3p

Itt vannak a májusi államháztartási adatok.

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka – derül ki a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium lapunknak küldött tájékoztatójából. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,4 milliárd forintos hiányt mutattak.

Májusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 43,5 milliárd forint többlettel zárt, szemben az előző évi azonos havi 129,5 milliárd forintos többlettel.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év első öt hónapjához képest 6 százalékkal magasabban alakultak. Május hónapban két egyszeri hatás is csökkentette azonban a bevételeket. A tavalyi május havinál alacsonyabban alakultak a társasági adó és áfa bevételek. A társasági adóból származó bevétel májusban 55,6 milliárd forinttal maradt el az előző év azonos időszakához képest. A bevétel alakulását érdemben befolyásolta, hogy az év végi elszámoláshoz kapcsolódó befizetések a határidő munkaszüneti nap esése miatt 2025-ben és 2026-ban is június 1-jére tolódtak, ugyanakkor a határidő előtti befizetések idén elmaradtak a tavalyitól.

Az általános forgalmi adóból származó bevétel 55,4 milliárd forinttal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Az eltérés hátterében elsősorban a magasabb negyedéves bevallásokhoz kapcsolódó kiutalások és az OSS (egyablakos rendszer) elszámolások alakulása áll.

Visszatérve az első öt hónapra: meghaladták a tavalyi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások is. Május végéig – a 13. és részbeni 14. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 3699,2 milliárd forint, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1295,0 milliárd forint kifizetése történt meg.

Az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatások támogatására 2026 első öt hónapjában fordított, összesen 1191,7 milliárd forint kifizetés 144,5 milliárd forinttal lett magasabb az előző év azonos időszakánál. A teljesítési adatok előző évihez viszonyított magasabb összege a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díjának szerződésből fakadó változásából, valamint a közösségi közlekedési és a közüzemi szolgáltatások teljesítésére fordított támogatási igények eltérő ütemezésének kifizetéseiből fakadt.

Az állami beruházási fejezet kiadása 2026 első öt hónapjában összesen 334,5 milliárd forint volt, mely számottevően nagyobb az előző év azonos időszakához képest. A fejezet kiadásait az egyes projektek előrehaladása határozza meg, az eltérést elsősorban egyes útberuházásokhoz kapcsolódó kifizetések okozzák.

A lakástámogatásokra idén fordított 209,6 milliárd forint összegű költségvetési kiadás jelentősen meghaladta az előző év azonos időszakának szintjét. Ennek okai egyrészt a Vidéki Otthonfelújítási Program iránt folyamatosan növekvő érdeklődés, másrészt az állami alkalmazottak és a közfoglalkoztatottak részére nyújtott otthontámogatás voltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A legjobb hír érkezett meg Brüsszelből, sokan erre vártak
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 13:49
Bréking: az imént kapta meg Magyarország uniós újjáépítési terve az uniós pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását!
Makro / Külgazdaság Euró: nem jó hír a Tisza-kormánynak – egyetlen kritériumnak sem felel meg Magyarország
Czwick Dávid | 2026. július 10. 11:42
Lesújtó képet fest az Európai Központi Bank friss konvergenciajelentése Magyarországról. Már csak öt ország szerepel a jelentésben, ennyien maradtak az uniós csatlakozó tagállamok közül, amelyek vállalták az euró valamikori bevezetését. Közöttük Magyarország a szégyenpadon csücsül, más régiós tagállamok legalább részsikereket tudtak felmutatni. 
Makro / Külgazdaság Komoly befektetést jelentett be a Micron
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 08:46
A cég közölte, hogy 3 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államok félvezetőipari ellátási láncának megerősítésébe.
Makro / Külgazdaság Brüsszelben küzd az uniós pénzekért Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 07:04
Az uniós pénzügyi vezetőkön múlik minden.
Makro / Külgazdaság Kilőtt az M1 nézettsége az adásszünet után
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 19:25
A fekete-fehér felirat alatti nézettséget nem tudták mérni, de kétmillió környékére becsülik.
Makro / Külgazdaság Ennyi bevételt vár a Pénzügyminisztérium a Molt terhelő adó kiterjesztésétől
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 16:50
Változtatna a kormány az Ural és a Brent olaj közötti árkülönbözet után fizetendő adó szabályain. Az új rendszerben már 2 dolláros különbözettől fizetni kellene, és ez a tervek szerint 2027-ben is így marad.
Makro / Külgazdaság Öt új átvilágítás is megkezdődött – jelentették be a Kormányszóvivői tájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 14:27
Bár Magyar Péter miniszterelenök előzetes bejelentése szerint még Törökországban maradt az ankarai NATO-csúcs után, ettől függetlenül Budapesten tájékoztatót tartottak a kormányszóvivők.
Makro / Külgazdaság Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 9. 11:52
A Graphisoft alapítója, a fizikus, vállalkozó, üzletember a július 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 101. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Még most induljunk gyorsan tankolni, mielőtt Trump közbeszól?
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 11:35
Péntektől sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára nem módosul. 
Makro / Külgazdaság Kezdik aktivizálni magukat a cégek a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 11:20
Szinte minden vármegyében nőtt a meghirdetett állások száma a második negyedévben a tavalyi adatokhoz képest. A rég látott, kiemelkedően magas munkavállalói aktivitás pedig valamelyest csillapodni látszik az ország összes régiójában – derül ki a Profession.hu friss, második negyedéves jelentéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG