5p

A gazdaságkutató részletes elemzést tett közzé arról, miért nem fenntartható a 2026-os költségvetés.

A fiskális fegyelemnek már 2019-et követően leáldozott, a hazai államháztartási hiány évről évre jelentősen meghaladta a V3 (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) átlagát – írja a GKI Gazdaságkutató Zrtt. a lapunknak küldött legfrissebb elemzésében.

Tehát a probléma csak részben külső (világgazdasági folyamatok, energiaárak) eredetű. A 2025-ös és a 2026-os költségvetés is – az előzetes ígéretek ellenére – 3 százalék fölötti deficittel számol, tehát a maastrichti, az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok megugrása nem célja a gazdaságpolitikának. Más kérdés, hogy még a tervezett hiánycélok sem fognak megvalósulni.

A GKI szerint jelentős probléma, hogy a 2025-ös kormányzati várakozások (amelyre a 2026-os költségvetés épül) sem állnak a realitás talaján. Míg a költségvetés 2,5 százalékos gazdasági bővülésre számít idén, addig a szakértők egy része már csak 0,5, míg a GKI 0,8 százalékot prognosztizál, erős lefelé mutató kockázatokkal. Mivel a 2025-ös GDP jelentősen alacsonyabb lesz a tervezettnél, így az adóbevételek is el fognak maradni a várttól. Mindez zárójelbe teszi a tervezett idei hiányt (3,9 százalék) is, ami a GKI becslése szerint 4,7 százalék körül alakul majd.

A költségvetés 2026-ban 4,1 százalékos növekedéssel és 3,7 százalékos hiánnyal számol. Az elemzői konszenzus ennél jóval pesszimistább. A GKI – összhangban az elemzői konszenzussal – 2,5 százalékos növekedést vár, így további jelentős adóbevétel elmaradásra számítunk.

A GDP bővüléséhez jelentős részben járulnak hozzá az új gyárak (BMW, CATL, BYD, EVE Power), melyek valójában szerény mértékű adóbevételbővülést biztosítanak, tekintettel a fajlagosan alacsony hazai hozzáadott értékre. A GKI megítélése szerint az adóbevételt generáló személyi jellegű kifizetések az adott üzemekben a GDP-többlet maximum 20 százalékát tehetik ki, illetve a profit is kétséges a működés első évében. További kérdés, hogy a fenti gyárakban dolgozó vendégmunkások a bérüket a hazai piacon fogják-e elkölteni, vagy hazautalják azt.

A költségvetés tételeit más oldalról is ellentmondásosaknak tartja a gazdaságkutató. A bruttó átlagkeresetek 10,5 százalékos növekedése 3,6 százalékos infláció mellett 6,7 százalékos reálbér-emelkedést jelentene. Ezt nem fedezi a 3,9 százalékos munkatermelékenység-javulás, amely egyébként az utóbbi 15 év egyik legjobb eredménye lenne. Kérdés, hogy mitől bővülne ilyen magas mértékben a munkatermelékenység (2010 óta az átlagos szint 1,1 százalék volt), továbbá bizonytalan, hogy a vállalatok miből gazdálkodnák ki a dinamikus reálbéremelést.

A növekedési kilátásokat továbbra is korlátozzák a globális geopolitikai feszültségek, különös tekintettel az amerikai vámok körüli bizonytalanságokra, valamint a közel-keleti konfliktusok nyomán kialakuló energiaár-emelkedésre.

A belpolitikai környezet is hatással van a gazdasági folyamatokra: a tapasztalatok szerint a választási időszakokban a költségvetési fegyelem lazul. A GKI 2025 végére és 2026 elejére – az áprilisi választások közeledtével – a kormányzati jóléti kiadások (a költségvetésben jelenleg nem szereplő) növekedésére számít. A gazdaságpolitikai irányváltás lehetősége különösen az áprilisi választásokat követő időszakban válik meghatározóvá. Nem egyértelmű, hogy az akkor hatalomra kerülő politikai erő(k) milyen mértékben kötelezik majd el magukat a költségvetési konszolidáció mellett. A 2010 óta követett gazdaságpolitika nem járt kiemelkedően magas hiányokkal a választási években, ugyanakkor ez inkább a választások utáni megszorító intézkedéseknek – például adóemeléseknek – volt köszönhető, nem pedig a kiadások mérséklésének.

Arról, hogy egy jövő évi kormányváltás esetén mire lehet számítani, Békesi László volt pénzügyminiszter is beszélt a Klasszis Klub Live-ban:

A GKI szerint a kormányzat a jelenlegi, mérsékelt gazdasági növekedés mellett is további kiadásokat vállalt (például adókedvezmények bevezetése a két, illetve három vagy több gyermeket nevelő édesanyák számára), ami új, jellemzően magasabb költségű források bevonását tette szükségessé a költségvetési hiány finanszírozása érdekében.

Ezzel párhuzamosan az államadósságon belül a devizában fennálló hányad meghaladta a 30 százalékos szintet, ami egy esetleges forintgyengülés esetén kockázatot jelent. Emellett megjegyzendő, hogy az Európai Unión belül Magyarországon jelenleg a legmagasabbak a hosszú távú államkötvényhozamok (7 százalék). Ezt egészíti ki, hogy a legutóbbi dollárkötvény-kibocsátás során 6–7 százalékos hozamszintek alakultak ki a különböző lejáratok esetében. Ez a finanszírozási szerkezet költségessé teszi az eladósodást, ami hosszabb távon jelentős terhet ró az államháztartásra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG