2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta, hogy mit gondol a friss bérstatisztikáról.

Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mforon megjelent elemzésében arra figyelmeztet, hogy bár a Központi Statisztikai Hivatal áprilisi béradatai szerint „700 ezer forint felett a bruttó átlagkereset”, és a reálbérek 5 százalékot is meghaladó mértékben nőttek, ez még nem jelent valódi fordulatot. „Egy hónap adata mutat valamit, de a trendforduló bejelentéséhez ennyi nem elég” – írja a közgazdász, aki szerint a többi makrogazdasági mutató – például az ipari termelés, a fogyasztói bizalom vagy a foglalkoztatás – nem támasztja alá a javulást.

Ráadásul a bérnövekedés szerkezete sem megnyugtató. A közszféra bérei például „elmaradnak a szalagcímekben jól mutató hétszázezres adattól”, és a kormány nem tud vagy nem akar jelentősen többet költeni bérkiadásokra. Az üzleti szektorban a minimálbér-emelés kényszere hozott némi javulást, de – mint írja – „a cégek számára a béremelés költségnövekedés”. A kisebb vállalkozások számára a szochokedvezmény sem jelent valódi megoldást, sokaknak így is „hatalmas kihívás” a kötelező béremelések teljesítése.

Bod Péter Ákos szerint „a harmadik éve tartó pangás elgondolkoztató”: nem egyszeri megingásról van szó, hanem szerkezeti problémáról. Ennek fényében „a most elfogadott költségvetési törvénybe beleírt mágikus 4,1 százalékos gazdasági növekedés nem tud bekövetkezni 2026-ban”.

Az infláció sem fog jelentősen csökkenni – állítja –, mert az árszabályozások torzítják a statisztikát, és „az emberek egészen más inflációt érzékelnek, mint amit a statisztikai hivatali árváltozási indexe mutat”. A következmény: a bizalom hiánya, amely „maga is növekedést gátló, viszont pénzromlást serkentő tényező”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mibe fektetnek szívesen a magyar háztartások
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 11:27
Előnyben részesítik az állampapírokat.
Makro / Külgazdaság Új-Zéland diákversenyre kel Ausztráliával, sőt az Egyesült Államokkal is
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 09:43
Új-Zéland célja, hogy 2034-re megduplázza nemzetközi oktatási piacának értékét, többek között azzal, hogy enyhíti a külföldi diákokra vonatkozó részmunkaidős foglalkoztatási szabályokat – jelentette be hétfőn a kormány.
Makro / Külgazdaság Minimum 1,2 milliós nettó kereset kell majd az Otthon Start és a CSOK Plusz teljes kihasználásához
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:54
A támogatások kombinálása lehet az igazán nyerő pénzügyileg.
Makro / Külgazdaság Felemás számokat produkált az építőipar
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:33
Magára találhatott kicsit az építőipar az előző hónapokhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a vámokról Von der Leyen is
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:32
Első körben békülékeny lépést jelentett be, van még idő tárgyalni.
Makro / Külgazdaság Macron visszaütne Trumpnak, de ki áll mellé?
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 15:53
Jöttek harcias, de kevésbé harcias nyilatkozatok is az uniós vezetőktől a 30 százalékos amerikai gigavámra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk tett egy szívességet Izraelnek
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 12:44
Fontos izraeli műhold került a helyére.
Makro / Külgazdaság Új ország születik – vagy mégsem?
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 12:13
Független is lesz, de francia is marad Új-Kaledónia.
Makro / Külgazdaság Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 08:34
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG