4p

Giorgia Meloni miniszterelnök a feszültséget keltő belpolitikai viták azonnali enyhítésére szólította fel a kormány- és ellenzéki pártokat szombaton közölt nyílt levelében, miközben Rómában és Milánóban az anarchista mozgalom csoportjai vonultak utcára.

Vörös színű füstbombákkal, valamint a kormány, a politikai intézmények és a sajtó elleni szlogenekkel zajlott az anarchisták tüntetése Rómában szombat délután. A tüntetők transzparensein többek között a "terrorista állam", "a kínzás állami gyakorlattá vált", az "újságírók a rendőrség és a minisztériumok szolgái" feliratok voltak olvasható.

A fővárosban rendkívüli biztonsági készültség kísérte a megmozdulást, a néhány száz tüntetővel szemben rohamrendőrök sorakoztak fel. A demonstráció útvonalán az üzletek és éttermek is lehúzták redőnyeiket. Hasonlóképpen a milánói Opera börtön előtt is anarchista tüntetés zajlott. A rendőröket kövekkel dobálták. Az újságírókat a tüntetők távol tartották, mivel nem akarták, hogy az esetleges felvételekkel azonosítani tudják őket. A tüntetéssel az Olaszországban évtizedek óta aktív, úgynevezett anarchista mozgalom csoportjai egyik tagjuk, Alfredo Cospito börtönkörülményei enyhítését követelték. Az 55 éves Cospito, az úgynevezett Informális Anarchista Föderáció (FAI) korábbi vezetője, tíz éve van börtönben terrorizmusért: 2012-ben lábon lőtte Roberto Adinolfit, az Ansaldo vállalat atomenergiáért felelős mérnökét, valamint pokolgépet helyezett el egy csendőrkaszárnyánál.

A baloldali erők nem könnyítik meg Meloni helyzetét. Fotó: EPA/FABIO CIMAGLIA
A baloldali erők nem könnyítik meg Meloni helyzetét. Fotó: EPA/FABIO CIMAGLIA

Tavaly tavasztól - a szervezett bűnözésért, terrorizmusért elítéltekre kiszabott - legszigorúbb börtönbüntetésre ítélték, ami ellen októberben éhségsztrájkba kezdett. Megromlott egészségi állapota miatt hétfőn egy szardíniai börtönből a milánói Opera börtönbe helyezték át. Az anarchisták válaszul december 2-án felgyújtották az athéni olasz nagykövetség első tanácsosa autóját. A merényletet egy görög, de olasz nevű anarchistacsoport vállalta magára, üzenetükben Alfredo Cospitóra hivatkoztak.

Januárban Barcelonában az olasz főkonzulátus egyik ablakát betörték, a bejárati kaput pedig lefestették. Berlinben a nagykövetség egyik munkatársa járművét felgyújtották, ami után megerősítették az összes diplomáciai képviselet védelmét. Később római rendőrőrs épületénél robbant Molotov-koktél, majd anarchistacsoportok csaptak össze a rendőrséggel a fővárosban és Trentóban. Egy hete a liguriai Il Tirreno napilap igazgatójához érkezett borítékban lövedék: a csatolt üzenetben az állt, ha Alfredo Cospito meghal, bírók és ügyészek válnak célpontokká. Korábban hasonló fenyegetést kapott Francesco Saluzzo torinói ügyész, aki életfogytiglanit kért Alfredo Cospitóra.

A kormány és a hatóságok határozott fellépését ígérte a miniszterelnöki hivatal január 29-én kiadott közleménye, amely hangsúlyozta, hogy a terrorakciók nem félemlítik meg az intézményeket."Az állam nem egyezkedik azokkal, akik fenyegetik" - hangoztatta a közlemény. A helyzetet a pártok vitái tették feszültebbé: az ellenzéki Demokrata Párt (PD) képviselői látogatást tettek Alfredo Cospitónál. A jobboldali kormánypártok szerint a baloldali PD így nem csak Cospito, hanem a hasonlóképpen szigorított börtönre ítélt maffiatagok mellett is elkötelezte magát.

Ezzel egy időben a kormánypárti Olasz Testvérek (FdI) országos koordinátora, Giovanni Donzelli, aki egyben a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság alelnöke, valamint a szintén FdI-politikus Andrea Del Mastro igazságügyi államtitkár a parlamentben, véletlen elszólással nyilvánosságra hozta a Cospito-ügy titkosított információit, ami miatt az ellenzék lemondásukat követeli.

A miniszterelnök Giorgia Meloni a Corriere della Sera napilapnak szombaton küldött levelében azonnali hangnemváltásra szólította fel a kormány- és az ellenzéki pártokat "a veszélyesen és gyorsan elmérgesedő helyzetben, amely senkivel sem tesz kivételt". Úgy vélte, aggasztó a helyzet, melynek súlyos következményei lehetnek. Meloni egységes fellépést szorgalmazott az állam, a politikusok, újságírók és véleményformálók részéről. Alaptalannak tartotta a Donzelli és Del Mastro lemondására vonatkozó követeléseket. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG