Az óvóhelyen élünk napok óta, de ennél rosszabbra számítottunk – egy izraeli magyar az irán elleni háborúról

Milyen most a helyzet Izraelben, mennyire kell félni az iráni rakétáktól?

Elég félelmetes ez a helyzet most. Tulajdonképpen bármikor lehet légiriadó. Próbálnak minél több időt hagyni arra, hogy elérhessenek az emberek az óvóhelyekre, de ez nem mindig lehetséges. Sok mindentől függ, hogy mikor tudják kiadni a riasztást, leginkább attól, hogy az irániak milyen eszközöket és milyen mennyiségben lőnek ki.

Ha egyszerre több tucat vagy akár száz rakétát lőnek ki, akkor viszonylag hamar felfedezhető az iráni készülődés, és akkor akár húsz perccel, fél órával előbb is kaphatunk információt arról, hogy várhatóan lesz valami, készüljünk. Amikor viszont csak két-három rakétát lőnek ki, akkor azt majdnem bármelyik pillanatban megtehetik, és ez azt jelenti, hogy van öt perced.

Mivel itt nagyon nagyméretű, negyedtonnás, féltonnás, akár egytonnás (ilyet eddig nem vetettek be, de van Iránnak) rakétákról van szó, ez azt is jelenti, hogy nagyon nagy pusztítást tudnak okozni a robbanás lökéshulláma és a szétrepülő repeszek révén is. Emiatt nem elég behúzódni mondjuk a házak pincéjébe, mert ezek nem nyújtanak elég védelmet. Olyan óvóhelyekre kell menni, amelyek megfelelő védelmet adnak, és ilyenek nincsenek minden sarkon Tel-Avivban sem.

Mi Tel-Aviv északi részén lakunk, a házak itt nagyjából hetven éve épültek, és nincs bennük belső biztonsági szoba vagy alattuk ilyen támadásnak ellenálló óvóhely kialakítva. A legközelebbi megfelelő óvóhely nekünk jó 5-6 perc gyaloglásra van.

A legközelebbi rakétabecsapódás úgy 900-950 méterre lehetett tőlünk légvonalban, az még a föld alatti óvóhelyen, a vastag betonfalakon keresztül is nagyon hangos volt.

Mennyire befolyásolja ez a mindennapi életet?

Lényegében az óvóhelyen lakunk péntek óta. Minden éjszaka ott alszunk a földre tett, otthonról hozott matracokon, napközben néha hazaugrunk, esetleg elmegyünk vásárolni, kutyát sétáltatni. De ahogy az emberek nagy része, mi is megpróbálunk minél kevesebb időt tölteni az óvóhelyek ötperces környezetén kívül. A rakétáktól való félelem teljesen felborítja a normális életritmust is. Egy zuhanyzás, vagy egy hosszabb kitérő a mellékhelyiségben már veszélyeztetné, hogy pár perc alatt eljuss az óvóhelyre, ezért félsz megtenni. Az óvóhelyen egyébként fürdőszoba nincs, mellékhelyiség pedig csak a legfelső szinten, ami nem igazán védett, de legalább ugyanabban a komplexumban van.

Az élelmiszerboltok, patikák, fontosabb üzletek nyitva tartanak, a többi már nem annyira, itt nálunk a központban például van egy órás, az például ezen a héten még nem nyitott ki.

A munkahelyek esetében a törvényileg meghatározott fontos szolgáltatásokat nyújtó üzemek, például péküzemek, víz- vagy áramszolgáltatók, közlekedési szolgáltatók és hasonlók működnek, a többinek viszont zárva kell tartania. Ez azt jelenti, hogy fizikailag zárva vannak az irodák, gyáregységek. Akinek lehetősége van rá, az megpróbál távolról dolgozni, ahogy például én is, de nem is szabad bemenni a munkahelyre. [Csütörtöktől enyhítettek a korlátozásokon: kinyithattak azok a munkahelyek, ahol megfelelő óvóhely áll a dolgozók rendelkezésére – a szerk.]

Az első izraeli csapások sikerei után talán arra lehetett volna számítani, hogy Irán nem lesz képes érdemi válaszcsapásra. Meglepte Izraelt az ellencsapás mértéke, hogy a légvédelem még a nagyvárosokat sem tudta teljesen megvédeni?

Az, hogy Izraelnek valamikor muszáj megtámadnia az iráni atomlétesítményeket, ez az utóbbi időben, sőt az utóbbi években köztudott dolognak számított. Ez a lépés bármikor várható volt, igazából csak az volt a kérdés, mikor van erre a megfelelő alkalom. A válaszcsapás pedig egyáltalán nem meglepő. Akármennyire szörnyű is az, ami történik, ennél valójában sokkal nagyobb válaszcsapást várt Izrael.

Pontosan az izraeli légierő és a titkosszolgálatok első órákban, első egy-két napban aratott sikereinek köszönhető az, hogy a válaszcsapás sokkal gyengébb, mint amire számítottunk. A szakértők arra számítottak, hogy Irán egy első csapásban több száz, akár ötszáz rakétát is kilőhet. Ez nem történt meg. A legtöbb, ami egy hullámban érkezett, az olyan száz körül volt, talán a legelső nap.  Ez pont azért van, mert a kilövőállomások, -járművek jelentős részét sikerült megsemmisíteni.

Ezt mennyire lehet biztosan tudni?

Természetesen ez nem feltétlenül tűpontos információ. Nem tudjuk biztosan, hogy mennyi van ezekből, az izraeli hírszerzés különböző információmorzsákból próbálja összeszedni, hogy végül is mivel is rendelkeznek az irániak.

While I saw a lot of the damage of the direct impact of the Iranian ballistic missile with a payload of close to 1000 pounds the impact from the reverberating after shock was also shocking as you see here pic.twitter.com/2sA9rCbXQ5

— Qanta Ahmed (@MissDiagnosis) June 14, 2025

A maradékot pedig folyamatosan próbálják megsemmisíteni. Azt már az előző összecsapás során elérte Izrael, hogy Iránnak jelenleg nincsen utánpótlása ballisztikus rakétákból, azaz a gyártási kapacitásokat sikerült megsemmisíteni – ezt elég pontosan lehet tudni.

Ezért aztán Iránnak is különböző variációs lehetőségekkel kell számolnia: kevesebb, de nagyobb hullámban támadjanak vagy hosszan elhúzva, sok kisebb hullámban. Ha egyszerre sok rakétát lőnek ki, akkor jóval nagyobb eséllyel jutnak át ezek a légvédelmen, és akkor várhatóan sokkal több lesz az izraeli áldozat. Viszont ebben az esetben egyrészt hamarabb kimerülnek a készleteik, másrészt az ilyen nagy készülődést könnyebben észreveszik az Irán felett járőröző drónok és repülőgépek, és akkor le is lehet csapni újabb kilövőeszközökre.

Ha csak néhányat lőnek ki egyszerre, azt sokkal egyszerűbb észrevétlenül kivinni, kilőni, majd az indítójárművet újra eldugni. És ha sokszor, de keveset lőnek ki, akkor sokkal tovább tudják felborítani a mindennapi életet Izraelben. Ezeket a szempontokat mind meg kell fontolniuk az irániaknak a meglévő muníciójuk beosztása során.

Miért pont most lehetett vagy kellett megtámadnia Izraelnek Iránt?

Több okból is egy jó alkalom volt ez most. Egyrészt katonai szempontból. Az elmúlt évben nagyon meggyengült a Hamász, a Hezbollah, megbukott a szír rezsim, a jemeni húszik is eléggé meggyengültek. Irán tehát tulajdonképpen egyedült maradt. Izraelnek a legnagyobb félelme az volt, hogy ha megtámadja Iránt, akkor ezek a szereplők mind megindulnak Izrael ellen, és az azért egy nagyon veszélyes helyzet lett volna. A Hezbollahnak körülbelül 150 ezer rakétája készleten, tehát heteken keresztül a különböző irányokból napi több ezer rakéta érkezett volna izraeli területre – ez iszonyatos különbség a most látott napi néhány tucathoz képest, amit most az első nap után látunk.

A másik szempont a nemzetközi politika. A világ talán belátta, hogy Irán valóban nukleáris fegyvert készül építeni – ehhez hozzájárult például a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség két héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott jelentése. Úgy tűnik, hogy végre Trumppal is sikerült megértetni, hogy nincs más út, az Egyesült Államok beleegyezése pedig kulcskérdés volt.

Egyéb elemei is most álltak össze a kirakósnak, Izraelnek mostanra sikerült bizonyos előkészületeket megtenni. Maga Irán is nagyon meggyengült mostanára, gazdaságilag is. Hámenei helyzete egyébként is nagyon nehéz.

Meddig tarthat a mostani helyzet, milyen célokat akar Izrael elérni?

Az, hogy mi várható, az több dologtól függ, de az egyik nagyon fontos az, hogy mit dönt Amerika, és mit dönt Trump. Ha már kialakult ez a helyzet, akkor gyorsan akar egy végső csapást mérni? Csak az amerikaiaknak vannak olyan bunkerrobbantó bombáik, amelyek képesek lennének elpusztítani az iráni atomprogrammal kapcsolatos megmaradt dúsítókat, raktárakat és egyéb létesítményeit – Izraelnek nincsenek ilyen bombái. Kérdés az, hogy ezt akarja-e Amerika, vagy sem.

Nagyon nagy kérdés az is, hogy Izrael meddig folytatja a támadásokat, ha azt látja, hogy Amerika nem akar belépni ebbe a dologba. Ha nem akar, akkor lesz egy olyan pont, amikor Izrael úgy gondolja, hogy amit el tudott érni, azt elérte, és nincs miért tovább támadni. Mert azért ennek megvan az ára, maguknak a hadműveleteknek is, gazdasági ára is van ennek az egésznek, és hát a pilóták is állandó veszélyben vannak, illetve az iráni rakéták is folyamatosan érkezhetnek.

Tehát az első nagy kérdés az Egyesült Államok szerepe, ez alapján tudja eldönteni Izrael, mit tud még elérni a további támadásokkal. De van egy olyan változat is, hogy amennyiben Izrael (és Amerika) azt látja, hogy nem csupán az iráni atomprogramot, de magát az iráni rendszert is sikerül meggyengíteni, és ezzel lehetőséget nyitni az ottani ellenzék számára, akkor az megint más helyzetet teremt.

Ezeket a tényezőket kell folyamatosan felmérni, és Izraelnek ezek alapján kell eldöntenie, hogy még el lehet-e valamit érni, és mikor jön el az a pont, amikor a háború Izrael számára is több terhet jelent, mint amennyi hozama van.

Szerda-csütörtökön egyébként az izraeli közbeszédet az uralta, hogy vajon belép-e az Egyesült Államok a hadműveletekbe, illetve hogy megkíséreljen-e végezni Hámenei ajatollahhal Izrael. Névtelen, kormányközeli források szerint az izraeli vezetés szerint ez hozzájárulhatna az iráni rendszer széteséséhez, de állítólag az amerikaiak azt kérték, ezt ne tegye meg Izrael.

Ezek szerint Izraelben egyértelműen támogatnák Hámenei kiiktatását?

Vita folyik természetesen erről is. Az egyik oldalon ott van, hogy miután Izrael szinte az összes katonai és stratégiai vezetőt kiiktatta, így a legfontosabb kérdésekben egy személyben döntő Hámenei halála jókora zavart okozna az iráni vezetésben. Rajta kívül senkiről nem tudunk, akihez a Forradalmi Gárda vagy a rendszer más fontos támaszai feltétlen hűséggel viseltetnének, és az utódlás kérdése feszültségekhez, akár belső harcokhoz is vezethet, mindez akár elvezethet a rendszer széteséséhez is.

Tegyük hozzá, hogy Izrael többször is hivatalosan (és perzsa nyelven) jelezte az iráni embereknek, hogy a perzsa népet a barátjának tartja, és háborúja nem ellenük, hanem a saját népét is elnyomó diktatorikus rezsi ellen zajlik.

A másik oldalon ott van, hogy egy ilyen lépés következményei kiszámíthatatlanok lennének, és egy politikai-vallási vezető likvidálása nemzetközileg sem váltana ki jó visszhangot. Olyan érvek is vannak, hogy egy ismert rossz bizonyos esetekben jobb lehet az ismeretlennél.

Az izraeliek egyébként támogatják a kormányt az Irán elleni háborúban?

Az izraeli társadalom egyelőre abszolút támogatja a vezetést, és ez legalább a következő napokban így is lesz. Azt gondolom, hogy legalább még három-négy nap, amíg Izrael elérhet oda, hogy elkezdenek kimerülni azok a célpontok, amelyeket érdemesnek tart amerikai segítség nélkül is támadni. Ezután lehet majd tisztábban látni, hogy mi lesz a következő lépés.