4p

A volt jegybankelnök, közgazdász november 12-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.

A november 12-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Vendégünknek  természetesen Ön is feltehet kérdéseket az adás alatt chaten, vagy előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldheti azokat.

>> Jelentkezzen most!

A választások utolsó félévébe lépve a politikai szlogenek mellett egyre inkább előtérbe kerülnek az úgynevezett zsebbevágó témák, vagyis azok, amelyek az emberek megélhetését próbálják jobbá tenni. Egy alapvető különbséggel: míg a kormányon lévő erők már most tehetnek ezért, hiszen náluk van a költségvetési kassza kulcsa, addig az ellenzék egyelőre csak ígérgetni tud.

Mindig is a legforróbb témák közé tartozik, mi lesz az adóinkkal, illetve a nyugdíjakkal. Most sincs ez másként. Miután a kormánypártok kiforgatták a mértékadó közvélemény-kutatások szerint náluk népszerűbb fő ellenzéki erő, a Tisza Párt prominenseinek talán nem mindig szerencsés kontextusban elhangzott szavait arról, hogy lesz-e adóemelés és nyugdíjcsökkentés – amellyel lássuk be, nehezen lehet választást nyerni –, Orbán Viktor bedobta a 14. havi nyugdíjat. Kérdés, van-e erre többletforrás a kicsit lyukasnak tűnő állami költségvetésben. Nem kevés pénzről van szó: a 13. havi nyugdíjra több mint 500 milliárd forintot különítettek el a jövő évi büdzsében.

Az viszont már tény, hogy magánszemélyek, valamint kis- és középvállalkozások (kkv) az állami támogatás jóvoltából a piacinál alacsonyabb kamatozású hiteleket igényelhetnek. Kérdés, hogy csupán az olcsóbb pénz ígérete elegendő-e, megjön-e a kedvük a vállalkozásoknak ahhoz, hogy beruházzanak, a lakosságnak meg ahhoz, hogy új lakást vásároljanak. Azt a szaktárca is elismeri, hogy a nem túl kedvező gazdasági környezet miatt most elsősorban a létük fenntartásához, a likviditásuk megőrzéséhez, fokozásához jöhetnek jól a kkv-knak ezek a 3 százalékos kamatozású hitelek. A nagy dérrel-dúrral beharangozott Otthon Starttal kapcsolatos várakozásokat pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első havi igénylési adatai hűtötték le, miután azok semmivel sem jobbak egy átlagos hónapénál.

Simor András november 12-én, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Simor András november 12-én, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Fotó: Facebook

Márpedig, ha a kedvezményes programok sem tudják felpörgetni az évek óta stagnálásközeli állapotban poroszkáló magyar gazdaságot, akkor erősen megkérdőjelezhető, van-e értelme a piaci viszonyokat eltérítő, a kettős kamatrendszer kialakulásához vezető programoknak.

Azok ugyanis az MNB árstabilizáló törekvéseit is tompíthatják. A márciustól már Varga Mihály vezette intézmény ragaszkodik a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz – nem csoda, még így is a 27 tagú Európa Unió negyedik-ötödik legmagasabb inflációja a magyar. Ráadásul az, hogy a forint a gyengécske makrogazdasági adatok ellenére is már hónapok óta viszonylag erős, az euróval szemben például a 390-es szint alatt tanyázik, ugyancsak a fizetőeszközünkkel elérhető magas kamatfelárnak köszönhető.

Így is van elég dolga az új jegybanki vezetésnek az elődje által hátrahagyott „csontvázakkal”. A több száz milliárdnyi közpénzt elégetett MNB-alapítványok és az MNB-székház pofátlanul túlárazott felújítása miatt már büntető feljelentések is születtek. Kérdés, lesz-e ítélet is ezekben az ügyekben a jövő áprilisban esedékes választásokig? Hiszen ne feledjük, a célkeresztben az a Matolcsy György áll, aki hosszú évekig Orbán Viktor első számú közgazdásza volt, s akinek dicséretével a kormányfő még a nyolc hónap előtti távozásakor sem fukarkodott.

Ezeket a témákat tervezzük átbeszélni a következő Klasszis Klub Live-ban Simor András volt jegybankelnökkel, közgazdásszal. De természetesen élő adásunk során olvasóink is kérdezhetnek.

Várunk tehát mindenkit szeretettel az online térben november 12-én, szerdán 15:30-kor.

>> Jelentkezzen most!

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon súlyos ára lesz az amerikai kormányzati szektor megbénulásának
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 16:47
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt – jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter Trumpról és orosz hackerekről is beszélt a Financial Times-nak
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 14:10
Interjút közölt a Financial Times vasárnap a Tisza Párt elnökével.
Makro / Külgazdaság Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 13:34
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről ad ki gyorsjelentést, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a fogyasztói árak októberi alakulásáról számol be, csütörtökön az ipar szeptemberi adatainak második becslését, pénteken az építőipar szeptemberi adatait teszi közzé. Mindezek előtt pedig hétfőn kora reggel érkezik a Privátbankár Árkosár legfrissebb elemzése.
Makro / Külgazdaság Tovább nyílik a magyar társadalmi olló, az átlagember egyre többet költ élelmiszerekre
Vámosi Ágoston | 2025. november 9. 12:34
Hiába a reálbér-növekedés, az olló tovább nyílik: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek. Az viszont a legalsó ötödre és az átlagemberre is igaz, hogy a jövedelme egyre nagyobb részét költi enni- és innivalóra. Tízből négy magyar továbbra sem teheti meg, hogy évente egy hetet nyaraljon, háromnak pedig nincs fedezete egy váratlan kiadásra.
Makro / Külgazdaság Addig küzdöttek Kínában, míg sikerült feltámasztani az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 11:17
Kínában októberben enyhült a deflációs nyomás: a fogyasztói árak az ünnepi szezonban bővülő keresletnek köszönhetően visszatértek a növekedési pályára, miután korábban az év nagy részében negatív tartományban volt az infláció.
Makro / Külgazdaság Esőerdőbe épített út, méregdrága szállások: kezdődik az ENSZ éves klímacsúcsa
Vámosi Ágoston | 2025. november 9. 06:01
A kezdés előtti napokban foghíjasnak tűnik az ENSZ éves klímacsúcsa: Donald Trump és Hszi Csin-ping sem teszi tiszteletét az esőerdők mellé szervezett konferencián. Az Európai Unió az utolsó pillanatban fogadta el a 2040-es klímacéljait, magyar ellenszavazat mellett. Eközben az ENSZ főtitkára arról beszélt: a 1,5 fokos felmelegedés, és annak pusztító következményei már elkerülhetetlenek.
Makro / Külgazdaság Komoly fegyverbizniszt köthetünk Washingtonnal
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 11:31
A magyar-amerikai politikai kapcsolatok megerősödése jó keretet ad a két ország közötti védelmi és katonai együttműködés fejlesztésének, és utat nyit a további védelemipari beruházások előtt is – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Makro / Külgazdaság Döntött egy hitelminősítő: jó hírt kapott Izrael
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 08:46
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Izrael elsőrendű államadós-besorolásainak kilátását az S&P Global Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a Hamász radikális iszlamista szervezettel kötött tűzszünet enyhítette az Izraelt közvetlenül fenyegető biztonsági kockázatokat.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta: Trump megadta, amit kért, jön a szankciómentesség
Kollár Dóra | 2025. november 7. 21:31
Sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: van néhány ötletem, hogyan gyakoroljak nyomást Putyinra
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 19:58
Washingtoni látogatása során arról kérdezték a magyar kormányfőt, egyetért-e Trumppal abban hogyan lehetne tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Vlagyimir Putyint. Azt mondta, van néhány ötlete, és ezeket meg is osztja Trumppal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG