2p

Az üzemanyagok hazai ára összességében csak minimálisan változott, hiszen az egy héttel korábbi szinthez képest a benzin két, míg a gázolaj egy forinttal drágult. A stabil árak az uniós rangsorban is visszaköszönnek.

Egy héttel ezelőtt igen kedvezően alakultak a folyamatok hazai autósok szempontjából, hiszen az olaj ára is csökkent, miközben a forint is erősödött. A hét elején viszont attól lehetett tartani, hogy gyors fordulat következik, hiszen a Donald Trump által kivetett vámokra a befektetők igen idegesen reagáltak hétfőn délelőtt, ami miatt az olaj tőzsdei jegyzése drágult, miközben a dollár erősödött. Szerencsére ez a folyamat még aznap megtorpant, a hét további napjaiban pedig a zöldhasú gyengülését és ezzel párhuzamosan a forint erősödését láthattuk, miközben kis mértékben az olaj ára is csökkent – írja laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője. 

Ezeknek köszönhetően az üzemanyagok hazai ára összességében csak minimálisan változott, hiszen az egy héttel korábbi szinthez képest a benzin két, míg a gázolaj egy forinttal drágult. A stabil árak az uniós rangsorban is visszaköszönnek. A Weekly Oil Bulletin adatai szerint a hazai árak helyezése ezen a héten sem változott, így most is tíz olyan ország volt, ahol a magyarországinál alacsonyabb a benzin átlagára.

A magyar autósok szempontjából az is pozitívum, hogy a dollár hét közben gyengült. Igaz, ez leginkább a hétfői megugró szinthez képest látványos, hiszen a múlt pénteken csak kicsivel zárt magasabban a jegyzés, mint ahol ezen a hét végén áll a keresztárfolyam. A következő héten kisebb árcsökkenés várható. Igaz, az Mfor Üzemanyagár-figyelő prognózisa szerint ez csupán néhány forintos áresést hozhat a magyar üzemanyagáraknál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump kedden tárgyal Putyinnal: miről lesz szó?
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 08:59
Az előzetes információk szerint Putyin és Trump tárgyalásán a békekötés mellett szó lesz az erőművekről is. 
Makro / Külgazdaság Kedden publikálhatják a Kennedy-gyilkosság teljes dokumentációját
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 08:18
Várhatóan kedden közzéteszi Washington a volt elnök, John F. Kennedy elleni merényletről szóló iratokat. 
Makro / Külgazdaság Súlyos légicsapást mért Izrael a Gázai övezetre
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 07:50
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradóra. 
Makro / Külgazdaság Az oroszok örülhetnek Trump csapásainak?
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 07:22
Az orosz vállalatok exportját közvetve erősítheti a világ országainak kibontakozóban lévő kereskedelmi háborúja, amit Donald Trump büntetővámjai indítottak el. Nyitott kérdés, mekkorát kaszálhatnak.
Makro / Külgazdaság Ezt hogyan magyarázza meg Orbán Viktor a Kossuth Rádióban?
Csabai Károly | 2025. március 18. 05:43
Az 5,6 százalékos februári éves inflációnknál egész Európában csak négy országban volt magasabb, az Európai Unióban azonban egyben sem – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből. Ez a helyezés az oka annak, hogy miközben az előző felmérésünk óta több jegybank is kamatot csökkenthetett, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esetében ez fel sem merült. De az emelés sem, aminek következtében a visszatekintő reálkamatok összevetésében is hátrébb kerülünk.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor nyerte március 15-ét, de milyen áron? Klasszis Podcast Nagy Attila Tiborral
Izsó Márton - Litván Dániel | 2025. március 17. 18:59
Orbán Viktor beszéde összeszedettebb és célzottabb volt, Magyar Péter hatalmas öngólt lőtt – állítja Nagy Attila Tibor politikai elemző. Kiket és hogyan próbált megszólítani a két nagy párt vezetője a nemzeti ünnepen és mennyire sikerült ez? Miért látszik csökkenni a Tisza Párt lendülete? Van-e új a poloskázásban? E kérdések is szóba kerültek a Klasszis Podcast legújabb adásában. A szakértőt Litván Dániel, az Mfor és a Privátbankár újságírója kérdezte.
Makro / Külgazdaság Még mindig fizetni kell a benzinért, ha tankolunk a kocsinkba
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 11:25
A héten kedden kisebb korrekciót figyelhetünk majd meg az üzemanyagárakban.
Makro / Külgazdaság Élesedett a kormány csodafegyvere az infláció ellen
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 07:47
Harc az infláció ellen.
Makro / Külgazdaság „Én nem egy demokráciában élek, a félelemkeltés a lényeg” – az utca emberét kérdeztük Orbán Viktor ünnepi beszédéről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2025. március 16. 18:11
Orbán Viktor közel huszonöt perces ünnepi beszéde nagy indulatokat kavart, különösen az a kijelentése, amely politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat olyan poloskákhoz hasonlította, mint amelyeket korrupt dollárokból vásároltak meg és átteleltek. A helyszínen kértünk gyorsreakciókat a járókelőktől.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: A mi kérdéseink nem olyanok, amelyeket egy bekötött szemű majom is 99,5 százalékban meg tud tippelni
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2025. március 16. 13:16
Március 15-ei beszéde után készítettünk interjút a Tisza Párt elnökével, aki egyebek mellett elmondta, mit szeretnének elérni a 12 plusz egy pontos népszavazási kezdeményezésükkel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG