5p

Jelentős emelkedés.

Rekordot döntött tavaly a pénztári befizetések utáni adó-visszatérítés összege, és megközelítette a 42 milliárd forintot – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az egyéni számlákra utalt pénz emelkedése mögött a tagdíjbevételek gyors ütemű emelkedése áll, ami mind az egészségpénztári, mind az önkéntes nyugdíjpénztári szektorra igaz volt 2025-ben.

Eddig soha nem látott összeget, 41,9 milliárd forintot írtak jóvá 2025-ben adó-visszatérítésként az egészségpénztárak és az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak egyéni számláin – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindez – teszi hozzá – jelentős, közel 15 százalékos emelkedést tükröz a 2024-re kimutatott 36,4 milliárd forinthoz viszonyítva.

Gyorsan nőnek a tagi befizetések, és emelkedik a taglétszám is

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számláira 22,3 milliárd forint jóváírás érkezett tavaly adó-visszatérítés formájában, ami 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget. Ettől már nem sokkal marad el az egészségpénztári tagok számláira érkezett összeg, amely 17,9 százalékos, éves emelkedést követően meghaladta a 19,5 milliárd forintot.

„Az, hogy az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagoknak járó személyi jövedelemadó-visszatérítés összege évről évre emelkedik, egyértelműen a növekvő tagi befizetéseknek köszönhető”

– emeli ki Gergely Péter, hozzátéve, hogy a tagok által fizetett tagdíj összege az önkéntes nyugdíjkasszáknál 26,2 százalékkal, 166,5 milliárd forintra ugrott tavaly, de dinamikus, 16,3 százalékos emelkedést mutatnak a statisztikák az egészségpénztáraknál is, 86,8 milliárdos tagi befizetés mellett.

A Biztosdöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a jóváírt adóvisszatérítés összegének emelkedéséhez az is hozzájárulhat, hogy a pénztártagok egyre hatékonyabban használják ki az adott évi befizetések 20 százalékát kitevő, de legfeljebb 150 ezer forintos kedvezményt.

Az adóvisszatérítés összegének emelkedését persze az is elősegíti, hogy az egészségpénztáraknál és az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is emelkedett a taglétszám az utóbbi években: előbbieknél közel 1,26 millió, utóbbiaknál pedig több mint 1,08 millió tagot regisztrált az év végén az MNB. A taglétszám emelkedésének üteme az egészségpénztáraknál különösen figyelemre méltó, tavaly elérte az 5,8 százalékot.

Folyamatosan kampányolnak a pénztárak

A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és az egészségpénztáraknál is szinte folyamatosak a belépést, illetve a befizetést ösztönző kampányok.

Az OTP Nyugdíjpénztárnál és az OTP Egészségpénztárnál a fiatalokat célzó kampány indult a napokban. Az április végéig futó kampányokban az idei SZIGET Fesztiválra lehet belépőket nyerni. A nyugdíjpénztárnál az 50 darab, nyitónapra szóló napijegy mellett 20 teljes fesztiválbérletet is kisorsolnak a játék résztvevői között, a fődíj pedig egy két főre szóló, VIP napijegy a fesztivál nyitónapjára. Az egészségpénztárnál ugyanezen fődíj mellett 25 napijegyet, és 10 teljes fesztiválbérletet lehet nyerni a sorsoláson. A játékban való részvétel egyik feltétele a legkésőbb április 30-ig történő számlanyitás mellett, hogy május 29-ig – bármilyen csatornán, egyénileg vagy munkáltatón keresztül – befizetés is érkezzen a számlára: ennek minimális összege az egészségpénztárnál 5 000, a nyugdíjpénztárnál pedig 10 000 forint. Az OTP Egészségpénztárnál emellett kártyaösszekötési akció is tart az év végéig: azoknak a pénztártagoknak, akik összekötik az OTP Egészségkártyájukat a bankkártyájukkal, és az összekötéses vásárlásaik értéke meghaladja a 100 ezer forintot, a pénztár visszatéríti a 100 ezer forint feletti rész 2 százalékát.

A Patika Egészségpénztárnál január óta már elérhető a Patika ePénztár nevű mobilalkalmazás, amellyel kényelmesebbé és gyorsabbá vált a pénztári ügyintézés. A pénztár honlapján szereplő tájékoztató szerint az applikációban hamarosan a pénztári kártyákat is lehet majd kezelni.

A Gondoskodás Nyugdíjpénztár és a Gondoskodás Egészségpénztár június elsejéig tartó játékában egy-egy 250 000 forintos MediaMarkt utalványt, és 15-15 darab, 50 000 forintos Lidl digitális utalványt nyerhetnek a résztvevők. A nyereményjátékokban való részvételhez mindkét pénztárnál legalább 30 ezer forint tagi befizetésnek kell érkeznie az egyéni számlára – az egyéb feltételek teljesítése mellett.

A Prémium Egészségpénztárnál március végéig tart akció: ennél az újonnan belépők 5 000 forint jóváírást kaphatnak, ha teljesítik a kért feltételeket, és részt vehetnek a 10 millió forintos nyereményért folytatott játékban is.

A Pannónia Nyugdíjpénztár az első befizetés 20 százalékát – de legfeljebb 100 000 forintot – írja jóvá az újonnan belépő pénztártagoknak a feltételek teljesülése esetén.

Az Alfa Önkéntes Nyugdíjpénztárnál 10 000 forint tagdíj-jóváírást kapnak a frissen belépett pénztártagok: ez az akció e hónap végéig tart.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG