6p

Bár a jókora kellemes meglepetést okozott májusi hazai éves inflációnál a harmonizált fogyasztóiár-index magasabb lett, még így csak négy olyan uniós ország akad, amelyben alacsonyabb lehet ez a mérőszám – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép becsléséből. Bizonyosságot az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán délelőtt megjelenő adataiból kaphatunk.

Régen okozott ilyen kellemes meglepetést inflációs adat Magyarországon, mint a Központi Statisztikai Hivatal múlt keddi közlése. Nem is amiatt, hogy a májusi éves fogyasztóiár-index mindössze 1,8 százalék lett, hiszen alig két hónappal korábban, márciusban hajszálra ugyanekkora lett e ráta, februárban pedig még ennél is alacsonyabb, 1,4 százalékos volt.

Csakhogy február végén kitört az iráni háború, ami az olajszállítási útvonalba eső Hormuzi-szoros lezárásához vezetett, s az energiakínálat szűkülése globálisan, de mindenekelőtt Európában masszív inflációs nyomást fejtett ki. Emiatt is vártak az elemzők 2,3-2,4 százalékos májusi éves inflációt, s esett le az álluk az ennél jóval alacsonyabb adat láttán.

A májusi szám annak ellenére megsüvegelendő, hogy úgy tűnik, az infláció egész Európában áprilisban érte el a kontinentális mélypontját, májusban már jobb volt a helyzet. Míg ugyanis az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 40 európai országból áprilisban 32-nek az éves fogyasztóiár-indexe lett magasabb az egy hónappal korábbinál, addig májusban 17-nek – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.

Közülük a legjobban, 0,9 százalékponttal Svédországban lódult meg a pénzromlás, ami persze azért nem kelthet nagy riadalmat a skandináv országban, mert volt honnan emelkedni: áprilisban a svédeknél volt a legalacsonyabb az éves infláció, mi több, egyedüliként negatív (-0,1 százalék). A második legnagyobb havi inflációemelkedést Hollandia szenvedte el, 0,7 százalékpontosat, míg a harmadik legnagyobbat, 0,6 százalékosat holtversenyben Finnország és Lettország.

Öt ország akadt, amely májusban hajszálra ugyanakkora éves inflációról számolt be, mint áprilisban. Ezek: Moldova, Portugália, Spanyolország, valamint az egymással gazdasági és monetáris unióban lévő Svájc és Liechtenstein.

Az is a kontinentális inflációs nyomás némi enyhülésére utal, hogy az áprilisi 7-tel szemben májusban már 18 európai ország tett közzé az egy hónappal korábbinál alacsonyabb éves fogyasztóiár-indexet. Köztük volt Magyarország. Ám nem a magyarországi 0,3 százalékpontos havi csökkenés volt a legnagyobb, hanem Észak-Macedóniáé, amelynek éves inflációs rátája egy hónap alatt 0,9 százalékponttal ment lejjebb. E képzeletbeli dobogó második fokára Luxemburg állhatott fel (-0,79 százalékponttal), a harmadikra meg Koszovó (-0,70 százalékponttal).

Az mindenesetre biztató, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül mindössze egyben, a már említett Svédországban volt alacsonyabb az éves infláció májusban, mint nálunk (s egész Európában is csak két országban emelkedtek kisebb mértékben az árak: a Svájc-Liechtenstein párosban).

Valamelyest más összképet festhetnek a harmonizált fogyasztóiár-indexek. Vagyis azok a mutatók, amelyeket az EU statisztikai hivatala, az Eurostat azzal a céllal számít ki hónapról hónapra, hogy mérhetővé és összehasonlítóvá tegye a tagállamok inflációját.

Ezek a harmonizált fogyasztóiár-indexek azt mutatják meg, hogy egy meghatározott időszak alatt (általában havi vagy éves összevetésben) mennyivel változtak a fogyasztók által megvásárolt termékek és szolgáltatások átlagos árai. Azért nevezik őket harmonizáltaknak, mert az EU-tagországok statisztikai hivatalai ugyanazt a szabványosított módszertant alkalmazzák, így válnak az adatok összehasonlíthatóvá egymással az egész EU-ra, illetve az eurózónára vonatkozóan.

A májusi adatokat szerda délelőtt teszi közzé az Eurostat, de szokás szerint a Privátbankár Európai Inflációs Körkép a nemzeti statisztikai hivatalok eddigi közzétételei alapján ez alapján is elkészítette a rangsort. Eszerint a múlt hónapban Magyarország 2,3 százalékos (tehát az általánosnál fél százalékponttal magasabb) harmonizált fogyasztóiár-indexe volt a hatodik legalacsonyabb az EU-ban. Ez áprilishoz képest előrelépés, lévén, hogy akkor még heten, májusban viszont már csak öten álltak jobban Magyarországnál ebben az összevetésben.

Frissítés: Lengyelország adata a becsültnél gyengébb lett, így már csak négy ország harmonizált fogyasztóiár-indexe volt alacsonyabb májusban Magyarországénál.

Ugyanakkor az inflációs kilátások romlására utalhat, hogy az Európai Központi Bank (EKB) múlt csütörtökön kamatot emelt (0,25 százalékponttal, 2,40 százalékra). Az EKB-n kívül más európai jegybank viszont nem szigorított. Igaz, az uniós központi bank döntése így is 25 országot érint – ennyiben hivatalos fizetőeszköz az euró, a 21 eurózónás tag közül még Andorrában, Monaco-ban, San Marino-ban és a Vatikánban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusban nem nyúlt az alapkamathoz, de a piaci várakozások szinte száz százalékra veszik, hogy a Monetáris Tanács a jövő keddi ülésén már csökkenteni fogja, csak az a kérdés, hogy mennyivel. Hiába valószínűsíthető ugyanis az EKB-tól az idén még legalább egy emelés, az MNB-nek van mit ledolgoznia a sokáig magasan hagyott alapkamat-szintből, ami amúgy a túl erős forint miatt aggódóknak (az exportra termelő cégeknek és a belföldi turisztikai vállalkozásoknak) is jól jöhet.

Az infláció és a kamatok is szóba kerültek a Klasszis Klub Live legutóbbi adásában, ahol Virág Barnabással, az MNB 2020-2025 közötti alelnökével, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadójával beszélgettünk.

A változatlan alapkamat és a csökkenő infláció eredményeként az úgynevezett visszatekintő reálkamat Magyarországon nőtt, és ez az áprilisinál eggyel jobb helyre tette Magyarországot ebben az összehasonlításban. Így májusban már csak három országban volt magasabb a visszatekintő reálkamat. Más kérdés, hogy a megtakarításaikat most bankbetétbe tévők, illetve befektetők számára inkább az előretekintő reálkamat az érdekesebb, vagyis az, hogy a következő időszak inflációjához hogyan viszonyulnak a majdan kapott kamatok, hozamok.

A korábbi hónapok Privátbankár Európai Inflációs Körképei itt tekinthetők meg.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kilábalt az apátiából a közbeszerzési piac, de lehet, hogy korai az öröm?
Imre Lőrinc | 2026. július 14. 11:11
Nagyon nagyok a cégek várakozásai a 2015-ös közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban. Tíz éve nem tapasztalt érdeklődés látható, azonban az igazi intézményi átalakulás még várat magára.
Makro / Külgazdaság Komoly mélypontra került a magyar építőipar: több mint tízszázalékos a zuhanás májusban
Herman Bernadett | 2026. július 14. 10:33
Drasztikus visszaesés történt a hazai építőiparban 2026 májusában. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a termelés volumene a nyers adatok alapján 10,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg az előző hónaphoz képest 6,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Felpörgött a számítógépgyártás, de az autóipar továbbra is döcög
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 08:40
Stagnál a magyar feldolgozóipar, de vannak kiemelkedően jól teljesítő ágazatok mellette. Például, a számítógépgyártás 132 százalékkal bővült tavaly májushoz képest, ennek is köszönhetően az összesített ipari adatok jobban néznek ki, mint egy évvel korábban.
Makro / Külgazdaság Fájhat Vitézy Dávid feje a friss építőipari adat miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 08:30
Csúnyán beszakadt a magyar építőipar teljesítménye májsuban. Az előző hónaphoz, de az egy évvel korábbi adathoz hasonlítva se mszép a látvány.
Makro / Külgazdaság Az évszázad gólja és a szigetekért vívott háború: Anglia és Argentína viszonya a pályán kívül is feszültséggel teli
Vámosi Ágoston | 2026. július 13. 19:23
Öt emlékezetes világbajnoki mérkőzés után ismét egymás ellen küzd az angol és az argentin válogatott, ezúttal a döntőért. A fogadóirodák az angolok mellett állnak, a csapatuk pedig az öt legértékesebb játékos nélkül is többet ér az argentin válogatottnál a Transfermarkt szerint. De ki a legértékesebb játékos, miért fontos a kivásárlási záradék, és hogyan mondhat könnyedén nemet egy csapat, amikor 150 millió eurót ajánlanak az argentin csatáráért?
Makro / Külgazdaság Megkapta az igent az alaptörvény módosítása, Sulyok Tamás hamarosan búcsúzhat
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 18:35
Átment a módosítás.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Kátai-Németh Vilmos nem mindennapi fotóval vágott vissza
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:26
A miniszter a Facebookon tette közzé a képet a Tisza Párt frakciójáról.
Makro / Külgazdaság Ennek az adatnak Putyin sem örülhet
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:01
Oroszországban gyorsult az infláció havi és éves szinten júniusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Visszhangzik a magyar sajtó a 107 eurós törölközőtől – valóban drágább a horvát tengerpart a Balatonnál?
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 16:49
Miután tavaly végigfutott a délszláv hírportálokon, a napokban Magyarországon is megjelent a dubrovniki boltban készült videó, amelyen egy csomag törölköző 107 euróba kerül. A Privátbankár megnézte a szállások és a vendéglátóhelyek árait, és annak a boltnak az akciós újságját is, ahol a felvételt készítették.
Makro / Külgazdaság A legjobb hír érkezett meg Brüsszelből, sokan erre vártak
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 13:49
Bréking: az imént kapta meg Magyarország uniós újjáépítési terve az uniós pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG