5p

Leépíti az állam a vasúti mellékvonalakat, ellenben Szeged és Hódmezővásárhely között méregdrágán épül a tram-train, amire most újabb 9 milliárd forintot lobbizott ki Lázár János azért, hogy ne 20, hanem 15 percenként indulhasson a villamosvasút.

Miközben Budapest és a kormány között hetek óta megy a vita arról, hogy ki és mennyiért újítsa fel a Lánchidat, amely az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon és a magyar főváros egyik jelképe, más beruházásokra érdekes módon könnyedén talál pénzt a kormány. Ilyen például a Szeged és Hódmezővásárhely között létesülő tram-train is.

Újabb 8,5 milliárd forint érkezik a vásárhelyi villamosvasút fejlesztésére. A Magyarországon egyedülálló beruházás 15 ezer ember mindennapjait teszi hamarosan könnyebbé! Ebből a plusz forrásból még biztonságosabbá tudjuk tenni a közlekedést és további négy tram-train vonatot is be tudunk szerezni. Ez hatalmas siker! - büszkélkedett el még szerdán Lázár János fideszes országgyűlési képviselő.

Szerdán este pedig meg is jelent a Szeged–Hódmezővásárhely tram-train rendszer továbbfejlesztéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. Ebben rögzítik, hogy a MÁV-Start Zrt a 2020-as és a 2022-es költségvetésből 12 668 431 eurót, azaz közel 9 milliárd forintot kap a további négy vonat beszerzésére. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pedig 300 millió forint plusz pénzt költhet el a következő fontos célra:

  • a tram-train rendszer biztonságos és üzemszerű működéséhez szükséges kiegészítő infrastrukturális elemek villamosvasúti és egyéb szabványi előírásoknak megfelelő átépítése

Ez tehát Lázár János szerint hatalmas siker. Felmerül persze a kérdés, hogy mi a fene az a tram-train, amelynek megépítése beleillik a tipikus állami beruházások sorába: menet közben derül ki, hogy igazából sokkal többe kerül, mint azt eredetileg gondolták, de mivel már elkezdték építeni, így már nem lehet félbehagyni, ezért a költségvetésből újabb és újabb milliárdokat kell kilobbizni.

Pedig alapvetően miről van szó: vasút-villamos szolgáltatás lesz Szeged és Hódmezővásárhely között.

Megvalósításának elsődleges célja a Hódmezővásárhely és Szeged közötti közösségi közlekedés minőségi fejlesztése, ezáltal vonzó és biztonságos alternatíva kialakítása az egyéni gépjárműforgalommal szemben - szól a tram-train projekt indoklása.

Tehát az a cél, hogy a két város között valamilyen okból ingázó tömegek ne kocsival, hanem vonattal közlekedjenek. Lázár János adatai szerint naponta legalább 8 ezer ember ingázik a két város között. Pedig a MÁV mostanában inkább leépíti a vasútvonalait, május végén jelentették be, hogy június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A tram-train ellenben minden pénzt megér. Lázár János még Miniszterelnökséget vezető miniszterként arról beszélt 2018 májusában, hogy a fejlesztés nagyságrendjében is történelmi jelentőségű, költsége nettó 57,5 milliárd forint, amelynek felét magyar, felét uniós forrásból biztosítják. A kivitelezési munka három részre bontható.

  • Szegeden 4 milliárd forintból járműtelep épül, kivitelező a Homlok Építő Zrt., tulajdonos Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc lányának férje
  • Hódmezővásárhely és Szeged közötti vasúti pálya korszerűsítése és helyenként párhuzamossá bővítése, ennek költsége 24,2 milliárd forint, kivitelezője a Swietelsky
  •  Hódmezővásárhelyen a Strabag a kiegészítő költségekkel együtt 11,5 milliárd forintért 3200 méteres villamospályát épít öt megállóval
  • A Stadler pedig nyolc darab, 202 fős, kerékpár szállítására is alkalmas villamoskocsit épít, amelyek együttes ára 17,6 milliárd forint 

Ezekhez jött most még hozzá az újabb 9 milliárd forint, tehát már közel 70 milliárd forint lesz a vége a beruházásnak. A MÁV közölte is, hogy lehívta a négy darabos opciót a Stadler Rail Valenciával kötött tram-train járműbeszerzési szerződés alapján. 

A nyolc járművel 20 perces követési idő lenne tartható, a plusz négy szerelvénnyel csúcsidőszakokban akár 15 percenként is indíthatók a vasút-villamosok. További fontos szempont volt az opció lehívásához, hogy a tervezett kötelező karbantartások vagy például balesetek miatti javítások idejére is megfelelő mennyiségben állnak majd rendelkezésre a járművek - indokolta a MÁV, hogy miért kellett még 9 milliárd forintot elkölteni.

Az idő tehát itt tényleg pénz: azért kellenek az extra milliárdok, hogy 5 perccel kevesebbet kelljen várniuk az utasoknak a következő tram-train szerelvény megérkezésére. A nyolc darabos megrendelésből az első jármű őszre érkezik. A mintegy egy éves futópróbát és engedélyeztetési eljárást követően várhatóan 2021 őszétől állhat forgalomba mind a nyolc. A most megrendelt négy szerelvény pedig 2022 nyarán állhat forgalomba a tervezett ütemezés alapján. A teljes vonal­hossz 30 kilométer lesz, a tervezett menet­idő a két vég­állomás között 42 perc. Tehát Lázár János villamosvasútjának sokkal jobb mutatói lesznek, mint a felcsúti kisvasútnak, ami 5,7 kilométer hosszú, de csak 20 perc alatt teljesíti a távot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG