4p

Kétéves születésnapját ünnepeli most az Mfor.hu és a Privátbankár.hu online rendezvénye, a Klasszis Klub. Ezúttal Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke volt vendégünk, akivel a következő évi választások mellett beszélgettünk a közbeszerzésekről, uniós pénzekről és az ellenzék állapotáról is.

Nagyon jó hír, hogy Orbán Viktornak végre van megtakarítása - válaszolta a Klasszis Klub vendége, Kovács Gergely társelnök a felvetésünkre, miszerint a héten leadott vagyonnyilatkozata alapján végre van megtakarítása a magyar miniszterelnöknek. Szintén pozitív fejleménynek értékelte azt is, hogy nem ültettük át a hazai gyakorlatba teljes mértékben az uniós vagyonnyilatkozati sémát, mely alig-alig tartalmazna releváns információkat.

Ha pedig már a vagyonnyilatkozatokkal kezdtük a beszélgetésünket, elmaradhatatlan kérdés volt az uniós pénzek sorsa. Kovács Gergely szerint valójában nagyon szomorú, hogy ilyenek történnek. Az, ahogy a kormány és az Unió reagált a fejleményekre, nem túl szép következtetésekre vezet, hiszen, leegyszerűsítve, az EU helytelen pénzfelhasználásra vonatkozó kritikájára a kormány a vétót vetette be zsarolásként.

Ebből is látszik, hogy ez a szervezet, az EU nem arra lett kitalálva, hogy ilyen szereplők legyenek benne, mint Magyarország - mondta a társelnök.

Végeredményben úgy gondolja, hogy a pénzeket meg fogja kapni Magyarország, ugyanakkor a kommunikáció szintjén még ebből is jól tud kijönni a kormány.

Kovács Gergely volt a Klasszis Klub vendége. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Kovács Gergely volt a Klasszis Klub vendége. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az ársapkára irányuló felvetésünkre Kovács Gergely úgy nyilatkozott: biztos, hogy nem megfelelő termékekre lett kivetve, hiszen, ha például az euró árfolyamát fagyasztották volna be egy évvel korábban, akkor jobban járnánk.

Kicsit a mi felelősségünket is érzem az árak elszabadulásában, hiszen az a töménytelen mennyiségű Soros-pénz, amit a kutya párt az elmúlt években a piacra öntött, nyilván gyengítette a forintot. De természetesen Gyurcsány Ferenc és a DK TV felelősségét is meg kell említeni. Az élelmiszerinfláció akkor kezdett emelkedni, amikor a DK TV elindult; nehéz nem látni az összefüggést - reagálta.

Komolyra fordítva a szót, szerinte azt a pénzt, amit a kormány kiosztott a választások előtt, valahogy vissza kell szedni, ennek pedig tökéletes módja az elinflálódás.

A jövő évi európai parlamenti választásokra rátérve elmondta: számukra az önkormányzati választás lesz az, ami fontos, arra fókuszálnak. Az uniós parlamenti választásokat illetően még nem született döntés a pártban. Az önkormányzati választások kapcsán azt mondta: fő szabály szerint önállóan fognak indulni, de elképzelhető, hogy lehetnek olyan jelöltek, akiket ők is támogatni fognak, ilyen Baranyi Krisztina a IX. kerületben.

Az ellenzék általános, jelenlegi állapotáról elmondta: nyilván nincsenek könnyű helyzetben, azonban, látva a parlament összetételét, így utólag már nem bánja, hogy nem kerültek be tavaly. Kovács Gergely maga sem tudja, mit is tudnának csinálni, mit lehetne ott.

Ha a hatalom lett volna a lényeg, akkor nyilván összefogtak volna más pártokkal, de nem erről van szó. Ráadásul azt is látni kell, ahogy viselkedni szokott az ellenzék a kutyapárttal, vagy ahogy Márki-Zay Péter viselkedett, az nem azt váltja ki a tagságból, hogy össze akarjanak fogni velük, hanem pontosan annak az ellentettjét.

"Ez a tagság, ami van, az életben nem akar majd összefogni ezekkel a pártokkal. Részben ezért. Ugyan a többi párt vezetője nem volt olyan harsány, mint Márki-Zay Péter, de őket sem láttam, hogy kiálltak volna és azt mondták volna, hogy úgyis más szavazóik vannak, á, amit az MZP mond, mindegy..." - részletezte a tapasztalatait Kovács Gergely.

Hozzátette: "ha elhívna mondjuk egy padfestésre az LMP, akkor elmennénk, ha elhívna egy virágültetésre a Párbeszéd, elmennénk, de soha az életben nem történt ilyen. Ami történik viszont, hogy amikor közeledik a választás, megkeresik őket ellenzéki politikusok és az összefogás szót használva azt szeretnék, ha az adott kerületben, ők nem indulnának."

A mintegy egyórás beszélgetés során a nézői kérdések mellett beszélgettünk még az Öveges-program körüli visszásságokról, megkérdeztük, miért lett épp Kétfarkú Kutya a párt neve és Kovács Gergely azt is elárulta, mi lenne az első három intézkedés, ha egy tisztán kutyapártosokból álló kétharmados kormány lenne Magyarországon.

Nézze végig a teljes beszélgetést, ha lemaradt róla:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG