4p

Kivonják a katonákat, hazaviszik a nagykövetet a franciák.

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy a Niameybe akkreditált francia nagykövet "a következő órákban" hazatér, a francia csapatok pedig az év végéig távoznak Nigerből.

 "Franciaország úgy döntött, hogy hazahozza a nagykövetét" - mondta a köztársasági elnök a France2 közszolgálati és a TF1 kereskedelmi televíziónak adott élő televíziós interjúban.

"Befejezzük a Nigerrel folyatott katonai együttműködésünket, mert már nem akarnak a terrorizmus ellen küzdeni"

- tette hozzá, jelezve, hogy az országban állomásozó 1500 francia katona "a következő hetekben és hónapokban" kivonul, és a csapatkivonás az évvégére teljes lesz.

A junta támogatói békéért és a katonákért imádkoznak a nigeri főváros, Niamey nagymecseténél 2023. augusztus 4-én. Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo
A junta támogatói békéért és a katonákért imádkoznak a nigeri főváros, Niamey nagymecseténél 2023. augusztus 4-én. Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo

Franciaország mintegy 1500 katonát állomásoztat Nigerben az iszlamista fegyveres csoportok elleni harc céljából. A hatalmat július végén államcsínnyel átvevő tábornokok augusztus 3-án felmondtak több, Párizzsal kötött katonai együttműködési megállapodást, és egy hónapot adtak Franciaországnak arra, hogy kivonja az erőit Nigerből. Sylvain Itte nagykövetet a nigeri vezetés augusztus végén kiutasította, de Párizs az augusztus 28-án lejárt határidő ellenére mindeddig nem kívánta visszahívni diplomatáját a nyugat-afrikai országból.

A katonai államcsínyt megelőzően Niger volt Párizs egyik utolsó partnere a Száhel-övezetben, ahonnan a mali junta és Burkina Fasóban csaknem egy éve hatalomra került hadsereg is kitessékelte a francia erőket.

Nigerben a francia nagykövet és a képviseleten dolgozók már egy ideje nem élveztek diplomáciai mentességet, s ha elhagyták volna a nagykövetség épületét, kitoloncolhatóak lettek volna, az élelmiszer- és a vízkészleteik is kifogyóban voltak. Mindezek ellenére Franciaország nem akart eleget tenni a junta felszólításainak, és Emmanuel Macron vasárnap este is megismételte, hogy a hatalomátvétel során elmozdított Mohamed Bazoum elnököt, akit július óta a feleségével és a fiával az elnöki rezidencián tartanak fogva, ismeri el "egyetlen legitim hatalomnak" az országban.

Párizsnak - amely arra számított, hogy a Nyugat-afrikai Államok Közössége (Ecowas) beavatkozik annak érdekében, hogy Mohamed Bazoumot visszahelyezzék a hatalomba - végül nem maradt más választása, mint távozni.

Emmanuel Macron elismerte, hogy "ez az együttműködés végét" jelenti Nigerrel, de jelezte, hogy a csapatok kivonása "rendezett módon történik", és hogy a francia kormány továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet.

"Egyeztetünk a puccsistákkal, mert azt akarjuk, hogy ez az egész nyugodt módon történjen

- tette hozzá.

A tíz éve kezdődött terrorellenes katonai művelet után a Száhel-övezetben Franciaország már csak Csádban van jelen, mintegy ezer katonával. A francia államfő szerint ugyanakkor a terrorellenes francia hadművelet összességében sikeres volt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Franciaország Mali, Burkina Faso és Niger kérésére avatkozott be a térségben, mert "anélkül már ezen országok többségében helyi kalifátusok és dzsihadisták vették volna kézbe a hatalmat". "Nem azért vagyunk jelen, hogy a puccsisták túszai legyünk" - hangsúlyozta a francia elnök. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a dzsihadista támadásoknak "naponta több tucat ember esik áldozatul Maliban", és hogy Nigerben is kiújultak a hasonló jellegű támadások.

"Nagyon aggódom ezért a régióért" - mondta Emmanuel Macron.

"Franciaország, néha egyedül vállalt minden felelősséget, és büszke vagyok a katonáinkra, de nem mi vagyunk felelősek ezeknek az országoknak a politikai életéért"

- tette hozzá.

Niger vasárnap lezárta a légterét minden francia repülőgép előtt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Belgiumban palesztin szülők gyermekeitől vonták meg az állampolgárságot
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 18:17
Augusztus óta több tucat belga önkormányzat kapott levelet az idegenrendészeti hivataltól, amelyben arra kérik őket, hogy vonják meg a belga állampolgárságot a Belgiumban palesztin szülőktől született gyermekektől - tudta meg a L'Echo című, francia nyelvű belga napilap az idegenrendészettől.
Makro / Külgazdaság Még Putyin is meglepődött, hány külföldi cég jelent meg az orosz piacon
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 17:24
Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán.
Makro / Külgazdaság Dánia rábólintott a Korán elégetését is betiltó törvényjavaslatra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 16:06
Dániában a parlament csütörtökön jóváhagyta a fontos vallási tartalommal bíró szövegek - köztük az iszlám szent könyv, a Korán - meggyalázását tiltó törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Durván kifakadtak az EP-képviselők Orbán Viktorra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:38
Kifakadtak, és nem tettek lakatot a szájukra az EP-képviselők, amikor megbírálták Orbán Viktort. 
Makro / Külgazdaság Ausztria nem talált Hamász-érintettséget a palesztinoknak nyújtott segélyeinél
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:16
Ausztria azt közölte, hogy véget vet a palesztinoknak nyújtott segélyek felfüggesztésének, mivel a felülvizsgálat nem talált arra utaló jelet, hogy a pénzeszközöket terrorizmus finanszírozására vagy előmozdítására használták volna fel.
Makro / Külgazdaság Visszasettenkedett az orosz piacra az Adidas
Elek Lenke | 2023. december 7. 15:01
A nyugati márkák fokozatosan visszatérnek a moszkvai áruházak polcaira – erről már több helyütt lehetett olvasni a világsajtóban. Most arról ad hírt az egyik legtekintélyesebb orosz gazdasági online napilap, a Kommerszant, hogy az Adidas és a Reebok egy másik forgalmazón keresztül talált utat Oroszországba.
Makro / Külgazdaság Aggódhat Zelenszkij, minden eddiginél kevesebben támogatnák a kijevi kormányt
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 14:18
Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására - jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Ukrajna: már közel 20 000 ukrán gyermeket deportáltak
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 13:37
Az ukrán parlament emberi jogi biztosa azt mondta, hogy az Oroszország által kitoloncolt ukrán gyermekek hivatalosan megerősített száma már meghaladja a 19 540-et.
Makro / Külgazdaság Európa élmezőnyében találta magát a magyar GDP
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 12:45
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Brutális csata folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 11:20
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamász palesztin terrorszervezettel az ellenük folytatott háború hatvanegyedik napján - jelentette a helyi média csütörtökön.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG