2p

Hiába tiltakozott az ellenzék, a kormánypárti többség megszavazta a Kúria új elnökének Varga Zsolt Andrást. 

Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az ellenzéki pártok azért bírálták a kormánypártokat és Áder Jánost, mert szerintük olyan embert javasolt, akinek nincs ítélkezési gyakorlata.

A jelöltet az Országos Bírói Tanács (OBT) sem találta alkalmasnak erre a posztra, de azt is kifogásként említették, hogy Varga Zsolt András személyében olyan embert állítanának a független bíróságok élére, aki eddig „Polt Péter legfőbb ügyész jobbkezeként egy parancsuralomra, utasításokra épülő rendszerben dolgozott.” Az MTI nem említette meg, hogy az OBT ellenvéleményt fogalmazott meg. Ismertette azonban az új elnök első szavait, eszerint Varga Zsolt András úgy érzi, hogy jelölésével és megválasztásával Magyarország fejezte ki a bizalmát felé, amelyet próbál megszolgálni. 

A Kúria következő elnöke 1968-ban született Marosvásárhelyen. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD-fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta-lelkipásztori munkatárs.

Az MTI emlékeztet, hogy több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmányírósági Albizottságának alelnöke lett. 2014 szeptemberében lett alkotmánybíró, posztjáról október 16-án mondott le kúriai elnöki jelölése miatt. Július 1-je óta határozatlan időre kinevezett bíró.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG