3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.

Szlovákiában még márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is kihirdettek. Ez utóbbi - legfeljebb 90 napra érvényesíthető -, így júniusban lejárt. Az a vészhelyzet, amelynek kihirdetésére ezúttal készül a pozsonyi kormány, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tevő, általánosabb jellegű lesz.

"A helyzet további romlásának megfékezéséhez szükséges a vészhelyzet bevezetése" - indokolta a lépést Igor Matovic.

A szlovák kormányfő több más, a válságstáb által hétfőn elfogadott szigorításról is beszámolt. Ezek egyike, hogy októbertől betiltják Szlovákiában csaknem az összes tömegrendezvényt. Ez alól kivételt csak az esküvők, keresztelők, temetések és az önkormányzati ülések kapnak, illetve azok a rendezvények, amelyek szervezői biztosítani tudják, hogy az összes résztvevő negatív eredményű Covid-19 tesztet tud felmutatni.

Ugyancsak októbertől ismét korlátozzák a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken, utóbbiakból csak az ülőhellyel rendelkezők tarthatnak nyitva. Ismét szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó rendelkezések, ezek októbertől kül- és beltéren egyaránt kötelezőek lesznek, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes személyek között.

A múlt hét folyamán felmerült, hogy Szlovákia utazási szempontból a kockázatos országok listájára teszi Magyarországot és Ausztriát, ezt a felvetést azonban a Központi Válságstáb nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy az érintett országokban hasonló a járványügyi helyzet, és így egy ilyen intézkedésnek nem lenne értelme.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ hétfőn közzétett adatai szerint Szlovákiában vasárnap mintegy kétezer teszt elvégzése alapján 265 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban mintegy három hete többé-kevésbé folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is. Ez vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.

Szlovákiában a kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 9343 személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az aktív esetek száma pedig 5086. Eddig hivatalosan 44-en haltak meg a betegség következtében. Az országban eddig már több mint 447 000 vírustesztet végeztek el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG