abban, hogy megöljék, a társadalom önszerveződő kisebb-nagyobb közösségeit. A hatalom számára gyanús volt minden, ami hatalmi struktúrán kívüli egység, így felszámolta a civil, polgári aktivitásokat, és még a bizalmatlanságot is elültette az emberekben. Ennek is köszönhető az az atomizált társadalom, amelyben az EU-s országok között – Bulgária és Románia mellett – a legalacsonyabb a családon kívüli társas interakciók száma, a másoknak való segítségnyújtás, valamint a civil aktivitás szintje. Egyszerűen nincsenek, vagy éppen nem működnek a közepes közösségek Magyarországon, amelyek működtethetnék a társadalmat, hiába is büszkélkedünk annyi olimpiai bajnokkal és oly sok Nobel-díjassal.

Hazájuk a nagyvilág

A hivatalosan nyilvántartott 13 magyar Nobel-díjas közül mindössze két olyan volt, aki annak odaítélésekor magyar állampolgár volt.

Nobel-díj
Nobel-díj

Szent-Györgyi Albert 1837-ben érdemelte ki a Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat a „biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. Az országot 1947 végén hagyta el.
Kertész Imrének pedig 2002-ben ítélte oda a Svéd Akadémia az Irodalmi Nobel-díjat „írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. Az indoklás valójában a Sorstalanság című regényre utalt, amelyet Kertész igen hosszú ideig, 1960 és 1973 között írt. 1975-ben adták ki először, de akkoriban a mű nem váltott ki különösebb visszhangot, az alacsony példányszám miatt erre valójában nem is volt mód, pedig a szakma már akkor is magasan jegyezte a könyvet. Kertész Imre egyébként később Németországban helyezte el életművének kéziratait.

Heten a díjazottak közül (a történelmi) Magyarországon jártak elemi, közép- és esetenként felsőfokú iskolákba. Egyesek néhány évet dolgoztak is Magyarországon, ezután emigráltak, és a Nobel-díjat minden esetben külföldön kifejtett munkásságukért kapták.

A korabeli, hazai reáloktatás magas színvonalát mutatja, hogy a hét díjazott közül négyen a fizika területén, ketten a kémia területén, míg Harsányi János a közgazdaság területén alkotott nagyot.

Négy olyan díjazottat is magyarként tartunk nyilván, akik ugyan már nem Magyarországon születettek, de legalább az egyik szülőjük magyar származású.

Beszédes adat, hogy mostanáig Kertész Imre az egyetlen Nobel-díjasunk, aki Magyarországon halt meg.

Nem mennyiségi kérdés

Magyarország a maga 13 Nobel-díjasával Ausztráliával (25 millió), Dániával (5 millió), Izraellel (10 millió) , Lengyelországgal (38 millió) , Norvégiával (5 millió) áll egy sorban. Persze csak ami a számokat illeti, hiszen a lakosságszámhoz viszonyítva már vannak különbségek: Norvégia és Dánia fele akkora népességgel „termelt ki” majdnem ugyanannyi kitüntetettet, mint Magyarország, Ausztráliának viszont két és félszeres lakosságszám kellett ugyan ehhez a produkcióhoz; hazánk Izraellel van egy szinten.

Nobel-díjak eloszlása országok szerint. Fotó: wikipedia.org

Ausztria a maga szintén tíz millió körüli népességével viszont már majdnem dupla annyi (pontosan 22.) Nobel-díjast adott a világnak, mint Magyarország, viszont Csehország, ugyanakkora népességszám mellett csak megközelítőleg feleannyit, azaz ötöt, mint mi.

A valódi éllovasokat - Angliát, Németországot és az Egyesült Államokat (ez utóbbi egymaga 392 Nobel-díjasával) - meg sem közelítjük, de ahogy írásunk bevezető részében is említettük, Magyarország sikerét, az itt élők sikerességét lehet, hogy nem is csupán a díjazottaink számában kellene mérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Hihetetlen áron kelt el egy festmény a Sotheby’s árverésén
Kenessei András | 2024. március 10. 14:38
A világ két legnagyobb árverőháza közül a Sotheby’s (a másik a Christie’s) március 6-án tartotta az évad elejének egyik legfontosabb árverését, mint hangsúlyos évnyitót.
Kultúra Párhuzamok a Kádár-kori második nyilvánosság és a mai független média között - Klasszis podcast Haraszti Miklóssal és Danyi Gáborral
Szarvas György | 2024. január 20. 18:07
A napokban jelent meg Danyi Gábor Az írógép és az utazótáska című monográfiája a magyarországi szamizdat irodalom történetéről. Bár az 1980-as években, és annak főleg a második felében már gyakorlatilag nagyüzemi módszerekkel, gyakran állami nyomdákban, feketén folyt a hazai illegális  könyvek és folyóiratok nyomtatása, a szamizdatok kiadása és annak gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza. Ennek szerteágazó történetét, illetve a nagyon is sokszínű résztvevői kört idézi meg Danyi Gábor most megjelent munkájában. A Klasszis podcast adásában vele és a szamizdat Beszélő korabeli szerkesztőjével, Haraszti Miklóssal közösen azt kutattuk, miféle hasonlóságot lehet felfedezni a kádári és a mai Magyarország nyilvánosságában.
Kultúra A nap képe: újabb elképesztő tiltás a magyar könyvesboltokban
Kormos Olga | 2024. január 17. 10:03
Az Alexandra egyik könyvesboltjában olyan tájékoztató táblát tettek ki, amely már a fóliázáson is túlmutat. 
Kultúra Matrózpulcsi 500 dollárért - itt az új, nemzeti orosz divat
Elek Lenke | 2024. január 1. 18:15
Nem járja, hogy az oroszok a hanyatló Nyugat termékeiben parádézzanak. Ezen változtatna többek közt a Nina Donis divatház is - a cári és a nyugati kulturális panelek kevergetésével.
Kultúra Willy Wonka – a nagy csokiüzlet és filmbiznisz
Elek Lenke | 2023. december 17. 18:41
Mese és csokoládé – gyerekeknek biztos recept, de már évtizedek óta tudjuk, hogy nemcsak nekik. Mintha a XXI. században menekülnének a valóság elől a felnőttek, lásd a Harry Potter őrületet, meg a különféle fantasy-k és animációk sikerét.
Kultúra A legnagyobb karácsonyi sikerre Gyurcsány Ferenc is táncolt
Elek Lenke | 2023. december 16. 18:23
Mi a töretlen siker titka, és hányféle módon hoz pénzt máig is a karácsonyi romkomok koronázatlan királya?
Kultúra A botránymúzeum: miért áll a bál a világ egyik leghíresebb intézménye körül?
Kollár Dóra | 2023. december 10. 15:08
A British Museum jelentősége nem kérdéses, ám az intézmény így is problematikus több szempontból is.  
Kultúra A kölni nemcsak szagos víz, hanem színes árverés is
Kenessei András | 2023. november 19. 18:31
A november elején, Kölnben tartott árverésen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Megnéztük, hogyan szerepeltek a magyar művészek.
Kultúra Végetért Hollywood eddigi leghosszabb színészsztrájkja
Privátbankár.hu | 2023. november 9. 16:29
A hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) szerdán előzetes megállapodásra jutott a film- és televízióstúdiókkal, és bejelentették, hogy csütörtökön délben véget ért Hollywood történetének mindeddig leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.
Kultúra Komoly dilemma előtt Silvio Berlusconi örökösei
Kormos Olga | 2023. október 23. 17:52
A volt olasz miniszterelnök élete utolsó éveiben becslések szerint 20 millió eurót költött műalkotásokra. Gyakran televíziós aukciókon keresztül vásárolt álmatlan éjszakáin, ám ezek a művek nem feltétlenül képviseltek nagy értéket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG