1p

Az amerikai elnök szerint nincs rendben, hogy Spanyolország nem egyezett bele abba, hogy a GDP 5 százalékát költsék az ország védelmére.

A NATO vezetésének meg kellene fontolnia Spanyolország kizárását, mert az ország túl keveset költ honvédelemre – idézi Donald Trump szavait a Politico. Az amerikai elnök Alexander Stubb finn elnökkel találkozott, ekkor vetette fel a mediterrán ország kizárását. Finnországot azonban megdicsérte, mert sokkal többet költ a hadseregre, mint korábban. Igaz, az északi országnak 1300 kilométeres közös határa van Oroszországgal.

Trump elképzelése szerint minden országnak a GDP-je öt százalékának megfelelő összeget kellene védelmi kiadásokra fordítania. Ezt a tervet eddig a szövetség minden tagállama támogatta, kivéve Spanyolországot. A dél-európai ország a GDP 1,2 százalékát fordította a hadseregre 2023-ban, ami abban az évben az egyik legalacsonyabb arány volt a tagállamok között. Pedro Sanchez miniszterelnök kitart amellett, hogy a védelmi költségvetést elég a 2,1 százalékos arányig növelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta: Trump megadta, amit kért, jön a szankciómentesség
Kollár Dóra | 2025. november 7. 21:31
Sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: van néhány ötletem, hogyan gyakoroljak nyomást Putyinra
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 19:58
Washingtoni látogatása során arról kérdezték a magyar kormányfőt, egyetért-e Trumppal abban hogyan lehetne tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Vlagyimir Putyint. Azt mondta, van néhány ötlete, és ezeket meg is osztja Trumppal.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Ha Orbán Viktor választási tűzijátékához kell a békecsúcs, azt nem támogatom
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 19:14
Az ukrán elnök hosszan beszélt Orbán Viktorról pénteken, és azt mondta: a magyar kormányfő most Oroszország élő üzenetküldő szolgáltatása az Egyesült Államokban.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton: Dolgozunk a Budapest-New York járat helyreállításán
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 16:42
A nemzetgazdasági miniszter a turizmusról tárgyalt az Egyesült Államokban. 
Makro / Külgazdaság Szigorítja az orosz állampolgárok vízumfeltételeit az EU
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 14:32
Az orosz állampolgároknak minden alkalommal új vízumot kell igényelniük, ha az Európai Unióba akarnak utazni. Az EU a kérelmezők szoros és gyakori ellenőrzése miatt döntött így.
Makro / Külgazdaság Mol: Lehetséges a leválás az orosz olajról
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:58
Változtatott álláspontján a Mol, most már lehetségesnek tartják, hogy az Adria-kőolajvezetéken keresztül is ellássák a százhalombattai finomítót. A bejelentés éppen az Orbán-Trump találkozó napján érkezett.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a nagy deal: kiszivárgott, miről állapodhatott meg Orbán Viktor és Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 12:40
A Bloomberg szellőztette meg a várható megállapodás részleteit.
Makro / Külgazdaság Ha csak Varga Mihályon múlna, egy ideig még nem lenne kamatcsökkentés
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 12:00
A közép-kelet-európai országok az elmúlt években kiemelkedő eredményeket értek el az infláció csökkentésében, ugyanakkor továbbra is fontos feladat az inflációs várakozások mérséklése, az árstabilitás helyreállítása és megőrzése – erről beszélt Varga Mihály a 7. Magyar – Lengyel Jegybanki Konferencián Varsóban.
Makro / Külgazdaság Nyílt levelet kapott Orbán Viktor a Trump-találkozó előtt
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 11:40
Erőteljes üzenetet küldtek az amerikai szenátorok, méghozzá az orosz olajvásárlásokkal kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Megüzenték Trumpék: nem érdemes az oroszokkal bizniszelni
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 11:20
Hatott az amerikai kommunikáció, a ciprusi központú Gunvor Group vissza is vonta az oroszországi cégre tett felvásárlási ajánlatát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG