6p

Izrael arra hivatkozva támadta meg Iránt, hogy az iszlám köztársaság karnyújtásnyira van az atombomba előállításától, amit bevethetne a zsidó állam ellen. De mennyire megalapozott ez az érvelés, valamint tud vagy akar-e Irán egyáltalán atombombát gyártani? Ezt nézzük meg az e heti Nagyítóban.

„Az elmúlt hónapokban Irán olyan lépéseket tett, amilyeneket korábban még soha, annak érdekében, hogy fegyverként használja a dúsított uránt, és ha nem lesz megállítva, nagyon rövid időn belül képes lesz nukleáris fegyver gyártására. Ez lehet egy év. Lehet néhány hónap, kevesebb mint egy év. Ez egyértelműen és jelenidőben veszélyezteti Izrael túlélését” – ezekkel a szavakkal indokolta Benjámin Netanjahu múlt héten, hogy országa katonai támadást indított Irán ellen.

Katonai agresszió, mint megelőző csapás   

Az izraeli miniszterelnök „megelőző csapás”-ról és arról beszélt, hogy országának nem volt más választása. Azóta csapások és ellencsapások követik egymást, amelyben izraeli oldalon 24, iráni oldalon minimum 224 ember (többségük mindkét oldalon civil) vesztette életét a hivatalos, kedd délutáni adatok szerint – az iszlám köztársaságban azonban a halottak száma ennél jóval nagyobb lehet.

Nemzetközi jogi értelemben Izrael katonai agressziót hajtott végre, hiszen önkényesen, nemzetközi felhatalmazás nélkül, egyedül indított légicsapásokat, amelyek katonai célpontok mellett atom- és civil létesítményeket is értek.

Pedig Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) igazgatója arra figyelmeztetett, hogy nukleáris létesítményeket soha nem szabadna támadni biztonsági okok miatt, függetlenül a körülményektől és a kontextustól.   

Szintén önkényes, a nemzetközi jogot sértő támadást hajtott végre 2003-ban az Egyesült Államok Irakkal szemben a valójában nem létező iraki tömegpusztító fegyverekre, valamint 2022-ben Oroszország Ukrajnával szemben a saját biztonsági igényeire hivatkozva.

Az is nyilván nemzetközi jogba ütközik, hogy Izrael az elmúlt napokban több mint egy tucat iráni atomtudóst ölt meg célzottan légicsapásokkal vagy autóba rejtett pokolgépekkel.          

Ugyanakkor tegyük hozzá azt is, hogy az iráni vezetés nyugati mércével mérve egy elnyomó, iszlamista rezsim, amely a putyini Oroszországgal ápol jó kapcsolatokat. És nem ismeri el Izraelt, mint államot. 

Sőt, ellenségként tekint rá. Tehát komolyan kell venni az izraeli félelmeket.

Iráni rakéta csapódik be Tel-Avivban 2025. június 16-án hajnalban
Iráni rakéta csapódik be Tel-Avivban 2025. június 16-án hajnalban
Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

De önmagában mennyire állja meg a helyét Netanjahu érvelése, azaz valóban akar-e atomfegyvert gyártani Irán (és támadó jelleggel valóban bevetné-e), s tényleg karnyújtásnyira van-e ettől?

Atomprogram: nincs biztos válasz 

Arra a kérdésre, hogy mennyi idő választja el az iszlám köztársaságot a nukleáris fegyvertől, és célja-e egyáltalán annak kifejlesztése, nincs egyértelmű válasz. Az izraeli kormány szerint Iránnak egyértelműen ez a célja, az iráni vezetés ugyanakkor azt állítja, hogy a nukleáris programja kizárólag polgári célokat szolgál, az atombomba kifejlesztése pedig ellentétes lenne az iszlámmal.         

A BBC háttéranyaga szerint az izraeli hadsereg a hírszerzésre hivatkozva azt közölte, hogy „az iráni rezsimnek konkrét előrelépést sikerült elérnie” az atombombához szükséges komponensek előállítása tekintetében.

Kelsey Davenport, az amerikai székhelyű Arms Control Association független elemzőintézet igazgatója a brit lapnak ugyanakkor azt mondta, hogy az izraeli kormányfő „nem mutatott be semmilyen egyértelmű bizonyítékot arra vonatkozón, hogy Irán karnyújtásnyira van az atomfegyvertől”.  Ráadásul az a feltevés, hogy Irán hónapokra van ettől, korántsem új. Megjegyezte ugyanakkor, hogy egyes nukleáris aktivitásai alapján képes lenne a bomba előállítására.

A szakértő úgy véli, hogy amennyiben Netanjahut csak ennek kockázata motiválta volna a támadásra, akkor Izrael valószínűleg megosztotta volna értesüléseit az Egyesült Államokkal, az első támadás pedig Irán összes kulcsfontosságú nukleáris létesítményét célba vette volna.

Idén március végén Tulsi Gabbard, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója a kongresszus előtt azt mondta: az amerikai hírszerzés továbbra is úgy ítéli meg, hogy „Irán nem fejleszt nukleáris fegyvert”, az ország legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah pedig „nem engedélyezte a nukleáris fegyverprogramot, amit 2003-ban már felfüggesztett”.

Az igazgató ugyanakkor hozzátette azt is, hogy Irán dúsítotturán-készlete „minden eddiginél magasabb szinten” van,  és „ez példa nélküli egy olyan ország esetében, amelynek nincs atomfegyvere”.

Ezzel párhuzamosan múlt héten az IAEA negyedéves jelentésében azt állította, hogy Irán annyi 60 százalékos tisztaságúra dúsított uránt halmozott fel – innen elemzők szerint már csak egy kis, technikai lépés az atomfegyverhez szükséges, 90 százalékosra dúsított urán előállítása –, hogy az potenciálisan kilenc atombomba előállításához elég.

A szervezet jelezte azt is, nem tud biztosítékot adni arra, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgál. Irán ugyanis nem működött velük együtt a vizsgálatuk során, amely három „be nem jelentett” telephelyen talált uránrészecskékre fókuszál.

Tegyük hozzá ugyanakkor, hogy Iránt már évtizedek óta vádolják azzal, hogy nukleáris fegyvert akar gyártani, az IAEA pedig már szintén évtizedek óta vizsgálódik az országban kisebb-nagyobb sikerrel – iráni atomfegyver azonban minden jel szerint továbbra sem létezik.  

Az amerikai elemzőintézet igazgatója összességében úgy véli, hogy az izraeli légicsapások ugyan elpusztíthatják az iráni atomlétesítményeket, és megölhetik a tudósokat, de nem törölhetik el az eddig megszerzett tudást. Az ország képes újra építkezni, és a jövőben is képes lehet – sőt, még az eddiginél is gyorsabban – urándúsításra.

Az atombomba, mint elrettentés

A The Guardian elemzésében azt emeli ki, hogy amennyiben Netanjahunak igaza van, és Teherán képes lenne kilenc atombombát gyártani, akkor Izrael többet tud az iráni atomprogramról, mint az Egyesült Államok és az IAEA.

A CNN szerint pedig az amerikai hírszerzés úgy ítéli meg, hogy Irán még évekre van egy atombomba létrehozásától.

Összegezve: arra nincs biztos válasz, hogy mennyi időbe telne Teheránnak mindez, illetve célja-e egyáltalán atomfegyver kifejlesztése.

De még ha feltételezzük is, hogy Iránnak, amely az elmúlt évszázadokban egyetlen háborút sem indított, van ilyen célja, a józan ész alapján a valódi motivációja – a többi atomhatalomhoz hasonlóan – alighanem az elrettentés, nem pedig egy mindkét ország számára pusztulást jelentő atomháború elindítása.      

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.                             

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Milliónyi ázsiai vendégmunkás jöhet az Urálba?
Elek Lenke | 2025. július 19. 18:26
Miközben állítólag foggal-körömmel harcolnak a „migránsok” ellen, bizonyos területeken nagy a munkaerőhiány, (hiszen a háború éppen a fiatal férfiak létszámát csökkenti – de erről nem esik egy szó se a Kommerszant orosz napilap cikkében), ezért az orosz vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy több külföldi munkavállalót, főképpen Indiából érkező vendégmunkásokat alkalmazzanak.
Nemzetközi Mekkorát robbantak az amerikai óriásbombák?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 18:09
Miután kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai bombák valójában mekkora károkat okoztak az iráni urándúsító létesítményekben, Trump elnök posztolt a közösségi médiában.
Nemzetközi Együtt tüntet a szélsőjobb a fociszurkolókkal Lengyelországban a migráció ellen
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 17:20
A Konföderáció ellenzéki tömörülés kezdeményezésére szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tartottak tüntetéseket a kormány és az Európai Unió (EU) migrációs politikája ellen. Ellentüntetők is utcára vonultak.
Nemzetközi A techcégek a bűnözők bőre alá is behatolnának – Angliában
Bózsó Péter | 2025. július 19. 14:51
A technológiai cégek a brit igazságügyi miniszterrel folytatott júniusi találkozójukon javasolták ezt.
Nemzetközi Kezdhetünk aggódni? Kína a világ legnagyobb gátját építi meg Tibetben
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 14:05
India aggódva figyeli, amit Tibetben kezdett el Kína.
Nemzetközi Súlyos támadás érhette a Gazpromot – visszaküldik a céget a középkorba?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 12:43
Egy ukrán lapnak olyan információkat adtak át, amelyek szerint betörtek a Gazprom rendszereibe, és ott komoly károkat okoztak. Az információkat egyelőre nem hitelesítették.
Nemzetközi Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 09:01
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
Nemzetközi A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:44
Trump továbbra is tagadja, hogy ő küldött pajzán levelet a szexuális ragadozó Epsteinnek – 10 milliárd dolláros pert indított a sajtó ellen.
Nemzetközi Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 08:23
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG