3p

A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Négy nappal a választások előtt értelemszerűen az esélyekről kérdeztük Somogyi Zoltánt. Aki a közvélemény-kutatók többségének mérésére hivatkozva úgy vélte, a Tisza Párt fog nyerni, ám hogy sikerül-e kétharmadot szereznie, az még nem borítékolható. Ugyanakkor a Political Capital alapítója szerint nem kell nagyon sokkal nyerni, hogy a győztes pártnak biztos többsége legyen a parlamentben.

A szociológus arról is elmondta a véleményét, hogy a kampányfinisben napról napra megjelent kormánykritikus, tényfeltáró videók, valamint az országjárások, a szerbiai szabotázs, az amerikai alelnök látogatása gyakorolhatott-e érdemi hatást a választások kimenetelére, vagy már olyan alacsony a bizonytalanok száma, hogy ezek már nem rendezik át az erőviszonyokat. 

De vajon a szavazatvásárlások mennyire lehetnek döntő tényezők? Hiszen az erről szóló dokumentumfilm szerint akár 6-7 százalékos többletet hozhat a Fidesznek. Somogyi Zoltán egyebek mellett erről is elmondta, mit gondol.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

0:01 Beköszönés

2:08 A szavazatvásárlásokról

13:23 Miért térnek el ennyire egymástól a közvélemény-kutatók mérései?

16:20 Lehetnek még bizonytalanok?

22:08 A tényfeltáró videók, az országjárások, a szerbiai szabotázs és a Vance-látogatás hatása

32:09 Miért pont ennek a ciklus végén veszíthet választást az Orbán-kormány?

38:54 A Tisza potenciális kétharmadáról, a kispártokról – kétpárti lesz a parlament?

47:01 Az egyik párt egyszerű többségű győzelme esetén ignorálhatja a parlamentet a vesztes?

52:18 Egy választási vereség elindíthat esetleg változást a Fideszben?

1:01:03 Elköszönés

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG