2p

Nem nyugszik Kim Dzsong Un, legfélelmetesebb fegyverét tesztelte.

Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy előző nap interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és lánya felügyelte - derült ki a helyi sajtóból.

A csütörtökön a Japán-tenger irányába indított rakéta Hvasong-17-es típusú volt - közölte az állami KCNA hírügynökség, hozzátéve, hogy az válasz volt a hétfőn kezdődött amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra.

Az országot vezető Koreai Munkapárt lapjában, a Rodong Szinmunban közzétett fotókon Kim Dzsong Un látható, amint távcsővel figyeli, ahogy a fekete-fehér színű rakéta halad az égen. A képeken a vezető mellett lánya is látható.

A KCNA írása szerint a kísérlet megerősíti az interkontinentális rakéta hadrafoghatóságát. A cikkben kiemelték azt is, hogy a rakétaindítás "nem volt negatív hatással a szomszédos országok biztonságára".

A dél-koreai hadsereg korábban azt közölte: a rakéta olyan pályán haladt, hogy elkerülje a más országok feletti átrepülést.

Kim Dzsong Un csütörtökön azt mondta, hogy

Észak-Korea "atomfegyverekre atomfegyverekkel fog válaszolni", és a KCNA tájékoztatása szerint az észak-koreai vezető "a nukleáris elrettentés visszafordíthatatlan megerősítésére"

szólított fel.

A katonai elemzők által "szörnyeteg rakétának" nevezett Hvasong-17 elméletileg elegendő hatótávolsággal rendelkezik ahhoz, hogy elérje az amerikai szárazföldet.

Észak-Korea 2017-ben befagyasztotta az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Ám miután zátonyra futottak a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások, amelyeket Donald Trump előző amerikai elnökkel folytatott, Kim Dzsong Un arra figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti. 

Az interkontinentális rakéta indítása egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával, miközben Dél-Korea és az Egyesült Államok az elmúlt öt év legnagyobb közös hadgyakorlatát tartja. A Szabadságpajzs elnevezésű katonai manőverek hétfőn kezdődtek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG