3p

Ő is tárgyalt a Budapestre érkezett uniós küldöttséggel a források megnyitásáról.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök az utóbbi két napban magas szintű tárgyalásokat folytatott az Európai Bizottság vezetőivel Magyarországon – közölte a politikus az MTI-vel vasárnap.

Magyar Péter az egyeztetésen világossá tette, hogy a Tisza-kormány soha nem látott felhatalmazással és egyben felelősséggel kezdi meg a munkáját, hozzátéve, hogy a magyarok döntése óriási lehetőség mind Magyarország, mind Európa számára – olvasható a közleményben.

A pártelnök a tárgyaláson rögzítette, hogy

„Magyarországnak és a magyar embereknek járnak az uniós ezermilliárdok”,

az uniós pénzek nélkül nem lehet beindítani a magyar gazdaságot.

„Az uniós forrás nem könyöradomány, hanem egy ellentételezés a magyarok által az Uniónak befizetett pénzekért és hazánk Európáért végzett munkájáért” – fogalmazott.

Magyar Péter a tárgyalások elején ismertette a Tisza Párt vállalásait a magyar emberek felé, így a korrupcióellenes intézkedéseket, hazánk csatlakozását az Európai Ügyészséghez, az igazságszolgáltatás, a sajtó és a felsőoktatás szabadságának és függetlenségének visszaállítását.

„Ezeket a vállalásokat kormányra kerülve maradéktalanul teljesíteni kívánjuk, ahogy azt az ígéretünket is, hogy a magyaroknak járó uniós forrásokat hazahozzuk”

- szögezte le.

Beszámolója szerint a leendő magyar kormány részéről a legmagasabb szakmai szintű képviselettel folytatódtak a részletes, technikai egyeztetések, egy komplex, ám sürgető folyamat első lépései.

Azt írta, noha a leköszönő kormány hibáinak és bűneinek következményei nem tűnnek el egyik napról a másikra, nem kifogásokat, hanem megoldásokat keresnek, és teljes az egyetértés abban, el kell kezdeni a valódi munkát, hogy a magyar embereknek járó uniós források végre megérkezzenek Magyarországra.

Az első lépéseket megtettük a helyes irányba – írta a leendő kormányfő.

Közölte azt is, tervei szerint a miniszterelnöki eskütételt követő harmadik útja Brüsszelbe vezet majd, ahol mindenre kiterjedő politikai megállapodást fog kötni az uniós intézmények és a tagállamok vezetőivel, hogy a magyar emberek és vállalatok mielőbb megkapják a nekik járó uniós ezermilliárdokat.

„A magyar emberek április 12-én egyértelmű és határozott döntést hoztak: Magyarország helye Európában van”

- fogalmazott Magyar Péter.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG