Ukrajnában ér véget a harci helikopterek korszaka?

Kevés félelmetesebb és látványosabb dolog van egy fegyvereiből tüzet köpködő, halált osztó harci helikopternél. Ezt ki is szokták használni a háborús és akciófilmek készítői, előszeretettel érzékeltetve a magányos, szinte fegyvertelen hős és a tökéletes gyilkológép közti egyenlőtlenséget a drámai hatás fokozására. Ha viszont jobban belegondolunk, az ilyen filmekben a feltűnő helikopterek túlnyomó többségét igencsak csúnya – és látványos – végzet szokta utolérni, ahogy rotordarabokat köpködő tűzlabdaként robbannak szét.

E jeleneteket nézve azt gondolhattuk, hogy a valóságban azért jóval magasabb lehet a harci helikopterek túlélési rátája és harcértértéke, azonban az ukrán háború eseményei mintha azt támasztanák alá, hogy valóban szinte bárhol nagyobb biztonságban van az ember egy csatatéren, mint egy helikopter vezetőfülkéjében. A háború első napjaiban még azokat a felvételeket láthattuk, ahogy az orosz helikopterek zúgnak el az ukrán városok és falvak felett, aztán a helyüket gyorsan átvették a videók a különböző fegyverekkel kilőtt helikopterekről.

De valóban ennyire rosszul teljesítenek a helikopterek az ukrán háborúban? És ha igen, ez azt jelenti, hogy leáldozott a harci helikopterek kora, és ezeknek a fegyvereknek már nincs helye egy 21. századi csatatéren?

Kudarcba fulladt bevetések

Az első katonai helikopterek még a második világháború alatt készültek, de első igazán tömeges bevetésüket a vietnami háború jelentette, hogy aztán azóta minden nagyobb fegyveres konfliktusban szerepet vállaljanak, és helyük legyen minden jelentősebb haderőben, illetve jelentős szeletet hasítsanak ki a fejlesztésre, beszerzésre és üzemben tartásra szánt összegekből is.

Természetesen így volt ez az orosz fegyveres erőknél is, 2021-es adatok szerint Oroszországnak több mint 1500 harci helikoptere állt szolgálatban, ezzel a közel 5500 ilyennel rendelkező Egyesült Államok mögött a második helyen állt a világon. Ráadásul ebből a készletből mintegy 120 Kamov-52 (KA-52) "Alligator" harci helikopter is volt, márpedig ezek a világ egyik legfejlettebb ilyen gépeinek számítanak. A hasonló, de már az 1980-as évektől szolgáló amerikai Apache (AH-64) helikopterekhez képest a KA-52-eseket már az 1990-es években fejlesztették, és 2008 óta sorozatgyártják, így valóban modern, elméletben minden igénynek megfelelő gépek. Ha ezek nem tudnak megbirkózni egy helyzettel, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az a világ minden légierejének minden helikoptere számára komoly kihívásokat tartogatna.

Az ukrán háború úgy is indult, hogy e helikopterek hírnevükhöz és képességeikhez méltóan döntő szerepet fognak benne játszani. Az orosz invázió első napjának egy deszantosokkal tömött szállítóhelikopterekből és légi fedezetet nyújtó KA-52-esekből álló flotta egység támadta meg a Kijev közeli Hosztomel ukrán repülőteret, hogy elfoglalásával előretolt hídfőállást képezzen az ukrán főváros elleni támadáshoz. Ugyan a repülőteret egy időre sikerült az oroszoknak elfoglalni, de az ukrán ellentámadás hamarosan sikerrel járt, a hadműveletben pedig a különleges egységek számos tagja mellett több orosz helikopter is odaveszett, köztük legalább két KA-52-es is.

Ennek ellenére a következő hetekben még rengeteg  bevetést repültek az orosz helikopterek az ukrán légtérben, sőt az ukránok is igen agresszívan használták saját helikoptereiket, például a körbezárt Mariupolba is juttattak be ilyen módon utánpótlást. Azonban ahogy a nyugatról érkező, vállról indítható légvédelmi rakéták elárasztották az ukrán csapatokat, illetve a kezdeti fejetlenség után az oroszok is rendezték a soraikat és légvédelmi eszközeiket, a helikopterekre egyre nagyobb veszélyek leselkedtek a front mindkét oldalán, és mostanra leginkább a „dobás és fohász” taktikával indított rakétacsapások végrehajtására koncentrálódik. (Erről az alábbi cikkünkben olvashatnak részletesen.)

Az internetet elárasztották a lelőtt orosz helikopterekről készült fotók és videók. Ukrán adatok szerint az oroszok augusztus elejéig közel kétszáz helikoptert vesztettek (ugyan ezeknek csak egy részére van szakértők által is elfogadott bizonyíték, de nagyságrendileg helyes lehet a szám), és ezek közül legalább 15 KA-52 is volt. Arányaiban hasonlóak lehetnek az ukránok veszteségei is, ráadásul e számok nagy része a háború első két-három hónapjában jött össze, tehát az orosz (és ukrán) légierő ennyi idő alatt elvesztette bevethető helikoptereinek nagyjából egytizedét. Könnyű belátni, hogy ez nem volt fenntartható, és ezt a parancsnokok be is látták – ezért csökkentették a bevetések számát és változtattak taktikát mindkét oldalon.

Ennek kapcsán jelentek meg azok a vélemények a világsajtóban, hogy az ukrán háború bebizonyította: a harci helikopterek kora véget ért, ezek az eszközök arra a sorsra jutnak, mint mondjuk a második világháború idején a csatahajók, amelyek a repülőgéphordozók térhódításával reménytelenül elavultak, és szép lassan kikoptak a haditengerészetek állományából. A vállról indítható rakéták és a drónok ugyanerre a sorsra juttatnák a helikoptereket? Az várható, hogy világszerte elkezdik leállítani az új harci helikopterek fejlesztését, a meglévő megrendeléseket pedig visszamondogatják? A helyzet azért nem ilyen egyszerű.

Egyenlőtlen küzdelem

A vállról indítható, légi célpontok ellen bevethető rakéták (angol rövidítéssel MANPAD-ek) valóban félelmetesen hatékonyak a helikopterek ellen, ám egyáltalán nem új szereplői a csatatereknek. Persze egy mai csúcskategóriás MANPAD, mondjuk a brit Starstreak már jóval fejlettebb, mint egy 1970-es, 1980-as évekbeli fejlesztés, de a helikopterek is sokat változtak az elmúlt évtizedekben. A vietnami háború ikonikus amerikai helikoptere, a Bell UH-1 „Huey” tulajdonképpen egy fegyverekkel felszerelt civil gép volt, kevés védelemmel és elektronikai felszereléssel – és persze ennek megfelelő árral. Egy KA-52-es ehhez képest legalább annyira űrtechnika, mint egy mai vadászgép egy 70-es évekbeli elődjéhez viszonyítva.

Ahogy minden más fegyver esetében, a helikopterek és az ellenük bevethető eszközök között is állandó versenyfutás zajlik, csakhogy ebben a versenyben a forgószárnyas repülőgépek komoly hátránnyal indulnak. Míg mondjuk egy második világháborús páncéltörő ágyú szinte semmilyen sérülést nem tudna okozni egy mai, reaktív páncélzattal ellátott harckocsinak, addig egy helikopternek szinte bármilyen fegyverrel lehet akár kritikus sérülést okozni, tulajdonképpen akár egy ókori katapulttal is le lehetne lőni egy modern harci helikoptert, ha sikerülne vele jó helyen eltalálni.

Ennek egyszerű fizikai okai vannak: a helikopterekre nem lehet mindent kibíró páncélzatot szerelni, mert nem lennének képesek a levegőbe emelkedni, ráadásul a rotorlapátokat gyakorlatilag semmivel nem lehet hatékonyan védeni. E gépek tehát sebességükre, mozgékonyságukra és aktív elhárítórendszereikre (például a hőkeresővel ellátott rakétákat megzavaró infracsapdák vagy lézerek) vannak utalva, ha el akarják kerülni a bajt, ezek azonban csak korlátozott védelmet tudnak nyújtani, különösen akkor, ha vállról indítható vagy egyéb légvédelmi eszközökkel bőven ellátott ellenséggel találják szembe magukat. Ráadásul a légvédelmi rakéták eltéveszthetik a célt többször is, de egy helikopter pilótájának vagy védelmi rendszerének egyetlen hibája is a gép (és általában a pilóta) végét jelentheti.

Ha mindehhez hozzávesszük a szemben álló fegyverrendszerek árát is, akkor még egyenlőtlenebb felállást kapunk. Egy KA-52-es nagyjából 15 millió dollárnak megfelelő rubelt kóstál, míg egy fejlett  légvédelmi rakéta is egy-két százezres tétel. Ha tehát csak minden tizedik vagy huszadik MANPAD-lövés talál el egy helikoptert, az még mindig nagyon jó „üzlet”. És akkor még nem vettük számításba a helikopterek kifejlesztésének, harckész állapotuk fenntartását célzó karbantartásának (egy Apache egyetlen levegőben töltött órája nagyjából 8 ezer dollárba kerül, és akkor még egyik fegyverét sem sütötte el), illetve a pilóták kiképzésének csillagászati költségeit sem.

A helikopterek ráadásul nemcsak a levegőben sérülékenyek, hanem a földön is. Ha az a cél – mint mondjuk az orosz hadászati doktrína szerint –, hogy a helikopterek biztosítsák az elsődleges támogatást a földön harcoló egységeknek, akkor e gépeknek a frontvonal közelében, felszállásra kész állapotban kell várakozniuk. Egy ilyen repülőtér jól bemérhető, és kellő hatótávolságú tüzérséggel célba is vehető. Szinte már mém lett a Herszon közelében található csornobajivkai reptérből, ahol az ukrán tüzérség több alkalommal is kilőtt számos, a szabad ég alatt minden védelem nélkül tárolt orosz helikoptert. De ha e gépeknek – mint az orosz hadászati doktrína szerint – a földi csapatok hívása esetén három percen belül a levegőbe kell tudni emelkedni, és negyed órán belül már a kérdéses frontszakasznál kell teremniük, akkor túl sok mindent nem tehettek a helikopteres egységek parancsnokai, mint hogy reménykedtek abban, hogy saját tüzérségük és légvédelmi eszközeik majd megvédik a földön álló gépeket – nem így történt.

Ha mindent összevetünk, arra juthatunk, hogy Ukrajna felett jelen körülmények között jóval több kockázata van a harci helikopterek bevetésének, mint amennyi hasznot lehet ettől remélni. Ezért aztán az utóbbi hónapokban az oroszok is jóval óvatosabban használják a helikoptereiket, elsősorban a már említett „dobás és fohász” taktikával használják őket irányítatlan rakéták a frontvonal mögöttről történő indítására. Ehhez viszont igencsak drága eszköz egy sokmillió dolláros harci helikopter, ilyen rakétákat ehhez hasonló vagy jobb pontossággal és hatótávolsággal kilőhetnék rakétasorozatvetőkből, de akár pickupokra szerelt rakétavetőkből is.

Pótolható veszteségek, pótolhatatlan képességek

Akkor tehát valóban elvesztette az értelmét a harci helikopter, mint fegyverrendszer? Fontos azért kiemelni, hogy az ukrajnai hadszíntér igen különleges, és a helikopterek számára különösen hátrányos körülményeket produkál. Az ukrán oldalon a tömegesen szállított MANPAD-ek mostanra már a néhány fős ukrán egységeknél is ott vannak, az oroszok pedig mindig nagy hangsúlyt fektettek a csapataik földi légvédelmi eszközökkel való bőséges ellátására. A frontokon szinte lehetetlen észrevétlenül átcsusszanni, egyik fél sem tudott teljes légifölényt kivívni, és különböző okokból, de egyik fél sem képes helikoptereit, páncélosait, tüzérségét és gyalogságát valóban hatékonyan összehangoltan bevetni.

De a helikopterek veszteségei még így sem kirívóan magasak: Vietnamban az amerikaiak több mint 5500 helikoptert vesztettek (a bevetett forgószárnyas gépeik nagyjából felét), az afganisztáni háborúban a szovjetek több mint 300 helikoptere veszett oda, de ezek után sem álltak le a világon a helikopterfejlesztések, sőt.

A harci helikopterek ugyanis hiába sérülékeny és drága szerkezetek, bizonyos feladatok ellátására jelenleg sem léteznek jobb alternatívák. Ha például hegyes, nehéz terepen kell gyorsan csapatokat és utánpótlást mozgatni, majd ezeknek a csapatoknak hatékony közeli tűztámogatást nyújtani, akkor csak szállítóhelikopterek és az azokat kísérő csatahelikopterek jöhetnek szóba. A helikopterek egy partraszálló hadművelet során is felbecsülhetetlen képességekkel ruházzák fel a támadó felet, tengeralattjárók elleni hadviselésben is kiemelkedők. Ha pedig nem kell minden bokorban egy korszerű MANPAD-del felszerelt katonától vagy egy S-300-as orosz légvédelmi ütegtől tartani, akkor szállítókonvojok veszélyes területen történő kíséretére, az ellenséges hátországban történő csapásokra is kiválóan alkalmasak lehetnek még most is. Nagyobb hatótávolságú fegyverekkel, még fejlettebb védelmi rendszerekkel túlélési esélyeiken is lehet javítani.

Az viszont biztos, hogy egy ilyen jellegű háborúban feladataik jó részét más eszközöknek kell átvenni. Felderítésre, az ellenséges vonalak mögötti bevetésre ott vannak az egyre fejlődő drónok, és nagyon valószínű, hogy a közeljövőben a gyors utánpótlásszállítás feladatait is pilóta nélküli repülő eszközökkel fogják inkább megoldani.

Ettől viszont még nem fognak eltűnni a katonai helikopterek, csak éppen szűkülni fog azoknak a képességeknek a köre, amelyeket csak ezek az eszközök tudnak biztosítani egy haderő számára. Amíg viszont vannak ilyen képességek, addig a helikopterek is ott lesznek a háborúkban. Még akkor is, ha – ahogy láttuk – az eddigi történelmük is azt bizonyította, hogy ahol sok helikoptert vetnek be, ott sokat is le fognak lőni közülük. Ám az igazi kérdés még mindig az, hogy mit érnek el az előtt, hogy lelőnék őket, és ezzel segítenek-e a kitűzött célok elérésében.