4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében, ezért 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel

A tájékoztatás szerint a keret több mint 80 százaléka, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára.

A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő, értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.

Felidézik, a kormány által 2025-ben elindított Demján Sándor Program célja, hogy elősegítse a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, ezáltal hozzájárulva a magyar gazdaság dinamizálásához. 2025-ben a külső kereslet folytatódó gyengélkedése kihívások elé állította a magyarországi vállalkozásokat, különösen az EXIM célközönségét, vagyis az újonnan exportpiacra lépő, illetve az exportintenzitásukat élénkítő vállalatokat.

Az exportképes vállalkozások fejlesztésében, valamint a bennük lévő tartalékok kiaknázásában a Demján Sándor Programon belül kiemelt szerepet játszanak az EXIM termékei, amelyet az is megerősít, hogy a befogadott kérelmek értéke már el is érte a rendelkezésre álló keretösszeget. A keret majdnem felét, 285 milliárd forintot már folyósítottak a vállalkozásoknak.


Fotó: DepositPhotos.com

 

Hozzátették, az EXIM kedvezményes forrásai iránt mutatott nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint a továbbra is kihívásokkal terhelt külső gazdasági környezet nyomán indokolttá vált az év elején meghirdetett 600 milliárd forintos keret 100 milliárd forinttal történő megemelése.

Ennek köszönhetően a hazai vállalkozások további forrást vehetnek igénybe befektetési, beruházási, zöld beruházási és lízing céljaik megvalósítására.

A közleményben Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kiemelte: „az EXIM hiteltermékeinek köszönhetően megvalósuló beruházások számottevően hozzájárulnak ahhoz, hogy a hazai vállalkozások a legkorszerűbb technológiával gyártsák termékeiket, termelékenységük növekedjen, ezáltal a nemzetközi piacon versenyképes árakkal tudjanak új vevőket szerezni.”

A jelenlegi hazai kamatkörnyezetben a kormányzati programok, köztük az EXIM termékei is kiemelt szerepet játszanak a hitelpiac élénkítésében: 2025. január-szeptember között a nem pénzügyi vállalatok új hitelszerződési volumene már 23 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Ezen belül a Demján Sándor Program keretében elérhető EXIM termékek az új vállalati hitelszerződések 13 százalékát tették ki – írták.

Berta Adrienn, az EXIM Magyarország vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: „A Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióink iránt kiemelkedő érdeklődést tapasztalunk, ami egyértelműen jelzi, hogy a hazai vállalkozások részéről továbbra is erős piaci igény mutatkozik a finanszírozási megoldásainkra. A kihívásokkal teli globális gazdasági környezetben a magyar vállalkozásoknak most kifejezetten nagy szükségük van olyan eszközökre, amelyek segítik őket versenyképességük erősítésében.”

A Demján Sándor Program Exportösztönző Hitelprogram keretében eddig befogadott 2300 kérelem összértéke meghaladta a 600 milliárd forintos keretösszeget, a kérelmek közel fele beruházási és befektetési hitel, 41 százaléka forgóeszközhitel, 11 százaléka lízing. A keret több mint 80 százaléka, 482 milliárd forint már leszerződésre került, míg 285 milliárd forintot, azaz a keret 48 százalékát a bankok már folyósították az ügyfeleknek. A befogadott ügyletek 26 százalékban feldolgozóipari vállalkozásokhoz, 24 százalékban ingatlanfejlesztési és építőipari vállalkozásokhoz, 18 százalékban pedig a kereskedelmi szektorhoz köthetők – ismertette az NGM. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ketyeg a demográfiai bomba, egyre kevesebben dolgoznak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 08:30
2025 novemberében a 15–74 éves korosztályban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer volt. A munkanélküliek száma 213 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékon alakult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 
Makro / Külgazdaság Tarolt a Volkswagen az európai autópiacon
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 08:24
Megelőzte a Volkswagen a Teslát az európai elektromosautó-piacon: már ők adják el a legtöbb járművet ebben a kategóriában. A belső égésű motorral ellátott autókból visszaesett az eladási szám a német autógyártónál, de így is vezető szerepet tudtak betölteni.
Makro / Külgazdaság Megtorolhatják a hitelminősítők a választás előtti osztogatást
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 06:47
A magyar államadósság jelenleg a befektetésre ajánlott kategória alsó határán található. A három nagy hitelminősítő közül az egyiknél (S&P) már csupán egy lépés választ el minket a befektetésre nem ajánlott besorolástól. A GKI számba veszi a lehetőségeket.
Makro / Külgazdaság Túl lehet a csúcson a forint, már a választások előtt kamatot csökkenthet a Magyar Nemzeti Bank
Imre Lőrinc | 2026. január 22. 19:21
Nem várja meg április 12-ét a Magyar Nemzeti Bank a kamatcsökkentések elkezdésével – erre számítanak az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Az idei gazdasági növekedéssel kapcsolatban már inkább pesszimistán nyilatkoztak, hiszen 2 százalékos GDP-t várnak, ami jövőre 2,5 százalékra gyorsulhat. A forint is túl lehet a zenitjén, és a lassú leértékelődés végén 392 forintba kerülhet egy euró 2026 végére.
Makro / Külgazdaság Donald Trump ezt az adatot kitűzheti a kalapjára
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 15:59
Az amerikai GDP-növekedés a korábban becsültnél magasabb lett a tavalyi harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Keserű csalódás Dél-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 15:40
Az elemzők növekedést vártak a dél-koreai gazdaságban az utolsó negyedévben, de a GDP negyedéves alapon csökkent.
Makro / Külgazdaság Túlköltekezett a kormány, a tervezett harmadával nagyobb lett a hiány
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:51
Az államháztartás központi alrendszere tavaly 5738,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, 4123 milliárd volt az eredeti terv.
Makro / Külgazdaság Egyre lazább a munkaerőpiac, évente 35-40 ezer ember esik ki
Imre Lőrinc | 2026. január 22. 09:54
Beszűkülő lehetőségek, növekvő álláskeresési idő, lassan javuló foglalkoztatási kedv – néhány fontos hívószó a Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztal-beszélgetéséből, amelyen a meghívott szakértők a 2026-os munkaerőpiaci várakozásokat vették nagyító alá. Szó volt a harmadik országbeli munkavállalók behozataláról, a külföldön élő magyarok esetleges hazatéréséről és arról is, hogy mekkora terhet jelent a vállalatok számára a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: a januári rezsi mindenkinek ajándék
Privátbankár.hu | 2026. január 21. 16:15
Közösségi oldalán már jópofa fotóval vezette fel bejelentenivalóját. 
Makro / Külgazdaság Zöld utat adott az Európai Parlament az ukrán hitelnek
Privátbankár.hu | 2026. január 21. 15:36
Szerdán a Parlament zöld utat adott a Tanács döntésének a megerősített együttműködési eljárás alkalmazásáról, hogy az EU 90 milliárd eurós támogatási hitelt nyújtson Ukrajnának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG