4p

Meghosszabbították az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások most folyó londoni fordulóját, amely az eredeti tervek szerint vasárnap este véget ért volna. A Downing Street szóvivője részletek nélkül azt közölte vasárnapi tájékoztatóján, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalásvezetője szerdáig marad a brit fővárosban.

Barnier és stábja csütörtökön érkezett Londonba. A brit küldöttséget David Frost, a kormány főtárgyalója vezeti. A két fél előzetesen arról állapodott meg, hogy a mostani szakaszban minden nap lesznek tárgyalások, beleértve a hétvégéket is, hacsak a küldöttségek menet közben máshogy nem döntenek.

Brandon Lewis, a konzervatív párti brit kormány észak-írországi ügyekért felelős minisztere a BBC televíziónak vasárnap kijelentette: "nagyon jó jel", hogy Michel Barnier hajlandó a londoni tárgyalások folytatására a tervezett időponton túl. Hozzátette: jó esély van arra, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió a következő hetekben megállapodásra jut a jövőbeni kétoldalú kapcsolatok feltételrendszeréről.

Mégis van esély a megegyezésre? Fotó: depositphotos.com
Mégis van esély a megegyezésre? Fotó: depositphotos.com

A tárgyalások jövője az október közepi EU-csúcsértekezlet után bizonytalanná vált. Az ülésen ugyanis a tagországok vezetői olyan állásfoglalást fogadtak el, hogy Londonnak kell megtennie a megállapodáshoz szükséges további lépéseket. A Downing Street erre reagálva a múlt hétvégén közölte, hogy a brit kormány értelmezése szerint ezzel az állásfoglalással az EU gyakorlatilag véget vetett a tárgyalásoknak, és nincs is értelme a megbeszélések folytatásának, ha az unió nem változtat azon az álláspontján, hogy csak a brit kormánynak kell a megállapodás érdekében további lépéseket tennie.

Michel Barnier azonban az Európai Parlament szerdai ülésén felszólalva kijelentette: a megállapodás a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről karnyújtásnyira van, ha "mindkét fél" készen áll a konstruktív munkára a kompromisszumkészség jegyében. A Downing Street szinte rögtön ezután bejelentette, hogy a tárgyalások mégis folytatódnak, miután immár mindkét tárgyalófél egyértelműen kinyilvánította, hogy "egy megállapodás eléréséhez ketten kellenek".

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. London folyamatosan hangsúlyozza, hogy továbbra sem biztos a megállapodás elérése, és ha ez végül lehetetlennek bizonyul, az Egyesült Királyság januártól "ausztráliai típusú" feltételrendszerben folytatja kereskedelmét az EU-val.

A brit kormány által a lehetőségek között rendszeresen emlegetett ausztráliai típusú feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) a héten arra figyelmeztette a brit kormányt, hogy a WTO-szabályrendszer alapján 10 százalékos vám terhelné az EU-val folytatott kétoldalú autókereskedelmet, és ez 4,5 milliárd fonttal (1815 milliárd forinttal) emelné a kereskedelmi költségeket. A SMMT számításai szerint a WTO-szabályozás az EU-ból importált, belső égésű motorral működő autók nagy-britanniai kiskereskedelmi árát átlagosan 1900 fonttal (770 ezer forinttal), az elektromos autókét 2800 fonttal (több mint 1,1 millió forinttal) növelné.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG