2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kína készen áll az Európai Központi Bankkal (EKB) való együttműködés megerősítésére, többek között a nemzetközi monetáris rendszer reformja terén – jelentette ki Li Csiang miniszterelnök a Christine Lagarde EKB-elnökkel csütörtökön Pekingben tartott találkozón.

„A globalizációval szembeni ellenállás erősödése mellett csak az együttműködés hozhat kölcsönös előnyöket” – idézte Li szavait a kínai állami televízió, a CCTV.

Kínának és az Európai Uniónak elő kell mozdítania a nyílt együttműködést és fenn kell tartania a többoldalú koordinációt – mondta Li, hozzátéve, hogy Peking hajlandó erősíteni a piaci összeköttetéseket és az ipari szinergiákat az unióval.

Lagarde szerdán találkozott a kínai jegybank elnökével is. A kínai jegybank (People's Bank of China) közleménye szerint a felek együttműködési megállapodást írtak alá a két központi bank elnökei közötti rendszeres éves találkozó mechanizmusának kidolgozásáról.

Közeledik Kína
Közeledik Kína
Fotó: Depositphotos

Donald Trump hivatalba lépését követően az amerikai vámpolitika megváltoztatta a globális kereskedelem kereteit és kihívások elé állította a világgazdaságot. A kínai export az EU 27 tagállamába májusban 12,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg az Egyesült Államokba irányuló értékesítés 34,5 százalékkal csökkent. Kína exportja a blokk legnagyobb gazdaságai, Németország és Franciaország felé több mint 20 százalékkal nőtt, míg importja az EU-ból változatlan maradt.

Lagarde kínai látogatása a felek között kialakult kereskedelmi feszültség enyhítésére tett erőfeszítések keretében történt.

Peking a héten már elhalasztotta a döntést az EU-ból importált sertéshúsra vonatkozó vizsgálatról, és felajánlotta, hogy felgyorsítja az európai vállalatok számára a ritkaföldfémek exportjára vonatkozó engedélyek kiadását. A felek közel állnak a megállapodáshoz az EU által a kínai elektromos járművekre kivetett vámokról szóló vitában is.

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mibe fektetnek szívesen a magyar háztartások
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 11:27
Előnyben részesítik az állampapírokat.
Makro / Külgazdaság Új-Zéland diákversenyre kel Ausztráliával, sőt az Egyesült Államokkal is
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 09:43
Új-Zéland célja, hogy 2034-re megduplázza nemzetközi oktatási piacának értékét, többek között azzal, hogy enyhíti a külföldi diákokra vonatkozó részmunkaidős foglalkoztatási szabályokat – jelentette be hétfőn a kormány.
Makro / Külgazdaság Minimum 1,2 milliós nettó kereset kell majd az Otthon Start és a CSOK Plusz teljes kihasználásához
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:54
A támogatások kombinálása lehet az igazán nyerő pénzügyileg.
Makro / Külgazdaság Felemás számokat produkált az építőipar
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 08:33
Magára találhatott kicsit az építőipar az előző hónapokhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a vámokról Von der Leyen is
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 16:32
Első körben békülékeny lépést jelentett be, van még idő tárgyalni.
Makro / Külgazdaság Macron visszaütne Trumpnak, de ki áll mellé?
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 15:53
Jöttek harcias, de kevésbé harcias nyilatkozatok is az uniós vezetőktől a 30 százalékos amerikai gigavámra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk tett egy szívességet Izraelnek
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 12:44
Fontos izraeli műhold került a helyére.
Makro / Külgazdaság Új ország születik – vagy mégsem?
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 12:13
Független is lesz, de francia is marad Új-Kaledónia.
Makro / Külgazdaság Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 08:34
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG