2p

Többszörösére emelkedett a kereslet a jelzáloghitelek piacán, mindenki a 3 százalékos hiteleket keresi.

Szeptemberben a jelzáloghitelek, és ezen belül a 3 százalékos fix kamatozású, államilag támogatott konstrukciók iránti kereslet is a többszörösére emelkedett az éves átlaghoz képest – derül ki az OVB Magyarország friss adataiból, amelyet lapunknak is elküldtek.

A támogatott hitelek mára a piac meghatározó elemeivé váltak, az összes kalkuláció 71 százaléka már ilyen konstrukciókra vonatkozott.

„A fix 3 százalékos kamatozás kiszámíthatóságot és biztonságot jelent a hitelfelvevők számára. Az Otthon Start program keretében nyújtott államilag támogatott Fix 3 százalékos hitel, akár a CSOK Plusz-szal kombinálva olyan konstrukció, amely jó lehetőség lehet az első lakásvásárlók számára. A stabilitás pedig most a piac egyik legfontosabb vonzereje.”

– összegezte az adatokat Bedő Csaba az OVB Magyarország banki üzletágának igazgatója.

Az adatok szerint az érdeklődők több mint fele (57,7 százalék) a 26–35 éves korosztályból került ki.

A legtöbben 500 ezer – 1 millió forint közötti havi nettó jövedelemmel rendelkeznek (52,8 százalék), és a maximális, 25 éves futamidő (81,7 százalék) alatt tervezik visszafizetni az igényelt hitelt.

A 3 százalékos fix hitelek előretörése azt mutatja, hogy az alacsony havi törlesztőrészlet mellett a lakosság egyre inkább a stabil, kiszámítható finanszírozási formákat keresi. A támogatott konstrukciók iránti élénk érdeklődés várhatóan 2025 utolsó negyedévében tovább emelkedik.

 

„A számunkra megfelelő hitelajánlat kiválasztásakor érdemes figyelembe venni a kapcsolódó bankszámla, kötelező lakásbiztosítás, valamint a hitel mellett biztonságot nyújtó életbiztosítás költségeit is. Ha ezekre is odafigyelünk nemcsak megfelelő védelemről gondoskodhatunk, hanem akár a kiadásainkat is csökkenthetjük” – tette hozzá az OVB Magyarország szakértője.

 
 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az európai kiskereskedelem úgy csökkent, hogy mégis nőtt
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 17:01
Az előző hónaphoz képest szeptemberben csökkent, éves összevetésben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság Kiderült, milyen üzleteket kötne Orbán Viktor Donald Trumppal?
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 13:11
Amerikai rakétákat gyártanának Magyarországon?
Makro / Külgazdaság Már megint bezsákolt 108 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 12:44
És még többet is ajánlottak, de megint drágult a finanszírozás.
Makro / Külgazdaság Akár 200 millió is lehet a tét, már lehet előregisztrálni
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 11:11
Csütörtöktől már lehet előregisztrálni a Demján Sándor 1+1 program második ütemére.
Makro / Külgazdaság Súlyos figyelmeztetés érkezett a Nvidia vezérétől MI-ügyben
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 10:48
Trump Kína kezébe adja a győzelmet? 
Makro / Külgazdaság Végre ujjal mutogathatunk Romániára – itt egy friss adat
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 10:06
Már a második hónapja esik a kiskereskedelmi forgalom keleti szomszédunknál.
Makro / Külgazdaság Együtt szállt fapadosra Orbán Viktor és Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:08
Irány Washington!
Makro / Külgazdaság 1661 milliárdot költöttünk, de mire?
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 08:46
Friss adatok a magyar kiskereskedelemi forgalomról.
Makro / Külgazdaság Csak első látásra jött jó hír a magyar iparról
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 08:31
Munkanaphatástól megtisztítva már megint csökkent a termelés tavalyhoz képest.
Makro / Külgazdaság Amerikai gázt hoznának Szlovákiába és Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 08:11
Folynak a tárgyalások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG