2p

Pont az ellentétét várták.

Meglepő visszaesést mutatott a német ipari termelés februárban, ami arra utal, hogy egyelőre nem látható egyértelmű fordulat az ágazat teljesítményében – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

A hivatal előzetes adatai szerint a termelés volumene februárban szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, miközben az elemzők átlagosan 0,7 százalékos növekedést vártak. Éves összevetésben a kibocsátás stagnált.

A januári adatokat felfelé módosították: a termelés nem csökkent, hanem stagnált havi alapon, szemben a korábban közölt 0,5 százalékos visszaeséssel. Éves alapon ugyanakkor januárban 0,9 százalékos csökkenést mértek.

A háromhavi összevetésben – 2025 decembere és 2026 februárja között – a termelés 0,4 százalékkal maradt el az előző három hónap szintjétől.

A februári visszaesés elsősorban az építőipar 1,2 százalékos, a számítógépes, elektronikai és optikai termékek gyártásának 3,9 százalékos, valamint a gyógyszeripar 4,4 százalékos csökkenésével magyarázható. Ezzel szemben az autóiparban 1,7 százalékos bővülést regisztráltak.

A feldolgozóipari termelés (az energiatermelés és az építőipar nélkül) havi bázison 0,1 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a fogyasztási cikkek gyártása 1,5 százalékkal csökkent, míg a köztes termékeké 0,4 százalékkal, a beruházási javaké pedig 0,1 százalékkal nőtt. Az energiatermelés 0,3 százalékkal emelkedett.

Éves összevetésben a feldolgozóipari termelés 0,6 százalékkal csökkent februárban.

Az energiaintenzív ágazatokban ugyanakkor havi bázison 1,9 százalékos növekedést mértek, míg éves alapon enyhe, 0,1 százalékos bővülést regisztráltak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG