7p

Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?

Ha különösebb utánanézés nélkül egyetlen országot kellett volna mondani, amelyet nagyon súlyosan érinthet a Hormuzi-szoros lezárása, és az itt szállított olaj kiesése, akkor az talán Kína lett volna. A világ második legnagyobb gazdasága, kevés saját olajjal, amely annyi olajat importál a Közel-Keletről, mint India, Japán és Dél-Korea együttvéve.

Ehhez képest, miközben Ázsia-szerte korlátozásokat vezettek be az energiaválság hatására, Kína egyelőre köszöni szépen, egész jól elvan. Hogyan csinálják?

Nagy csodák persze nincsenek. Kína – éppen az erőteljes kitettsége miatt – évtizedek óta, tudatosan készül egy hasonló helyzetre.

„A jelen helyzet nagyon közel van ahhoz, ami a kínai tervezők fejében évtizedek óta ott van – mondja Lauri Myllyvirta, egy finn energiaügyi kutatóintézet alapítója. – Ez megerősíti a tengeren szállított fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentésének politikáját.”

És Kína számos intézkedést tett is az elmúlt évtizedekben, hogy egy hasonló sokk hatásait mérsékelje. Az elektromos autózás, a hatalmas olajkészletek, a beszerzési források diverzifikálása, illetve az elektromos hálózat fejlesztése mind-mind segítenek mérsékelni a Perzsa-öbölből érkező olaj kiesésének hatását.

Mégis jó az elektromos?

A kínai utakon nagyjából annyi elektromos jármű (EV) közlekedik, mint a világ többi részén összesen. Ugyan az elektromos autózás kritikusai gyakran hangoztatják, hogy környezetvédelmi és üzemanyag-takarékossági szempontból az elektromos autók csepp a tengerben az iparhoz, a szállítmányozáshoz, a repüléshez hasonló nagy szénhidrogén-fogyasztókhoz képest, ilyen léptékben azért már elég nagy cseppről beszélünk.

Elektromosan is megy? Nagysebességű vonat halad virágzó őszibarackfák között Peking határában 2026. március 30-án
Elektromosan is megy? Nagysebességű vonat halad virágzó őszibarackfák között Peking határában 2026. március 30-án
Fotó: MTI/AP/Vincent Thian

A kínai EV-robbanás hatásra a korábban exponenciálisan növekedő kínai üzemanyag-felhasználás növekedése megállt. Az elektromos járművek segítségével megspórolt olaj mennyisége nagyjából akkora mennyiséget tesz ki, mint amennyit Kína Szaúd-Arábiából importált 2025-ben.

Szén és megújulók

Hatalmas erőfeszítéseket tett Kína az áramellátásának külső hatásoktól függetlenné tételére is. A kínai áramtermelés szinte kizárólag szénerőművekre és gyorsan növekvő megújuló-kapacitásokra támaszkodik. A megújulók még a terveket is felülmúló növekedése lehetővé tette a szén- és LNG-import csökkentését (utóbbi néhány partmenti tartományban része az energiamixnek), és az új szél-, illetve naperőművek képesek voltak fedezni a kínai gazdaság növekvő energiaigényét anélkül, hogy hagyományos erőműveket kellett volna építeni ennek kielégítésére.

A szén nemcsak az energiatermelésben, de egyéb, sok országban az olajtól függő iparágban kapott nagy szerepet Kínában. Az ország állítja elő a világ nitrogén-műtrágya termelésének harmadát, de ennek 80 százaléka szénből, és nem olajból készül. Miközben a világpiacon a közel-keleti háború kitörése óta bő 40 százalékkal emelkedett a műtrágya egyik fő összetevője, az urea ára, a Kínában gyártott helyi alternatíva ára ennek kevesebb mint fele maradt.

Összességében 2020-ban Kína 155 millió sztenderdizált tonna szenet használt fel vegyi anyagok gyártásához, 2024-ben pedig már 276 millió tonnát, 2025-re pedig újabb 15 százalékos növekedést mértek. A szenet ugyan Kínában is csak a megújulók felé történő átmenet során használt, áthidaló megoldásnak tekintik, az olaj- és gázárak kilövése idején nagy előnyt jelent ez a befektetés.

Eltették rosszabb időkre

Ugyan Kína ettől még valóban rengeteg olajat importál, de sok forrásból. Miközben Japán például olajának 80 százalékát Szaúd-Arábiától és az Egyesült Arab Emirátusoktól vásárolta, Kínában ügyeltek arra, hogy egyetlen beszerzési forrás se képviseljen egyedül 20 százaléknál többet az importból. Kína vásárolt olajat Oroszországtól, Venezuelától és (Malajzián keresztül) Irántól is, fittyet hányva a nemzetközi szankcióknak.

Ráadásul a behozott olaj egy részét a kínaiak bespájzolták a kiterjedt stratégiaiolaj- és üzemanyag-tározórendszereikbe. Pontosan nem lehet tudni, hogy mekkorák ezek a tartalékok, de a piaci alapon működő finomítók készleteivel együtt a becslések szerint akár hét hónapnyi, a Hormuzi-szoroson át érkező importot is ki lehet váltani a betárazott mennyiséggel.

Közben Kínában felfuttatták a belföldi olajtermelést is. Tavaly az ország napi 4,3 millió hordót, azaz az importált mennyiség nagyjából 40 százalékát termelte meg olajból – igaz, a készletek végesek. Gázból is jelentősen felfutott a hazai termelés, ennek köszönhetően pedig az ország kevesebb cseppfolyósított földgázt (LNG) importált tavaly, mint 2020-ban.

A kiterjedt vezetékrendszer pedig lehetővé teszi, hogy Kína a szárazföldön importáljon gázt Oroszország, Mianmar, illetve Közép-Ázsia irányából is.

Összességében ugyan azt nem lehet mondani, hogy Kína függetlenítette volna magát a fosszilisenergia-importjától, sokat tettek azért az ország vezetői, hogy ez a függés ne legyen annyira szoros, mint korábban.

„A kínai olajkereslet várhatóan az idén tetőzik, és onnantól kezdve csökkenni fog. Így az importhányad ugyan magas marad, de a helyzet valószínűleg nem lesz rosszabb”

– mutat rá Chen lin, a Rystad Energy kutatóintézet alelnöke.

Jól fizet az ellenállóképesség

És ezek a lépések nemcsak az energiapiacon, de a pénzpiacokon is megmutatták a hatásaikat. Az iráni háború és az ennek hatására kialakuló olajválság első hónapjában a kínai piacok jóval alacsonyabb veszteségeket könyveltek el, mint régiós versenytársaik. Április első napjaiig az irányadó kínai tőzsdeindex, a CSI300 nagyjából 4,6 százalékot gyengült, miközben India, Japán és Dél-Korea indexei mind-mind 10 százalék feletti veszteséget szenvedtek el – de az S&P 500 is közel 8 százalékos mínuszban zárt ugyanebben a periódusban.

Jacky Tang, a Deutsche Bank feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető befektetési elemzője szerint a legfontosabb faktor e mögött a kínai energiafüggőség sajátos jellege volt. „A befektetők a kínai eszközökbe történő allokációt részesítik előnyben más piacokhoz képest. Felismerték az ellenállóképességet” – mondja Tang.

„Úgy érezzük, a kínai belgazdaság erős marad, bármi is történjen. Lehetnek kisebb hullámzások, de több más gazdasághoz képest a világban lesz némi puffer, tekintve milyen diverzifikált, önfenntartó lett a gazdaság

 – mutat rá William Yuen, az Invesco hongkongi befektetési igazgatója.

Náluk vannak a lapok

És ebből a helyzetből még stratégiai-politikai szempontból is profitálhat Kína. Vietnám és a Fülöp-szigetek – azaz két, Kína-barátsággal nem igazán vádolható ország – az elmúlt hetekben kínai segítséget kért az egyre súlyosbodó olajhiány okozta helyzet kezeléséhez.

„Kína készen áll a koordináció és a kollaboráció megerősítésére a délkelet-ázsiai országokkal, és az energiabiztonsági ügyek közös kezelésére”

– fogalmazott a kínai külügyminisztérium szóvivője – és ismerve a kínai diplomácia működését, az esetleges koordinációnak és kollaborációnak az árát is meg fogják kérni előbb vagy utóbb.

A thaiföldi haditengerészet felvétele a thaiföldi zászló alatt közlekedő Mayuree Naree teherhajóról, amelyet légicsapás ért iráni felségvizeken, a Hormuzi-szorosban 2026. március 11-én - van, akinek kevésbé fáj a helyzet
A thaiföldi haditengerészet felvétele a thaiföldi zászló alatt közlekedő Mayuree Naree teherhajóról, amelyet légicsapás ért iráni felségvizeken, a Hormuzi-szorosban 2026. március 11-én - van, akinek kevésbé fáj a helyzet
Fotó: MTI/EPA/Thaiföldi haditengerészet

Miközben tehát a világ számos országa számolgatja, meddig húzza még komolyabb gazdasági sokk nélkül a kialakult helyzetet, Kína szinte páholyból figyelheti az eseményeket, és ahelyett, hogy a saját gazdasága megmentése érdekében rohannia kellene, hogy segítsen az amerikaiaknak megnyitni a Hormuzi-szorost, a kínai vezetők nyugodtan széttárhatják a karjaikat és mondhatják, hogy ti okoztátok ezt a helyzetet, oldjátok is meg.

(Reuters, The New York Times)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Blokád a Hormuzi-szorosban: megvan, hány hajó jutott át
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 19:50
Minden próbálkozót visszaküldtek.
Makro / Külgazdaság Jó hírt kapnak azok, akiknek nincsen magyar rendszáma
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 15:57
Csütörtökön árváltozás jön.
Makro / Külgazdaság Bejelentették: tényleg megóvja a választási eredményt a Mi Hazánk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 15:36
Ezt Toroczkai László közölte szerdán.
Makro / Külgazdaság Kongatják a vészharangot Európában az iráni válság miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 14:02
Az EU szerint elhúzódó energiaválság jöhet, ha folytatódik az iráni konfliktus.
Makro / Külgazdaság Felsejlett a technikai recesszió képe a magyar gazdaságban, de mit tehet ellene az új kormány?
Imre Lőrinc | 2026. április 15. 12:59
A legrosszabb forgatókönyv esetén akár technikai recesszióba is süllyedhet idén a magyar gazdaság. Az iráni háború miatti energiaválság hatásait még nem lehet pontosan megbecsülni, de kínálati és versenyképességi oldalon is újabb problémákat okozhat Európában. Idehaza az ipari termelés már februárban is visszaesett, ami nem jó jel.
Makro / Külgazdaság Erste: Az ország érdeke az lenne, hogy az üzemanyagok hatósági árait azonnal kidobjuk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:18
Csütörtökön újabb nagy csökkenés várható a benzin és a gázolaj piaci árainál. Eközben az Erste elemzői azt írják, kiszolgáltatott helyzetbe került az ország energiabiztonsága, ezért azonnal ki kellene vezetni a hatósági árakat az üzemanyagoknál.
Makro / Külgazdaság Magyar Pétert felkérte Sulyok Tamás az új kormány megalakítására
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 11:10
Az új Országgyűlés alakuló ülése május 5-én vagy 6-án lehet.
Makro / Külgazdaság „Kiterjesztjük a rezsicsökkentést” – mondta Magyar Péter a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 10:10
Erősen kezdett a Kossuth rádióban és a köztévében Magyar Péter, őszintén és határozottan beszélt a riporterekkel. 
Makro / Külgazdaság Betlizett az ipar februárban, nehéz lesz a Tisza-kormány dolga
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 08:30
Megerősítette az első becslésben szereplő adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari termelés éves és havi alapon is csökkent Magyarországon februárban.
Makro / Külgazdaság 390 milliárdos informatikai közbeszerzés: megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 08:19
A Digitális Kormányzati Ügynökség óriási tenderén több tucat informatikai vállalkozás osztozik, ismerős nevek is vannak a nyertesek között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG