2p

Miközben az EU azon munkálkodik, hogy minél előbb leváljon az orosz gázról, Moszkva szívesen növelné a gázszállításokat a kontinensre.         

Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába, ha lesz rá igény – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerdán Moszkvában, az Oroszországi Energiahét című rendezvényen.

„Abban a kérdésben, hogy biztosítva lesz-e a gázszállítás (Európába), Oroszország mindig abból indul ki, hogy maga kész rá és nyitott a párbeszédre. Ha igény lesz rá, mert bővül azoknak az észszerűen gondolkodó országoknak a száma, amelyek együtt akarnak működni velünk, megbízható és olcsó energiaellátást szeretnének, mi készek vagyunk erre. Megvannak hozzá az energiaforrásaink” - mondta Novak.

Hangsúlyozta, hogy ez csak „kölcsönösen előnyös feltételek mellett, partnerségi alapon” történhet meg.

A helyettes kormányfő elmondta, hogy az orosz gáz részesedése az európai importban kevesebb mint a felére, 44-ről 19 százalékra csökkent, de a szállítások továbbra is folytatódnak.

Emlékeztetett arra, hogy Oroszország korábban mindig készségesen együttműködött az Európai Unióval a megnövekedett fogyasztás időszakában a gázellátás kiegészítő mennyiségének biztosításában.

„Annak vagyunk tanúi, hogy Európa gazdasága ma gyakorlatilag stagnál. Azokban az országokban, amelyek lemondtak az orosz gázról, például Németországban, ennek következtében egyebek között gázfeldolgozó üzemek, gázkémiai vállalatok és gyártóüzemek is bezártak” - mondta.

Novak egyebek mellett arról is szólt, hogy a világ kőolajfogyasztása a jövőben csak növekedni fog, a kereslet csúcsa még nem érte el a tetőpontját. Mint mondta, 2024-ben a növekedést napi 1,3 millió hordóra becsülték, és Oroszország 2025-ben is „ugyanilyen számokat” vár.

A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy a fogyasztás növekedése a gázágazatban is megfigyelhető: tavaly a növekedést 2,8 százalékra becsülték, valamint a széniparban is, ahol a világfogyasztás növekedése évi 1,8 százalék.

„A szénhidrogének megtartják domináns pozíciójukat az általános energiaegyensúlyban” - hangoztatta az orosz miniszterelnök-helyettes.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG