2p

A magyar kormány ugyan az energiáit az Ukrajnával való vita köti le, energetikai szempontból számunkra az iráni háború sokkal nagyobb költséggel jár számunkra nemzetgazdasági szinten, áll az Mfor kedd reggel megjelent elemzésében.

Laptársunk, az Mfor írása szerint a magyar kormány által gyakran hangoztatott „olcsó orosz gáz” valójában nem jelent érdemi árkedvezményt, mivel a hosszú távú szerződés ára a holland TTF tőzsdei jegyzéshez kötött. Ezt több miniszter, köztük Szijjártó Péter is elismerte, így a földgázt piaci áron vásároljuk. Előnyt legfeljebb az jelenthet, hogy az orosz fél a határig szállítja a gázt, de ez köbméterenként mindössze 5-7 forint megtakarítást eredményez. Bár az éves, 8 milliárd köbmétert meghaladó fogyasztás mellett ez összességében több tízmilliárd forint, a költségvetésben ez nem számít óriási tételnek.

Ezzel szemben az orosz kőolaj esetében valóban jelentős diszkont mutatkozik, mivel sok európai ország biztonságpolitikai és etikai szempontokat is figyelembe véve nem támogatja a háborús orosz agresszort, így az ára alacsonyabb a Brentnél. A kedvezőbb beszerzési ár azonban nem jelenik meg a hazai üzemanyagárakban, amelyek a régió legmagasabbjai közé tartoznak. Az árkülönbözet részben a Mol profitját növeli, részben pedig – a kormány állítása szerint – a rezsicsökkentés finanszírozását szolgálja. A cikk rámutat arra ellentmondásra is, hogy miközben a kormány a szuverenitását hangsúlyozza, az energiaellátás jelentős részben Oroszországtól függ.

Az Mfor számításai szerint a közel-keleti konfliktus miatt megugró energiaárak nagyon súlyos többletköltségeket okoznak Magyarországnak, a forint elmúlt napokban látott mélyrepülése is részben ezzel magyarázható. Két nap alatt a földgáz drágulása mintegy 9 millió dollár pluszkiadást jelentett, az olajár-emelkedés pedig további több mint 1 millió dollárt. Ez négyszer több, mint a Barátság vezeték kiesése miatti esetleges pluszköltség. A teljes cikket itt olvashatja >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG