2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kínai autómárkák hajlamosak voltak árengedményeiket ráterhelni beszállítóikra, ami elérkezett arra a pontra, ahol a fojtogatás elviselhetetlenné vált. Így meg kellett ígérniük, hogy felhagynak vele.

A legnagyobb kínai autógyártók letették a nagyesküt arra, hogy lerövidítik beszállítóik számláinak kifizetési határidejét – adta hírül a Cnevpost.com kínai szakportál. A BYD, a Geely Auto, a Chery és a Xpeng bejelentette, hogy ezentúl 60 napon belül kifizetik a cecheket.

Szakértők szerint további cégek fognak csatlakozni a vállaláshoz. A cégeket a hatóságok szólították fel, hogy fejezzék be beszállítóik pénzügyi fojtogatását azzal, hogy hónapokig nem fizetnek nekik. Ezzel áthidaló hitelek felvételére kényszerítik üzleti partnereiket, amelyeket azok nem tudnak visszafizetni, ha nem jutnak időben a pénzükhöz. Most persze azt kommunikálják az autógyártók, hogy a társadalmi felelősségvállalásuk részeként hajlandóak kulturáltan viselkedni. Már ha betartják a vállalásaikat.

Az elmúlt években a kínai autógyártás exponenciális fejlődésével párhuzamosan bővült a beszállítói ipar is. A több hónapos fizetési határidők azonban újra és újra gondokat okoztak a cégeknek, amit csak elmélyített, hogy az autógyártók őrült árversenybe bonyolódtak. Ennek terheit megpróbálták részben áthárítani üzleti partnereikre azzal, hogy árcsökkentési igényeket támasztottak velük szemben. A kínai acélgyártók iparági szervezete megemlítette például, hogy az autógyártók egy csapásra tízszázalékos vágást vártak el az elmúlt időszakban, ami teljesíthetetlen.

A kínai beszállítók sóvárogva figyelik japán „kollégáikat”, amelyeket hosszú távú szerződések kapcsolnak az autógyártókhoz. A felek közösen ellenőrzik a költségeiket, meghagyva az együtt szerzett profit észszerű hányadát a beszállítóknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump vámjai alatt liheg az EU – már keresik a megoldást
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:09
Augusztus 1-ig halasztják a viszontvámokat.
Makro / Külgazdaság Trumpra hangoltuk magunkat – nem volt könnyű dolgunk
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 15:06
A Trend FM hétfő délelőtti műsorában főszerkesztőnk, Csabai Károly az újabb vámháborús bejelentések apropóján megpróbált valamilyen logikát kiolvasni az amerikai elnök első féléves ténykedéséből.
Makro / Külgazdaság Nehéz elhinni, de talán nem drágul tovább a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 12:49
Kedden is kitart az átlagár.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mibe fektetnek szívesen a magyar háztartások
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 11:27
Előnyben részesítik az állampapírokat.
Makro / Külgazdaság Új-Zéland diákversenyre kel Ausztráliával, sőt az Egyesült Államokkal is
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 09:43
Új-Zéland célja, hogy 2034-re megduplázza nemzetközi oktatási piacának értékét, többek között azzal, hogy enyhíti a külföldi diákokra vonatkozó részmunkaidős foglalkoztatási szabályokat – jelentette be hétfőn a kormány.
Makro / Külgazdaság Minimum 1,2 milliós nettó kereset kell majd az Otthon Start és a CSOK Plusz teljes kihasználásához
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:54
A támogatások kombinálása lehet az igazán nyerő pénzügyileg.
Makro / Külgazdaság Felemás számokat produkált az építőipar
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:33
Magára találhatott kicsit az építőipar az előző hónapokhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a vámokról Von der Leyen is
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:32
Első körben békülékeny lépést jelentett be, van még idő tárgyalni.
Makro / Külgazdaság Macron visszaütne Trumpnak, de ki áll mellé?
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 15:53
Jöttek harcias, de kevésbé harcias nyilatkozatok is az uniós vezetőktől a 30 százalékos amerikai gigavámra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk tett egy szívességet Izraelnek
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 12:44
Fontos izraeli műhold került a helyére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG