2p

A miniszer vitatja a bírósági döntést a 10 milliárd forint visszafizetéséről. Felhívta Karácsony Gergely figyelmét arra, hogy 2019 óta még több állami pénzből gazdálkodhat a főváros.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden úgy döntött, hogy a Magyar Államkincstárnak nemcsak a vársotól május végén leemelt 10 milliárd forintot kell visszafizetnie, de a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozva sem indíthat beszedést a fővárossal szemben augusztusig. Erre reagált a nemzetgazdasági miniszter.

„Felhívom a kedves főpolgármester figyelmét, hogy 2019 óta (covid előtti év) a főváros iparűzési adóbevétele 164 milliárd forintról közel kétszeresére, 322 milliárd forintra emelkedett. Ez alatt a szolidaritási hozzájárulás 10 milliárdról 89 milliárd forintra emelkedett, miközben a működési támogatás 26 milliárdról 43,5 milliárd forint felé nőtt. Ha mindent összevetek 2025-ben az Ön zsebében 93milliárddal több van, mint 2019-ben volt” – írja Nagy Márton keddi Facebook bejegyzésében.

„Önök félrevezették a törvényszéket, mert hibásan mutatták be a helyi iparűzési adó jelentős emelkedését. Az ítéletben az szerepel, hogy 2025 június közepéig 20-30 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételre tesz szert a főváros, ami nem igaz. Az NGM tényadatai szerint május végéig már 135 milliárd forint folyt be a főváros számára iparűzési adó formájában” – teszi hozzá a miniszter.

Karácsony Gergely főpolgármester városa perre ment
Karácsony Gergely főpolgármester városa perre ment
Fotó: Bámkúti András

„A bíróság továbbá nem vizsgálta, hogy Rákosrendező kifizetése miként járult hozzá a főváros csődjéhez. Vizsgáljuk az ítéletet, ez után döntünk a lehetséges lépésekről, akár a fellebbezésről is” – jelentette be.

„A fővárost nem a szolidaritási hozzájárulás, hanem mint az az adatokból is látszik, a főváros felelőtlen gazdálkodása viszi csődbe” – állapítja meg Nagy Márton.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG