2p

Irán hozzájuthat pénzei egy részéhez, ha feloldja a Homuzi-szoros blokádját.

Az iráni állami média szerint a 14 oldalas amerikai-irán béketervezet tartalmazza az amerikai olajszankciók feloldását, és azt, hogy Teherán 30 napon belül megnyitja a szorost, míg a befagyasztott iráni eszközök felszabadítása, egyes hírek szerint 25 milliárd dollár értékben, az iráni kötelezettségek teljesítéséhez kötött. Ezt egyelőre egyetlen nyugati médium sem erősítette meg.

A tervezett megállapodást némileg beárnyékolja, hogy éppen az egyeztetések kritikus szakaszában, vasárnap, Izrael a libanoni Bejrút elleni csapásokat hajtott végre, ami miatt Trump nyilvánosan figyelmeztette Netanjahu miniszterelnököt, és Irán is jelezte, hogy a hasonló akciókra határozott választ ad.

Az atomprogram kérdése állítólag a soron következő 60 napos tárgyalásokra marad. Az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország közös nyilatkozatban üdvözölte az egyezményt, és kinyilvánította készségét az iráni szankciók feloldására, ha Teherán hitelesen és ellenőrizhetően korlátozza nukleáris tevékenységét,. Az ENSZ főtitkára és Japán is a megállapodás mellé állt, mint ahogy, Ursula von der LEyen, az Európai Bizottság elnöke is üdvözölte azt. Pénzpiaci elemzők reményei szerint a tartós békemegállapodás az inflációs nyomást „óriási mértékben” enyhítheti, és mozgásteret teremthet a világ jegybankjai számára a monetáris politika szigorítása helyett a szinten tartásra, vagy később esetleg a lazításra is.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az orosz csodafegyver sem segített az ukrán drónok ellen, kétségbeesett lépésre készülnek Putyinék
Litván Dániel | 2026. július 12. 06:06
Soha ilyen messzire nem szálltak még az ukrán drónok, és ott nagyon érzékeny pontot találtak el. Pedig még a Szu-57-es csodagép is felszállt ellenük.
Nemzetközi Még mindig ott a múlt árnya: tíz újonnan azonosított áldozatot temettek el Srebrenicában
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 16:40
A boszniai háború egyik legsúlyosabb tömeggyilkosságának, az 1995-ös srebrenicai népirtásnak a 31. évfordulójára emlékeztek. 
Nemzetközi Szegényeket látott vendégül XIV. Leó pápa a Castel Gandolfó-i rezidenciáján
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 15:20
XIV. Leó pápa kétszáz rászorulót hívott meg, köztük harmincöt gyermeket.
Nemzetközi Iráni legfelsőbb vezető: a nép akarata Ali Hamenei halálának megbosszulása
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 15:05
Az amerikai elnök: teljesen elpusztítom Iránt, ha a síita állam az életemre tör. 
Nemzetközi Észak-Korea az Egyesült Államok szövetségeseinél kezdené a nukleáris leszerelést
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 14:21
Phenjan szerint az ankarai csúcs azt mutatta meg, hogy a NATO a konfrontációt és a katonai szembenállást erősíti.
Nemzetközi Kenyába menekült a parlamenti képviselő, de nem úszta meg, kiadták az Egyesült Államoknak
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 14:05
Fegyver- és kábítószerkereskedelemmel gyanúsítják a volt képviselőt.
Nemzetközi A Harvardon diplomázott Moldova leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 13:33
Tofan egyik legfontosabb feladatának az ország európai uniós integrációját nevezte. 
Nemzetközi Orbán Anita: Magyarország teljes jogú tagja lett a Nyugat-Balkán Barátai csoportnak
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 12:40
A csoportban hat uniós tagállam és hat nyugat-balkáni ország vesz részt.
Nemzetközi Oroszország éjjel rakétákkal támadta Kijevet, gyerek is van a sebesültek között
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 12:10
 Moszkva a légvédelem számára nehezen észlelhető ballisztikus rakétákkal is támadja az ukrán fővárost.
Nemzetközi Nagy a baj: az összeomlás szélén a Gázai övezet egészségügyi szállítási rendszere 
Privátbankár.hu | 2026. július 11. 11:26
Nincs elég üzemképes mentőautó. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG