3p

„Vége van” – mondták ki az uniós diplomaták az Európai Bizottság „fordított bővítési” tervéről – és még a 90 milliárdos hitel ügye sem rendeződött.

Úgy tűnik, végzetes léket kaphat az Európai Bizottság Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására vonatkozó, „fordított bővítési” terve. Ez azt jelentené, hogy Kijev először felvételt nyerne az uniós politikai intézményrendszerbe, majd az ehhez járó jogokat fokozatosan, a csatlakozási elvárások teljesítésének függvényében kapná meg.

Csakhogy a Politico brüsszeli hírlevele szerint a tagállamok uniós nagyköveteinek szerdai vacsoráján az egybegyűltek egyértelműen közölték, hogy nem támogatják az elképzelést. Egy diplomata szerint a munkavacsora hangulata „normális” volt, de az üzenet egyértelmű:

„Vége van. A fordított bővítésből nem lesz semmi”

- fogalmazott. A lapnak négy másik uniós diplomata is leszögezte, hogy Ukrajna számára nem reális opció a fordított bővítés, és hogy közölni kell Ukrajnával, hogy hamis reményeket kerget, ha ebben bízik.

„Le akarjuk horgonyozni Ukrajnát az Európai Unióban..., de nem téphetjük össze az eljárásokat és dobhatjuk ki a teljesítményre alapuló rendszert. A cél egy reális, előre vezető út kijelölése”

- mondta egy másik diplomata.

Marta Kos, a bizottság bővítési biztosa szerint viszont a világ megváltozott, és szükség lenne új gondolkodásmódra az uniós bővítés folyamataival kapcsolatban. 

A téma szóba kerül az Európai Tanács március 19-i ülésére készülő dokumentumtervezetben is, amelyből szintén az vehető ki, hogy a tagállami vezetők a hagyományos, feltételekre és eredményekre építő csatlakozási folyamatot lennének hajlandók támogatni.

A tervezetben szó esik az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelről is, amelynek folyósítását jelenleg a magyar kormány blokkolja a Barátság kőolajvezeték ukrán lezárása miatt. A szövegben viszotn befejezett ügynek tekintik a hitel elfogadását és már az első részlet folyósításáról beszélnek – csakhogy egyelőre a magyar kormány nem hajlandó zöld utat adni a lépésnek.

A háttérben a Politico értesülései szerint több tagállam is nyomást gyakorol Kijevre, hogy engedje a vezeték vizsgálatát, de az ukrán kormány ezt egyelőre elutasítja, arra hivatkozva, hogy időre van szüksége a károk felméréséhez.

A magyar kormány szerda este határozatban jelölte ki a Barátság vezeték állapotát felmérni hivatott küldöttség vezetőjét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG