3p

Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.

Az eseményen Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkáraenergetikai államtitkára kiemelte: a létesítmény hozzájárul ahhoz, hogy a magyar villamosenergia-piacon nőjön a verseny, csökkenjenek a kiegyenlítési költségek, hosszú távon csökkenjenek az árak, vagyis ahhoz, hogy Magyarország egy fenntarthatóbb, biztonságosabb és olcsóbb energiaellátást építhessen ki. Az államtitkár emlékeztetett: a projekt jelentős állami támogatással jött létre és a beruházások azon kisebb részéhez tartozik, amely az előző kormány által az RRF-forrásokból (Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) lehívható pénzekből valósult meg.

A magyar kormánynak a fő fókusza a következő három hónapban, hogy azokra a meg nem valósult projektekre szánt RRF-es összegeket próbálja meg hazahozni, amelyeket hasonló célokra kellett volna elkölteni az elmúlt három-négy évben – fogalmazott Tótth András.

Hozzátette: a kabinet szeretne egy olyan hazai energiapiacot létrehozni, ahol a minisztérium, illetve a kormány alapelvei, azaz a transzparencia, a verseny és korrupciómentesség érvényesülnek. Az államtitkár hangsúlyozta: a következő négy évben a bejövő RRF-pénzekből mintegy másfél milliárd eurót fognak fordítani a nagy-, a közép- és a kisfeszültségű villamosenergia-hálózat fejlesztésére, ez pedig a következő években mintegy 5000 megawattnyi új megújuló kapacitás és várhatóan az ehhez tartozó tárolókomplexumok létrehozását is lehetővé teszi majd.

Batta Gergő, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. operatív vezérigazgató-helyettese az eseményen kifejtette: jelenleg mintegy 8500 megawattnyi PV naperőműves erőmű működik a magyar villamosenergia-rendszerben, amelyek folyamatosan termelik a villamosenergiát. Az átadott berendezésről elmondta: a két akkumulátoros egység rendszerbe történő csatlakoztatása érdekében a MAVIR bővítette a meglévő buji transzformátor-alállomását két új 132 kV-os mezővel, amely mintegy 700 millió forintos beruházást jelentett a társaságnak.

Az ország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítménye a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában az átadás napján, 2026. június 10-én. A két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg
Az ország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítménye a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában az átadás napján, 2026. június 10-én. A két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg
Fotó: MTI

Joao Manso Neto, a projektfejlesztő Greenvolt Csoport globális ügyvezető igazgatója a fejlesztésről szólva elmondta: a Buj határában megvalósított energiatárolók a cégcsoport második befektetése Magyarországon, heteken belül pedig elindítják a harmadik fejlesztésüket. Az amerikai KKR portfóliójába tartozó, száz százalékban megújuló energiával foglalkozó vállalatcsoport Európa, Ázsia és Észak-Amerika húsz országában van jelen, több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat, bevétele pedig 200 millió euró – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A buji projektet a csoporthoz tartozó a Greenvolt Power fejlesztette; a cég jelenleg 158 MW naperőművi és 135 MW akkumulátoros energiatároló projektfejlesztési portfólióval rendelkezik Magyarországon. Mindkét most átadott akkumulátoros energiatároló 49,9 MW teljesítménnyel és 144,288 MWh kapacitással rendelkezik. Megvalósításukhoz a beruházások kedvezményezettjei – a Buj Energy Storage Kft. és a Buj Battery Kft. – 5 milliárd 679 millió, illetve 5 milliárd 677 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Giga nagyságú fegyverexportot engedélyezett a német kormány az első fél évben
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:39
A német kormány mintegy 13,87 milliárd euró értékű fegyverexportot engedélyezett az év első felében, a legnagyobb kedvezményezett Ukrajna volt 2,5 milliárd eurónyi szállítmánnyal – közölte a német gazdasági minisztérium szerdán.
Makro / Külgazdaság Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra növeli dróngyártási kapacitását
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:19
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Makro / Külgazdaság Otthagyja a politikát, ide tart Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:51
A volt külgazdasági és külügyminiszter lemond parlamenti mandátumáról, és a kínai multicéghez szerződik. 
Makro / Külgazdaság Átalakítják Kármán Andrásék az Orbán-kormányok alatt megszokott rendszert
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:00
Az európai uniós források lehívása érdekében az államháztartási szabályok módosítását kezdeményezte a kormány. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat szerint az ország költségvetését a kormánynak ismét ősszel kell majd benyújtania a parlamentnek.
Makro / Külgazdaság Friss előrejelzés jött: ennyivel nőhet idén a magyar GDP
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:20
A kedvezőtlen nemzetközi környezetben idén 2 százalék körül alakulhat a GDP-növekedés Magyarországon a Kopint-Tárki szerdán közzétett konjunktúrajelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Mennyi vagyon szerezhető vissza a NER-től? Ezt is kérdezzük Ligeti Miklóstól a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:02
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója július 23-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Elérte a benzin ára a korábbi védett szintet, a dízel még olcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:35
Ezúttal nem módosulnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak idehaza.
Makro / Külgazdaság Több éve nem látott szintre lassult a kínai gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 07:59
A helyi statisztikai hivatal 2022 óta nem regisztrált olyan lassú növekedést a kínai gazdaságban, mint az idei második negyedévben.
Makro / Külgazdaság Föltámadott a tenger, Varga Mihályék szempontjából a legrosszabbkor?
Imre Lőrinc | 2026. július 15. 05:44
Ha a napokban megnyílna a Hormuzi-szoros (amire a friss fejlemények tükrében vajmi kevés esély van), akkor is csak jövő márciusban térhetne vissza a forgalom a február 28-án kitört iráni-izraeli-amerikai háború előtti szinthez – erről ír a Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi gazdasági előrejelzésében. A világ nagy erőközpontjai lassuló GDP-növekedéssel és emelkedő inflációval számolhatnak, miközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagyon optimistának tűnik a globális trendekhez képest. Nagy kérdés, hogy a kiújult közel-keleti konfliktus befolyásolja-e a június végén Varga Mihály által meghirdetett „mini kamatcsökkentési ciklust”.
Makro / Külgazdaság Megőrizte első helyét, ismét a Samsung a legnagyobb mobilgyártó
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:25
 24 százalékos a vállalat  globális piaci részesedése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG