3p

Nem elég a szombati közel 10 forintos áremelkedés, a jövő héten további drágulásra számíthatunk.

A hét elején ugyan a benzin ára nem változott, a gázolajé viszont már akkor is bruttó 3 forinttal ment feljebb. Csütörtökön aztán „elszabadult a pokol”, két lépésben 12, illetve 18 forinttal drágult a két fő üzemanyagfajta. 

Ennek oka, hogy elillant a remény, miszerint gyorsan véget ér a múlt péntek hajnalban kitört izraeli-iráni háború. Azt követően ugyanis, hogy az izraeli erők nagyon gyorsan képesek voltak a légtér elfoglalására, a teheráni vezetés felvette a kesztyűt, sőt az olaj- és gázszállítás szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoros lezárásával fenyegették meg a világot. Emiatt a hétfői 72 dolláros szintről csütörtökre 79 dollár fölé ugrott az Európában irányadó Brent olaj jegyzése, ez pedig természetesen a hazai üzemanyagok árába is begyűrűzött – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.

A lap megjegyzi: a nemzetközi összehasonlítás alapjául szolgáló uniós Weekly Oil Bulletin szerint tizenegy olyan ország volt, ahol átlagosan alacsonyabb benzinárakat regisztráltak, mint nálunk. Azon belül, a közép- és kelet-európai régióban öt olyan ország volt, ahol olcsóbban lehet benzint tankolni, mint itthon, és három olyan, ahol magasabbak az árak.

Az árak elkezdek felkúszni
Az árak elkezdek felkúszni
Fotó: MTI

Az aktuális rangsorban 13 olyan ország volt, ahol kevesebbet kellett fizetni a dízelért. Ennek ellenére a régióban így is relatív drágult a magyar gázolaj. Ezen a héten ugyanis csupán egy olyan országot találhattunk a Weekly Oil Bulletin adatai szerint, ahol a magyarországinál magasabb a gázolaj ára.

A kilátások továbbra is atól függenek, mi lesz az izraeli-iráni háborúban és a fejlemények hatására hogyan változik a világpiaci kőolajár. Az Mfor emlékeztet, a szakértők azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államoknak a konfliktusba való beavatkozása jelentős eszkalációt okozott volna. Irán többször is figyelmeztetett, hogy ilyen forgatókönyv esetén a hajózási útvonalakat is támadni fogják. Igaz, a friss jelentések szerint ezen a héten a tankerszállítmányok száma látványosan visszaesett, miközben a szállítási díjak meredeken emelkedtek. Ezek alapján nem meglepő az olaj jegyzésének szárnyalása.

A fentiek alapján továbbra is komoly feszültségre számítanak a szakértők, ami az olaj árának emelkedését vetíti előre. Ha ez valóban így lesz, akkor a héten elindult meredek áremelkedés a jövő héten is folytatódni fog. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a magyar üzemanyagárak a héten látott két nagyobb emelést követően kisebb mértékben drágulhatnak az előttünk álló héten.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG