2p

Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.

„Nem úgy kell nyernünk, mint négy éve, hanem jobban. Nem annyi szavazat kell, hanem több. (…) Meg kell újítani a háborúellenes szövetségünket. A hárommillió szavazat nem a plafon lesz, hanem a küszöb”

- mondta a Kossuth téren tartott állami ünnepségen Orbán Vikor kormányfő, aki Szijjártó Péter és Lázár János miniszterek után lépett a színpadra vasárnap délután.

Tervei szerint a Fidesz győz, marad béke és a rezsicsökkentés, erősek lesznek a családok, és azok is jól fognak járni, akik nem rájuk szavaztak.

Orbán Viktor beszéde 2026. március 15-én
Orbán Viktor beszéde 2026. március 15-én
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök egész beszédében a háború és a béke közti választásként aposztrofálta az április 12-én esedékes magyar országgyűlési választásokat. Hozzátette azonban, hogy mindenképpen „ember próbáló idők következnek”: Ukrajna után már a Közel-Keleten is háború dúl, Brüsszel pedig „egyenesen belemasírozna” az ukrán háborúba, és ebben egy Tisza Párt vezette magyar kormányban partnerre találna. 

Szerinte Magyarországot harapófogóba akarják szorítani két oldalról, Brüsszelből a pénzeinket, Ukrajnából az olajunkat akarják. „Azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert nem adjuk át nekik a kasszakulcsot” – mondta Ukrajnáról Orbán, majd azt mondta a közönségnek, „nem hagyjuk, hogy a nagy multik, Shellek és Ersték elvegyék a pénzeteket”.

Miután nem sokkal korábban Lázár János azt kérte az egybegyűltektől, hogy adják vissza a győzelembe vetett hitet a kormánypárti szavazóknak, Orbán Viktor azzal zárta a beszédét, hogy a következő 28 napban a győzelemért kell dolgozni. És ha így tesznek, akkor

„fényes győzelmet aratunk”, és " szegény Tisza folyónk is visszanyerheti becsületét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG