3p

Több ezer belga vonult az utcára csütörtökön, hogy tiltakozzon az új kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. A többnapos sztrájk csütörtökön kezdés már teljesen leállította a légi forgalmat az országban.

A brüsszeli repülőtér csütörtökön 430 járatot törölt – közölte egy szóvivő –, hozzátéve, hogy a légi közlekedési ágazatot érintő fennakadások csak egy napig tartanak majd — jelentette a Reuters.

A tüntetők olyan táblákat tartottak, amelyeken például ez állt: „Nem vagyunk citromok (mit ki lehet facsarni)”, és néhányan latin nyelvű feliratokat is megjelenítettek, utalva az új miniszterelnök, Bart De Wever szokására, hogy lehetőség szerint latin idézeteket használ. A sztrájk várhatóan a tömegközlekedést és a postai szolgáltatásokat is megzavarja, a tűzoltók és a katonai személyzet szintén csatlakoztak a tiltakozásokhoz.

Nyugodt évek

A tervezett nyugdíjreform jutalmazza azokat, akik nyugdíjkorhatár felett is dolgoznak, ha legalább 35 évnyi szolgálati idővel rendelkeznek, míg az ennél rövidebb idő után korán nyugdíjba vonulók büntetést kapnak.

A kormány a nyugdíjkorhatár emelését és a nyugdíjjogosultság feltételeinek szigorítását irányozná elő. A tervek szerint a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 45 évre nő, és a nyugdíj összegét a teljes munkaviszony alatt szerzett jövedelem alapján számítanák ki, nem csak az utolsó évek keresetei alapján.

Az új rendszer kevésbé kedvező az alacsonyabb jövedelműek számára, mint az előző, amely egyösszegű kifizetést biztosított a karrier hossza alapján.

A flamand nacionalista Bart De Wever kormánya február 3-án tette le az esküt, nyolc hónapnyi tárgyalás után, amely egy ötpárti koalíció létrejöttéhez vezetett, magában foglalva a jobboldali, centrista és a szocialista Vooruit pártot. A szocialista szakszervezet előre figyelmeztetett, hogy sztrájkot hirdet, ha a Vooruit csatlakozik a túlnyomórészt jobbközép kormányhoz.

Bart De Wever új belga miniszterelnök felesküszik
Bart De Wever új belga miniszterelnök felesküszik
Fotó: X/@Bart_DeWever

A bátor kormány

A kormány szerint ezek a reformok elengedhetetlenek a közpénzügyek stabilizálásához mind rövid, mind hosszú távon — írja az MTI.

„Bátorságunk volt olyan döntéseket hozni, amelyek a következő generációk javát szolgálják, és az ehhez kapcsolódó terheket vállaljuk” – nyilatkozta Bart De Wever az új jobboldali szövetségi kormány miniszterelnöke.

Az RTBF közszolgálati média szerint, a szakszervezetek élesen bírálják a kormány tervezett intézkedéseit arra hivatkozva, hogy az átlagembereknek „még keményebben kell majd dolgozniuk”

„A megszorítások terheit elsősorban az átlagemberek fogják viselni, sokkal inkább, mint tehetősebbek” – véli Ann Vermorgen, az ACV keresztény szakszervezet vezetője, utalva az új kormány által közzétett költségvetési tervekre, amelynek célja, hogy 2029-re 5,1 milliárd eurós bevételt teremtsenek.

Nincs adóemelés

A belga szakszervezetek élesen bírálják az új szövetségi kormány tervezett megszorító intézkedéseit, amelyek szerintük nem a költségvetés rendbetételét szolgálják. A kormány nem akar adót emelni, hanem strukturális reformokkal és megtakarításokkal kívánja elérni céljait. A szakszervezetek szerint ezek az intézkedések aránytalanul sújtják a munkavállalókat és a családokat, miközben a vállalatok előnyöket élveznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin ultimátumot adott az ukránoknak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 19:34
Az elfoglalt területeken élő ukránoknak távozniuk kell egy orosz elnöki rendelet szerint.
Nemzetközi Asztalhoz ülnek az oroszok és Amerika – Ukrajna a téma
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 15:38
Hétfőn Rijádban orosz-amerikai tárgyalások lesznek Ukrajnáról – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Nemzetközi Putyin nem mondott igazat, Trump pedig elhitte – a béketárgyalásokat is befolyásolhatja az orosz dezinformáció
Litván Dániel | 2025. március 20. 15:06
Van több ezer bekerített ukrán katona Kurszkban? Úgy tűnik, Donald Trump inkább hisz ebben a kérdésben Putyinnak, mint a CIA-nak. És ez a béketárgyalásokat is befolyásolhatja.
Nemzetközi Orbán Viktor beváltotta az ígéretét, és megint elővette a vétót
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 14:46
A miniszterelnök elgáncsolta a közös, Ukrajnára vonatkozó nyilatkozatot.
Nemzetközi Izrael támadásba lendült
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:53
Gázában indított hadműveletet az IDF.
Nemzetközi Az eddigi legsúlyosabb dróntámadással csapott le Oroszországra Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 12:06
A határtól 600 kilométerre fekvő, stratégiai fontosságú orosz légibázisra csaptak le az ukrán drónok.
Nemzetközi Donald Trump csütörtökön elrendeli a szövetségi oktatási minisztérium bezárását
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:59
Az amerikai elnök ezzel kampányígéretét váltja valóra – jelentette be a Fehér Ház. 
Nemzetközi Német fegyverkezés – az agytröszt elkészítette a csapásirányt
Káncz Csaba | 2025. március 20. 09:31
Egy vezető német stratégiai agytröszt már meg is adta azt a keretrendszert, amelyben Berlinnek tanácsos lenne tovább lépnie a fegyverkezés területén. A szerzők konkrétan „egy kiterjedt drónfal létrehozását javasolják a NATO keleti szárnya felett”; ehhez pedig „több tízezer harci drónra” lenne szükség.” Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Megtámadták Izraelt
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:18
Jemenből rakétát indítottak Izrael ellen csütörtök hajnalban négy órakor, az ország középső részén megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentése: újabb fontos nyugati fegyverek érkeztek az országba
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 06:46
Cáfolják, hogy az oroszok lelőttek volna egy F-16-ost – elleben bejelentették, hogy újabbak érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG