3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Roszen Zseljazkov bolgár kormányfő benyújtotta kormánya lemondását.

„Tájékoztatom Önöket, hogy a kormány ma távozik hivatalából” – szögezte la a bolgár miniszterelnök. A bejelentésre néhány perccel azelőtt került sor, hogy a parlament megkezdte volna a szavazást a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.

A döntés hátteréről szólva Zseljazkov elmondta, hogy a kormánykoalíció legutóbbi ülésén megvitatták a jelenlegi helyzetet, az előttük álló kihívásokat és a felelősségteljesen meghozandó döntéseket„. Hozzátette, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelően cselekedtek, mert ”a hatalom a nép hangjából fakad."

Távozik Roszen Zseljazkov és kormánya
Távozik Roszen Zseljazkov és kormánya
Fotó: Facebook/European Demokrat Students

Bulgáriában hetek óta folynak utcai tüntetések a kormánykoalíció politikájával szemben. A megmozdulások szervezői a véleményük szerint mindent átszövő korrupció és az ellen tiltakoznak, hogy az egymást követő kormányok rendre kudarcot vallanak a káros jelenség felszámolásában.

A tiltakozás hatására a múlt héten visszavonta a kormány a 2026-os költségvetés tervezetét, amely az ország történetében első alkalommal készült euróban.

Az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek azonban közölték, hogy tiltakoznak a társadalombiztosítási járulékok és az osztalékadó tervezett emelése ellen, amit a magasabb állami kiadások finanszírozására vezetett volna be a kormánykoalíció. A demonstrálók szerda este is több tízezren vonultak utcára Szófiában és tucatnyi vidéki városban is.

Rumen Radev elnök a hét elején szintén arra szólította fel a kormányt hogy mondjon le, csütörtökön pedig a Facebook-oldalán arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy „a nép hangját hallva és a maffia félelmét látva, hallják meg a közterek hangját”. A bolgár alkotmány értelmében korlátozott hatalmi jogkörrel bíró köztársasági elnök egyúttal arra kérte a parlamenti pártokat, hogy próbáljanak új kormányt alakítani, és ha nem járnak sikerrel, akkor ideiglenes kormányt fog kinevezni amely a következő parlamenti választásokig vezetné az országot, miközben két hónapon belül előrehozott parlamenti választást kell kiírnia.

A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért-Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ) vezetésével létrejött kormánykoalícióban – amely január óta vezette Bulgáriát – a Bolgár Szocialista Párt-Egyesült Baloldal koalíciója és a jobboldali Van Ilyen Nép párt vett részt. A koalíció a nyolcadik olyan kormány volt Bulgáriában 2024. október 27-e óta, amely előrehozott választásokat követően került hatalomra.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Volodimir Zelenszkij fejbe kólintaná Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 19:59
Az ukrán elnök erős kijelentését az amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után mondta el a svájci Davosban.
Nemzetközi Most a franciák tartóztatták fel az orosz árnyékflotta egyik tankhajóját
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 19:41
A francia haditengerészet csütörtökön a Földközi-tengeren feltartóztatott egy Oroszországból érkező olajszállító hajót, amelyről feltételezhető, hogy az Ukrajna elleni agressziós háborút finanszírozó árnyékflottához tartozik – jelentette be Emmanuel Macron államfő.
Nemzetközi Orbán Viktor megértést nem, de áramot ígért Volodimir Zelenszkijnek
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 18:22
A magyar miniszterelnök bejegyzésben fejtettet ki véleményét, utalva – meglátása szerint – az ukrán elnök hozzá való hízelgésének hiábavalóságára.
Nemzetközi Donald Trump üzenetet küldött Vlagyimir Putyinnak: „a háborúnak véget kell érnie”
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 17:22
Ezt azt követően mondta, hogy állítása szerint „jó” megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel csütörtökön Davosban.
Nemzetközi Kiderült: Venezuela új elnöke előre megbeszélte Amerikával Maduro elrablását
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 15:22
Források szerint a venezuelai rezsim befolyásos személyiségei titokban amerikai és katari tisztviselőknek ígéretet tettek, hogy egyetértenek Maduro távozásával.
Nemzetközi Kiderült, mi lesz Grönland sorsa: Trump mindent megkap, Európa megőrizheti az arcát
Litván Dániel | 2026. január 22. 14:39
Nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai elnök nem meghátrált Grönland ügyében, hanem pontosan azt érte el, ami eredetileg is a célja volt. Európa pedig bevette a blöfföt.
Nemzetközi Jövő héten nyit Gáza rafahi határátkelőhelye Egyiptommal
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 14:20
Gáza egyiptomi határátkelőhelye a jövő héten újra megnyílik, miután nagyrészt le volt zárva az izraeli-Hamász háború alatt – jelentette be csütörtökön a Washington által támogatott palesztin technokrata vezető, aki az enklávét igazgatja.
Nemzetközi Az Egyesült Államok csütörtökön hivatalosan is kilép az Egészségügyi Világszervezetből (WHO)
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 14:00
Szakértők figyelmeztettek, hogy a kilépés az amerikai és a globális egészségügyet egyaránt sújtani fogja, valamint megsérti azt az amerikai törvényt, amely előírja Washington számára, hogy 260 millió dollárt fizessen meg az ENSZ egészségügyi ügynökségének a tartozásaiból.
Nemzetközi Az EU-Mercosur megállapodás valószínűleg ideiglenesen lép hatályba márciustól
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 13:21
Az EU dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodása valószínűleg már márciusban ideiglenesen hatályba lép – mondta egy uniós diplomata csütörtökön a Reutersnek, annak ellenére, hogy az EU legfelsőbb bíróságán megkérdőjelezték az egyezményt.
Nemzetközi Az Európai Parlament elutasította az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítványt
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 13:02
Elutasította az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. A javaslatot 165 képviselő támogatta, 390-en ellene szavaztak, 10-en tartózkodtak.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG