2p

A kormányfő a szokásos péntek reggeli közrádiós interjúját ezúttal Kolozsváron adta.

A magyar gazdaságpolitika mágikus száma a 3-as: elindult az Otthon Start Hitel, most pedig a 3 százalékos vállalkozói hitel is – közölte egyebek mellett Orbán Viktor a péntek reggeli kossuth rádiós interjújában, amelyet kivételesen Kolozsváron vettek fel. A 3 százalékos számmal arra utalt a miniszterelnök, hogy maximum ekkora, a piacinál jóval alacsonyabb kamat mellett igényelhetnek hitelt szeptember 1-jétől a magánszemélyek, e hét hétfőtől pedig már a kis- és középvállalkozások (kkv).

Utóbbira utalva Orbán azt mondta, „sokan ki vannak éhezve már egy 3 százalékos kiszámítható hitelre, ez komoly lökést adhat a kkv-knak”. Érvelése szerint a magyarok többsége kkv-ban dolgozik, aki nem munkavállaló, a nagyok tudnak külföldi olcsó hitelt szerezni, euróban, ők nem szorulnak hitelezési segítségre, a magyarok viszont nem, ezért kell rájuk gondolnia a kormánynak.

A miniszterelnök megismételte, hogy a kormány hisz az egykulcsos adórendszerben, mondván, „aki tízszer többet keres, fizessen tízszer több adót”.

Majd kifejtette, hogy a Tisza Pártnak szerint miért lenne érdeke az adóemelés, noha e szándékukat Magyar Péterék már többször tagadták, mi több, ezt a közrádió riportere is elismerte. Orbán azonban kitartott amellett, hogy – amint fogalmazott – a másik „közgazdasági iskolát” képviselő, „ukránbarát” Tisza „brüsszeli utasításra” azért emelne adót, hogy abból Ukrajnát tudják finanszírozni.

Orbán Viktor ezúttal nem Tusványosról, hanem Kolozsvárról üzent
Orbán Viktor ezúttal nem Tusványosról, hanem Kolozsvárról üzent
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Miután a kormányfő elismerését fejezte ki a turizmusban dolgozóknak azért, hogy a magyar vendégforgalom átlépte a 15 millió főt, egy fél mondattal kitért az egészségügyre is. A megyei kórházakat erősíteni kell, 18 erős megyei kórházra van szükség – jelentette ki.

Interjúja végén pedig a Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjának pénteki odaítélése kapcsán pedig kijelentette: „Egy olyan ország, mint a miénk, folyamatosan teljesítménykényszer alatt van. Mi azért vagyunk a világon, mert tehetségesek és szorgalmasak vagyunk. Azt szoktuk mondani, a magyarok többet adtak az emberiségnek, mint amit kaptak”.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG