4p

Biztosan nem múlik el nyomtalanul az olajárrobbanás és a forint zuhanása, de a hazai élelmiszerárakról készített pillanatkép egyelőre kedvező. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorának vendégeként Gáspár András lapigazgató felhívta a figyelmet: az igazi izgalmakat a következő felmérés eredménye hozza majd. Kollégánk beszélt arról is, az igazságérzetünkön kívül miért fontos, hogy a nők ne kapjanak kevesebb pénzt ugyanazért a munkáért, mint a férfiak.

Bár havi szinten valamelyest emelkedtek az élelmiszerárak, a Privátbankár Árkosár és az Mfor Nyugdíjas Árkosár is jelentős éves árcsökkenést mutatott ki a hazai hipermarketekben végzett felmérésében. Gáspár András, a Privátbankár és az Mfor lapigazgatója az eredményekről elmondta: egy évvel ezelőtt éppen történelmi csúcson járt az Árkosár értéke, aztán néhány hét múlva életbe lépett az árrésstop – a mostani kedvező eredmény ennek a két tényezőnek, a bázishatásnak és a kormányzati beavatkozásnak köszönhető. 

Mivel a nyugdíjasok kosarában nagyobb arányt képviselnek az árrésstop által is érintett alapvető élelmiszerek, így ezúttal az ő esetükben volt nagyobb az éves árcsökkenés mértéke: elérte a 13 százalékot, ami így a felmérés történetének legnagyobb visszaeséséről árulkodik. 

A következő havi Árkosár-felmérés több szempontból is kiemelten érdekes lehet: egyrészt a mostani kedvező adatokhoz vezető árrésstop túl lesz az egyéves bevezetési évfordulón, magyarán kikerül a statisztikából a magas bázis – így a jelenlegihez hasonló komoly éves árcsökkenési mutatóra már biztosan nem számíthatunk. Másrészt a közel-keleti háború miatt hirtelen megugró üzemanyagárak és a jelentősen gyengülő forintárfolyam is begyűrűzhet majd az élelmiszerboltokba. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelenő inflációs adatsorán mindez azonban értelemszerűen még nem látszik majd meg – a számos rossz hír között így tehát a Privátbankár Árkosár és a KSH keddi inflációs adata is hozhat némi felüdülést. Ez persze nem segít sokat a kilátásainkon...

Komoly gazdasági érdek, hogy a nők ne keressenek kevesebbet a férfiaknál

A beszélgetés második felében a nőnaphoz kapcsolódóan a nemek közti foglalkoztatottsági és bérezési különbségekről volt szó. A foglalkoztatottságban az elmúlt évtizedben jelentős fejlődés történt Gáspár András szerint, érdemben nőtt a foglalkoztatási ráta a nők körében. Az továbbra is jellemző, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak: ez csak részben magyarázható azzal, hogy egyes, alacsonyabb jövedelmi szintű gazdasági ágakban (például a szociális ellátásban) nagyobb arányban alkalmaznak női munkaerőt. Gond akkor van, ha ugyanazért a munkáért fizetnek kevesebbet egy nőnek, mint egy férfinak. 

A legfrissebb adatok szerint szűkült a bérszakadék a nők és a férfiak fizetése között: korábban 17, most 13 százalék körüli az eltérés; ezt tovább mérsékelheti az EU bértranszparencia-irányelvének magyarországi alkalmazása is. Ennek keretében ugyanis a cégeknek nemcsak azt kell közzétenniük, egy adott munkakörhöz jellemzően milyen bérsáv társul náluk, hanem azt is ki kell mutatniuk, hogy milyen eltérések vannak az ugyanazon munkáért adott fizetések között. Ha túl nagyok a különbségek, és egy cég nem tudja megindokolni az eltérést, akkor szankciókra is számíthat – egyszerűen nem éri majd meg hátrányosan megkülönböztetni a nőket.

A nemek közti esélyegyenlőség biztosítása nemcsak egy egyszerű CSR-kérdés, hanem azért fontos, hogy társadalmi igazságot szolgáltassunk – véli Gáspár András. Minden felmérés azt mutatja, hogy azok a cégek, amelyeknél nem éri hátrányos megkülönböztetés a nőket és nagyobb arányban alkalmazzák őket a vezetői testületekben is, jobb pénzügyi teljesítményre képesek – jobb a profitabilitás, hatékonyabb a működés. 

Amellett, hogy statisztikai adatokkal is alátámasztható egy kiegyensúlyozott HR-politika, Gáspár András arra is felhívta a figyelmet: az ESG-szempontok közül a legtöbben csak az E betűre figyelnek, a környezeti szempontból fenntartható működésre, pedig legalább ilyen fontos a második, S betűvel jelölt láb is – a social, azaz társadalmi fenntarthatóság, ahová a nemek közti egyenlőség is tartozik. A jobb ESG-teljesítmény pedig fontos lehet akár finanszírozási szempontból is – ráadásul aki ezt figyelmen kívül hagyja, az akár beszállítói lehetőségektől is eleshet, ha a lehetséges megrendelő kritériumait nem tudja teljesíteni.

A beszélgetést itt lehet meghallgatni – a riporter M. Szűcs Péter:

Lemaradt a Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2026. februári klubtalálkozóról? Nézze meg utólag az előadásokat és a panelbeszélgetést, ismerje meg a téma legjobb szakértőinek véleményét és tippjeit! Vásároljon videójegyet és hozzáférést kap a klubtalálkozó teljes felvételéhez!

Nézze meg, miről beszélt Suba Levente, Csécsei Ádám, Lukács Ákos, Fehér Sándor, Wieder Gergő, Ignácz Péter, Hegedűs Kristóf, Szabó-Molnár Csilla, Szelley Bereczki Anna és Ács Barnabás!

Részletek itt >>
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG