4p

Néhány éjszakai bulit megint törölni kellett, de a koncertek többsége bőven véget ér este 23 óráig. A szórakozóhelyek korábbi kezdésre próbálják rávenni a bulizókat, de így is jelentős veszteségek várhatók.

Bár jelenleg sokkal több az aktív koronavírusos fertőzöttek száma, mint tavasszal volt, a kormány kiadta a jelszót: Magyarországnak működnie kell. Ennek megfelelően a vendéglátóhelyeknek és szórakozóhelyeknek most nem kell teljesen bezárniuk, hanem a hétfőtől érvényes szabályok szerint 23 óráig nyugodtan nyitva lehetnek. Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy ez mekkora veszteséget okoz majd az érintett vállalkozóknak, de az biztos, hogy - ha kisebbet is, mint a tavaszi - ez a korlátozás egy újabb csapást jelent az amúgy is romokban heverő szektornak.

Ugyanakkor egyelőre jobb a helyzet, mint tavasszal, amikor arról kellett írnunk: a legnépszerűbb budapesti koncert helyszínek sorra jelentették be, hogy elhalasztották a programjaikat. A Budapest Park, az Akvárium, a Barba Negra és a Dürer Kert is törölte tavasszal a bulikat. A koncertek részben elmaradtak, részben új időpontban tartották meg majd őket. Most egyelőre nincs szó általános törlésről, a koncertek döntő többsége ugyanis 20 óra körül kezdődik, így az 500 fős létszámkorlátot betartva, még pont 23 óráig nyugodtan lehet bulizni.

Mérlegelni kell

Ettől függetlenül már az összes ismertebb budapesti szórakozóhely weboldalán találtunk olyan bulikat, amelyeket az új szabály miatt kellett törölni a naptárból. Ez pedig újabb forintokat fog kivenni ismert hazai milliárdosok zsebéből is.

Forrásunk szerint egy szórakozóhely esetében sok mindent mérlegelni kell. Normális esetben ugyanis a fogyasztások jelentős része még a 23 órakor véget érő koncertek után szokott realizálódni és összességében úgy tervezik meg egy esemény üzleti tervét, hogy abba bevételi oldalon szerepel az éjszakai fogyasztás, ami kompenzálja a kiadási oldalt.

A bevételi oldalon az 500 fős jegyeladás már eleve korlátozott bevételeket jelentett, amit most azzal is megfejelnek, hogy a fogyasztásból is kevesebb bevétel származik majd. Így pedig forrásunk szerint még irreálisabb lesz egy koncert megtartása, hiszen még inkább felmerül a kérdés: érdemes-e egyáltalán kinyitni a szórakozóhelyet.

Mivel a szeptember 21-én érvénybe lépő új rendelet értelmében minden vendéglátóhelynek 23 órakor be kell zárnia, ezt a bulit le kell mondanunk. Köszönjük a megértéseteket! A korábbi jegyvásárlókat e-mailben értesítjük a lehetőségekről

- olvasható a Budapest Park honlapján például egy szeptember 25-i bulival kapcsolatban, ami este 10-kor kezdődött volna. Elővételben minden jegy elfogyott az eseményre, tehát megint kezdődik előről az a procedúra, ami már tavasszal és nyáron is volt az előre megvett jegyek visszavételével kapcsolatban. A Budapest Park Gerendai Károly tulajdonában is van a Park Events Kft.-én keresztül: a cég tavalyi beszámolója még nem ismert, de 2018-ban 223 millió forintos profittal zártak.

Szintén Gerendai Károly, valamint Lakatos Péter Videoton-vezér tulajdonában is van az Akvárium Klub a főváros szívében. Itt is törölték az éjszakai bulikat, de az élet nem áll le, hanem akciókkal próbálják rávenni az embereket, hogy továbbra is bulizzanak.

Sajnos a mai naptól már csak 23 óráig lehetünk nyitva, ennek ellenére mi továbbra is számtalan akcióval és programmal várunk Titeket! Továbbra is tart 1=2 koktélakciónk és féláras étlapakciónk 15-18 óra között, emellett népszerű magyar DJ-k segítenek minket ráhangolódni az estére a teraszon a hét minden napján 18-22 óra között, ráadásul hétvégén sem áll majd meg az élet. Megéri korán érkezni

 - olvasható az Akvárium Klub Facebook oldalán. Az Akvárium Klub Üzemeltető Kft. tavalyi beszámolója még szintén nem ismert, de 2018-ban 1,1 milliárd forintos bevétel mellett 227 millió forintot hozott a tulajdonosoknak. Gerendai Károly esetében a Costes étterem is megsínyli a koronavírust, a Ráday utcában található Michelin-csillagos étterem továbbra is zárva van és emiatt veszélybe került a csillag is.

Szintén korai kezdésre buzdít és olcsóbb alkohollal csábít a belváros legnagyobb szórakozóhelye: a Morrisons 2 ingyenes belépéésel, és 3 ezer forintért korlátlan italfogyasztással hirdeti magát, ha már 20 óra előtt megérkeznek a bulizók. Már csak az a kérdés, hogy melyik erő lesz erősebb: a bulizhatnék vagy a félelem a koronavírustól.

A fesztiválok biztosan elmaradnak, ez már korábban eldőlt, mint ahogyan az is, hogy minimális összeggel próbálja támogatni a szervezőket a kormány. Erről itt írtunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG