3p

A magyar kormány a szlovákkal közösen az Európai Bizottsághoz fordult a leállított Barátság kőolajvezeték és az orosz olajszállítások miatt, de Szijjártó Péter szerint felháborító válasz érkezett.

„Szlovákiával közösen az Európai Bizottsághoz fordultunk annak érdekében, hogy érvényt szerezzünk az uniós jogszabályoknak, miután az ukránok olajblokádba kezdtek országaink ellen. A szerződések szerint ugyanis, a magyarok és a szlovákok tengeri útvonalon is vásárolhatnak orosz kőolajat, amennyiben a vezetékes szállítás ellehetetlenül. Több mint tíz nap után megjött a válasz, ami önmagáért beszél.” – ezt írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.

A tárcavezető szerint tegnap minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az ukránok politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kormányülést követően kijelentette, hogy sem magyar, sem szlovák, sem európai uniós szakértők nem nézhetik meg a Barátság kőolajvezetéket.

Szijjártó hozzátette, hogy az Európai Bizottság a magyar kormánynak küldött válaszlevelében egyáltalán nem áll ki Magyarország és Szlovákia mellett. „Sőt, azt bizonygatják, hogy Magyarország és Szlovákia nem néz szembe ellátási nehézséggel, emellett pedig az ukránokat mentegetik ahelyett, hogy kiállnának az európai uniós tagországok mellett.”

A külügyminiszter szerint Brüsszel összejátszik a horvátokkal is abban a tekintetben, hogy akadályozni próbálják az orosz kőolaj tengeri importját Magyarországra és Szlovákiába, holott az európai jogi helyzet világos: az uniós döntés értelmében Magyarország és Szlovákia mindaddig vásárolhat orosz kőolajat a tengeren ameddig a csővezetékes szállítás nem lehetséges.

Tegnap Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2026-os Gazdasági Évnyitó rendezvényén, hogy erőből fogják letörni az ukrán olajblokádot, mielőtt a tartalékok elfogynának. Erről bővebben itt olvashatnak:

Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki bejegyzésében azt írta, hogy „a szlovák féllel folytatott megbeszélés után üzenjük Kijevnek és Brüsszelnek, hogy Pozsony velünk van.”

Czepek Gábor a közösségi oldalán bejelentette: a pozsonyi tárgyaláson megállapodtak abban, hogy közös levelet írnak az Európai Bizottság energiaügyekért is felelős biztosának. Dan Jorgensent arra kérik, hogy követelje Ukrajnától az olajbojkott feloldását, valamint azt, hogy szakértői csapat vizsgálhassa a Barátság kőolajvezetéket – tette hozzá.

Közölte egyúttal, hogy a pénteken létrejött megegyezés alapján Szlovákia csatlakozik a tényfeltáró bizottsághoz, ha Kijev válaszol. Brüsszelnek tehát választania kell, hogy az ultimátumhoz csatlakozik-e Kijev felé – fogalmazott az államtitkár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG