6p

A kedden beterjesztett 2023-as költségvetési törvényjavaslatban a kormány 5,4 százalékos jegybanki alapkamatot szerepeltet erre az évre, noha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) irányadó rátája most ennél fél százalékponttal magasabb, 5,9 százalék. Ugyancsak meglepő, hogy a jövő évre meg 6,9 százalékos jegybanki alapkamat szerepel a büdzsé-tervekben, miközben az elemzők többsége már csökkenést vizionál.

Bár a májusban immár 10,7 százalékra – újabb több mint két évtizedes csúcsra – ugrott éves infláció az elemzőket meglepte, tulajdonképpen mégsem számít annak. Hiszen múlt kedden az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke már kilátásba helyezte, hogy a márciusban 8,5, áprilisban 9,5 százalékos éves fogyasztóiár-index a múlt hónapban 10,5 százalék fölé mehetett.

Azt nem tudni – hiszen erre nem tért ki a május 31-ei, a Monetáris Tanács 50 bázispontos kamatemelése után tartott sajtótájékoztatóján Virág Barnabás –, hogy mekkora maginflációt vártak. Pedig ennek 12,2 százalékos mértéke az igazán sokkoló a szerdai KSH-közlésben. Az ugyanis azt mutatja, hogy az infláció még a mostaninál is jóval magasabb lehet az előttünk álló időszakban, s ez a szint az eddig vártnál is hosszabb ideig velünk maradhat.

Hónapról hónapra fokozatosan tolódik ki az az idő, amikorra az MNB azt prognosztizálja, hogy az infláció visszatérhet a középtávú, 3 százalékban meghatározott céljához, vagy legalább annak a közelébe – akkora ugyanis a bizonytalanság a világgazdasági folyamatokban. S tegyük hozzá: idehaza is atekintetben, a kormány jól kezeli-e a választási célú brutális kiköltekezés hatásait.

A március végén publikált Inflációs jelentésben az MNB még arra számított, hogy 2022 második felében elkezdhet csökkenni a pénzromlás, az 2023 második felében térhet vissza a 2-4 százalékos úgynevezett toleranciasávba, azon belül pedig 2024 első felében állhat be a 3 százalékos jegybanki célra. Egy hónappal később, április végén Matolcsy György jegybankelnök már azt mondta, a fogyasztóiár-index 2022 egészében 9 százalék lehet, míg Virág az infláció csökkenésének potenciális kezdetét legalább fél évvel későbbre, 2023-ra tette. Újabb egy hónap elteltével azonban már nem hangzott el új prognózis. De hogy tovább romlott a helyzet, azt az MNB alelnöke is elismerte, mondván, a kilátásokat rontja, hogy az inflációs várakozások emelkedtek.

A nagyfokú bizonytalanság és kockázatok miatt a jegybank folyamatos lépéskényszerben van. Immár egy éve emeli hónapról hónapra a két fő irányadó kamatát, a hosszabb távú folyamatokat befolyásoló alapkamatot és a rövidebb, esetleg heves piaci mozgások (ilyen volt az a nagyfokú forintleértékelődés, amit a háború február végi kitörését követő devizaspekulációs roham idézett elő) kezelését célzó egyhetes betéti rátát. A tavaly júniusban még 0,6-0,6 százalékos két kamatmérték május végére 5,9 százalékra (jegybanki alapkamat), illetve 6,75 százalékra (egyhetes betéti kamat) ment fel.

Azt, hogy meddig tarthat a kamatemelés és az milyen szinten tetőződhet, a többismeretlenes (külső és belső) változók miatt valószínűleg az MNB-ben sem tudják megmondani. Jobb híján csak a szokásos, akár a piac megnyugtatására szolgáló formulát alkalmazzák, miszerint „A Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.”

Némi meglepetést kelthetett, hogy az MNB a márciusi és áprilisi nagyobb mértékű, 100-100 bázispontos emelés után májusban már csak 50 bázisponttal szigorított. Annak ellenére, hogy az inflációs helyzet cseppet sem lett jobb, az éves fogyasztóiár-index ugyanúgy 1 százalékponttal nőtt márciusról áprilisra, mint februárról márciusra. S Virág már idézett szavai szerint a Monetáris Tanács már a május 31-ei döntésekor is tisztában volt vele, az inflációnövekedés mértéke az elmúlt hónapban sem csitult. Emiatt egyesek nemhogy fékezést tartottak szükségesnek, hanem azt, hogy a jegybank kapcsoljon nagyobb sebességfokozatba. S a 10,7 százalékos májusi pénzromlási adat láttán e hangok csak felerősödhetnek.

Még úgy is, hogy Virág közgazdasági szempontból elfogadható magyarázatot adott arra, miért is vettek vissza a kamatemelési dinamikából. Ennek lényege, nekik úgy kell ellensúlyozniuk a kamattal, hogy az fékezze az inflációt, ugyanakkor ne legyen túl magas ahhoz, hogy a gazdasági növekedést is lassítsa.

Jobban mondva, tovább lassítsa, miután már a mostani várakozások sem tartalmaznak acélos számokat. Az MNB a március végi Inflációs jelentésben a GDP 2,5-4,5 százalékos bővülését jelezte előre. Ennél a kormány optimistább: a kedden beterjesztett, 2023-as költségvetési törvényjavaslatban 4,7 százalékot vár erre az évre.

Ez persze nem tekinthető jelentős véleménykülönbségnek. A kormánynak a jegybanki alapkamatra adott előrejelzése már inkább. Az Orbán-kabinet ugyanis

2022-re 5,4 százalékos MNB-alapkamatra számít. Vagyis ebből az következik, hogy a kormány úgy véli, Matolcsy Györgyék nemhogy szigorítani fognak az idei év hátralévő részében, hanem lazítani – hiszen az alapkamat most fél százalékponttal magasabb, 5,9 százalék, mint a költségvetési törvényjavaslatban „technikai feltevésként” szereplő szám.

Legalább ennyire furcsa, hogy a kormány 2023-ban 6,9 százalékos MNB-alapkamatra számít. Azaz a mostaninál 1 százalékponttal magasabbra, amiből meg arra lehet következtetni, hogy az idei lazítás után jövőre szigorítást – a saját számaik alapján 1,5 százalékpontos mértékűt – számítanak Orbán Viktorék.

Orbán Viktor és Matolcsy György csapata máshogy számol? Fotó: MTI/Kosztiscsák Szilárd
Orbán Viktor és Matolcsy György csapata máshogy számol? Fotó: MTI/Kosztiscsák Szilárd

Itt vagy durva fáziseltolódással állunk szembe, vagy egy arra vonatkozó üzenettel, milyen monetáris politikát vár az MNB-től a kormány. Netán a gazdaság felpörgetését, kétszámjegyű infláció közepette?

Hasonló forgatókönyv – az ideinél jövőre magasabb alapkamat – a hazai elemzők közül csak egynél létezik.

De az Equilor Befektetési Zrt. is arra számít, hogy a most 5,9 százalékos ráta az idén még további 200 bázisponttal, 7,9 százalékig megy fel, majd jövőre további 50 bázisponttal, 8,4 százalékra. Utóbbinak az a magyarázata, hogy

„az inflációs kilátások miatt tartósan magas kamatra lesz szükség. 2023-ban pedig az Európai Központi Bank (EKB) szigorításával párhuzamosan további 50 bázispontot emelhet majd a magyar jegybank is. Emellett nagy kockázat a forint esetleges jelentős gyengülése, ami akár nagyobb szigorításra kényszerítheti az MNB-t.”

Ezzel szemben a többi elemző mindegyike 2023-ban már az ideinél alacsonyabb alapkamatra számít, az Equiloron kívül egy további kivétellel. Az Amundinál úgy vélik, hogy az alapkamat jövőre ugyanakkora lesz, mint 2022-ben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG