4p

Csütörtökön 11 órától tartották a kormányszóvivői sajtótájékoztatót, amelyen ismét kormánydöntésekről, valamint az uniós pénzek hazahozatalának állásáról is szó esett.

A kormányszóvivők mellett ezúttal is Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is kiállt a nyilvánosság elé. Teljes percről percre közvetítést laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikkében olvashat

Az uniós források hazahozataláról szólva Vitézy Dávid arról beszélt, hogy a folyamat a tervek szerint halad. Elmondása szerint június 9-én benyújtották a felülvizsgált terveket, jelenleg pedig a véleményezési szakasz zajlik, amely elsősorban technikai kérdésekről szól. A miniszter szerint a 16,4 milliárd eurós uniós forráscsomag gerincét adó, 10 milliárd eurós helyreállítási terv véglegesítése a napokban lezárulhat az Európai Bizottsággal, ezt követően pedig nyilvánosságra hozzák a megállapodást.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az uniós pénzekből új HÉV-ek és InterCity-vonatok beszerzése is megvalósulhat. A szükséges jogalkotási garanciákat várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány. Emellett egy állományfejlesztési társaság létrehozását is bejelentette, amely a felszabadított forrásokból megvalósuló beruházások lebonyolításáért felel majd. Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy minden ágazat dolgozik a pénzek felhasználásán, az MFB-nél pedig új vezérigazgató kezdte meg a munkát, és az intézményt mostantól gazdasági racionalitás mentén irányítják.

Dohány- és kaszinókoncessziók

A dohánykoncessziók rendszerét teljes körűen felülvizsgálja a kormány, és új szabályozás is érkezhet ezen a területen – jelentette be Vitézy Dávid. A miniszter szerint az önkormányzatok részéről rendszeresen érkeznek panaszok amiatt, hogy a dohány- és alkoholárusításra más szabályok vonatkoznak ezekben az üzletekben, mint más kereskedelmi egységekben.

Emellett a kaszinókoncessziókat is felülvizsgálják. Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy az előző kormány még a választások előtti hetekben is osztott ki ilyen jogosultságokat. A felülvizsgálat feladatát a pénzügyminiszter kapta meg.

Változások az egyenruhásoknál

A kormány átalakítja a terrorelhárítási és nyomozati szervek rendszerét – jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő. Elmondása szerint az átvilágítás során több párhuzamosságot tártak fel, ezért olyan struktúrát alakítanak ki, amelyben a nyomozati munka egységesebb és jobban ellenőrizhető lesz, miközben a speciális szaktudásokat is megőrzik.

A Terrorelhárítási Központ önálló rendvédelmi szervként megszűnik, ugyanakkor azonos néven új szervezet jön létre az Országos Rendőr-főkapitányság középirányítása alatt. Az átalakítás a Készenléti Rendőrség mintegy tízezer fős állományát is érinti, míg a Nemzeti Nyomozó Iroda kiválik a Készenléti Rendőrségből.

Az új TEK feladata lesz a műveleti tevékenység és a személyvédelem ellátása. A Készenléti Rendőrségnél maradnak a bevetési feladatok, a rendezvénybiztosítás és az objektumvédelem, míg a Nemzeti Nyomozó Iroda végzi majd a nyomozásokat, valamint a bűn- és terrorfelderítést. A jelenlegi formájában megszűnik az Országgyűlési Őrség is. A terveket társadalmi egyeztetésre bocsátják, a kormány elképzelései szerint pedig szeptemberben léphet életbe az új rendszer.

Magyar Éva kormányszóvivő arról is beszélt, hogy visszatérhetnek a korábbi fiatalítási program során elbocsátott, nagy tapasztalattal rendelkező katonák. A kormány álláspontja szerint szükség van a szolgálatukra, ezért korábbi rendfokozatukban szerelhetnek vissza, és díjazásuk nem lehet alacsonyabb a korábbi távolléti díjuknál.

Kárenyhítés

Az agráriumot érintő döntésekről szólva a kormány bejelentette, hogy megerősített kárenyhítési rendszerre van szükség. Az agrárminiszter javaslatára a kabinet 9,6 milliárd forintnyi uniós forrást von be a kárenyhítési rendszer finanszírozásába.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Giga nagyságú fegyverexportot engedélyezett a német kormány az első fél évben
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:39
A német kormány mintegy 13,87 milliárd euró értékű fegyverexportot engedélyezett az év első felében, a legnagyobb kedvezményezett Ukrajna volt 2,5 milliárd eurónyi szállítmánnyal – közölte a német gazdasági minisztérium szerdán.
Makro / Külgazdaság Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra növeli dróngyártási kapacitását
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:19
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Makro / Külgazdaság Otthagyja a politikát, ide tart Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:51
A volt külgazdasági és külügyminiszter lemond parlamenti mandátumáról, és a kínai multicéghez szerződik. 
Makro / Külgazdaság Átalakítják Kármán Andrásék az Orbán-kormányok alatt megszokott rendszert
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 13:00
Az európai uniós források lehívása érdekében az államháztartási szabályok módosítását kezdeményezte a kormány. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat szerint az ország költségvetését a kormánynak ismét ősszel kell majd benyújtania a parlamentnek.
Makro / Külgazdaság Friss előrejelzés jött: ennyivel nőhet idén a magyar GDP
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:20
A kedvezőtlen nemzetközi környezetben idén 2 százalék körül alakulhat a GDP-növekedés Magyarországon a Kopint-Tárki szerdán közzétett konjunktúrajelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Mennyi vagyon szerezhető vissza a NER-től? Ezt is kérdezzük Ligeti Miklóstól a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 12:02
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója július 23-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Elérte a benzin ára a korábbi védett szintet, a dízel még olcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:35
Ezúttal nem módosulnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak idehaza.
Makro / Külgazdaság Több éve nem látott szintre lassult a kínai gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 07:59
A helyi statisztikai hivatal 2022 óta nem regisztrált olyan lassú növekedést a kínai gazdaságban, mint az idei második negyedévben.
Makro / Külgazdaság Föltámadott a tenger, Varga Mihályék szempontjából a legrosszabbkor?
Imre Lőrinc | 2026. július 15. 05:44
Ha a napokban megnyílna a Hormuzi-szoros (amire a friss fejlemények tükrében vajmi kevés esély van), akkor is csak jövő márciusban térhetne vissza a forgalom a február 28-án kitört iráni-izraeli-amerikai háború előtti szinthez – erről ír a Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi gazdasági előrejelzésében. A világ nagy erőközpontjai lassuló GDP-növekedéssel és emelkedő inflációval számolhatnak, miközben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagyon optimistának tűnik a globális trendekhez képest. Nagy kérdés, hogy a kiújult közel-keleti konfliktus befolyásolja-e a június végén Varga Mihály által meghirdetett „mini kamatcsökkentési ciklust”.
Makro / Külgazdaság Megőrizte első helyét, ismét a Samsung a legnagyobb mobilgyártó
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:25
 24 százalékos a vállalat  globális piaci részesedése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG