3p

Háborúról, haderőfejlesztésről, inflációról és a gyermekvédelmi törvényről is beszélt Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

A háború egy év után durvább és kegyetlenebb, mint bármikor – közölte Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában, melyről laptársunk, az Mfor számolt be. Emlékeztetett, a két háborús fél veszteségeinek száma százezer-százezer fölött van. „A legsúlyosabb emberi tragédiák tömegei állnak elő nap mint nap” – mondta.

A kormányfő úgy látja, a nyugati vezetők „háborús lázban égnek”, ezzel szemben

a türkök, arabok, kínaiak és afrikaiak szorgalmazzák az azonnali béketárgyalásokat,

mert elsősorban az élelmiszerellátás akadozása és az infláció miatt ők is szenvednek. Orbán attól tart, hogy az asztalra kerül egy olyan javaslat, mely szerint Ukrajna szövetségesei katonákat küldenének a háborúban álló országba, ez pedig világháborút jelentene.

Orbán szerint az EU-ban egyedül Magyarország békepárti, míg a nyugatiakat gazdasági érdek, üzleti spekuláció és a háború utáni lehetőségek mozgatják.

A kormányfő úgy látja, hadsereg nem luxus és nem történelmi szokás, mert

azok az országok tudják megvédeni magukat, ahol az emberek szeretik a hazájukat,

ezért ilyen nevelésre van szükség. A hazafias nevelés mellett országvédelmi terv is kell, hogy mindenki tudja, ilyen helyzetben mit kell tennie, illetve tényleges ütőerővel rendelkező haderő is kell, amit fejleszteni szükséges, ehhez pedig modern technológia szükséges – sorolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint modern technológia is szükséges az ütőképes haderőhöz. Fotó: Ujvári Sándor / MTI
Orbán Viktor szerint modern technológia is szükséges az ütőképes haderőhöz. Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki évadnyitó rendezvényén elhangzott beszédére utalva azt mondta, Európa a francia–német tengely mentén alakult ki, az amerikaiak csak katonai módon voltak jelen. Most más a helyzet, ha az amerikaiak a háborús koalícióból kivonulnának, tűzszünet lehetne. Orbán szerint a háború győzteséről nyíltan spekulálni felelős országvezetéstől nem lenne helyes, de már most gondolkozni kell azon, mi lenne jó az országnak a háború utáni helyzetben.

Az infláció az év végére tíz százalék alá csökken, egy számjegyű lesz

– szögezte le, utalva a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétett adataira, melyek a fogyasztóiár-index enyhe csökkenését mutatták.

Hogy erre a szintre milyen ütemben fog csökkenni, azt még nem tudni, de a szükséges húsz intézkedést megtették, amit az ellenzék is támogatott. Orbán Viktor hozzátette, ha az EU visszavonná a tíz szankciós csomagot, „azonnal megfeleződne az infláció”, és visszatérne a 2-3 százalékos tartományba.

A rádiós beszélgetés végén szóba került a gendertéma is, amitől azt mondta, „áthidalhatatlan szakadék van” Magyarország és Brüsszel álláspontja között, de a végén a „brüsszeli bürokratáknak” kell majd engedniük.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG