3p

Az ukrán elnök szerint Orbán Viktor az oroszokat támogatja.

„Zelenszkij elnök ma egy brüsszeli konferencián változatos vádakkal támadta újra Magyarországot és a magyar kormányt. Nézzük hát a tényeket” – vezette fel Orbán Viktor az egyik Facebook-posztját.  A miniszterelnöknek az volt a baja, hogy Volodimir Zelenszkij kedden Brüsszelben arról beszélt, hogy Orbán, ha már nem támogatja Ukrajnát, akkor legalább ne akadályozza az ország uniós integrációját – olvasható a hvg.hu összefoglalójában.

Az ukrán elnök azt is kifejtette, hogy jelenleg nem tud semmit sem adni Orbán Viktornak, ellenben Orbán adhatna valamit a jelenleg egész Európát Oroszország ellenében védelmező Ukrajnának. Zelenszkij azt is kijelentette, hogy Orbán az ukrán integráció blokkolásával valójában Oroszországot támogatja.

Nem lettek nagy barátok
Nem lettek nagy barátok
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„Vezetőkként nincs jogunk ahhoz, hogy kizárólag magunkra és a következő választásokon elérendő eredményeinkre gondoljunk, mivel ez csupán egy pillanatot jelent a népeink történelmében. A legfontosabb, hogy ne veszítsük el a jószomszédi kapcsolatot” – mondta Zelenszkij. 

Zelenszkij kritikájára Orbán azzal válaszolt, hogy felsorolta, hogy Magyarország mennyi mindenben támogatta már eddig is Ukrajnát. Három ukrán iskola működik az országban, sebesült katonákat és gyerekeket ápolnak magyar kórházakban, több tízezer ukrán gyereket táboroztatunk Magyarországon és mindent összevetve 200 millió euró értékben biztosítottunk humanitárius segélyt Ukrajnának.           

Ezen felül Orbán azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy minden uniós támogatásban benne van Magyarország pénze is. 

Bár nem örülünk neki, de ez mégiscsak tény

– írta.

Orbán szerint Magyarország semmivel sem tartozik Ukrajnának, mivel Ukrajna senkitől és semmitől nem védelmezi Magyarországot.

„Ilyet nem kértünk és nem is fogunk kérni. Magyarország biztonságát a magyar honvédelmi képességek és a NATO garantálja, amelynek Ukrajna (szerencsére) nem tagja” – írta.

Ezek után arról írt a miniszterelnök, hogy minden uniós tagállamnak szuverén joga támogatni vagy elutasítani egy új tag felvételét. „Magyarország nem támogatja és nem is fogja támogatni Ukrajna európai uniós tagságát, mert azzal behoznánk a háborút Európába, és a magyarok pénzét kivinnénk Ukrajnába” – írta.

Az a miniszterelnököt láthatóan nem zavarta, hogy míg Volodimir Zelenszkij következetesen Orbán Viktorról és nem Magyarországról beszélt, addig ő a kritikákat Magyarország nevében igyekezett visszautasítani – szól a hvg.hu cikke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli erők tüzet nyitottak ENSZ-békefenntartókra Libanonban
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:45
Az izraeli hadsereg vasárnap tüzet nyitott az Egyesült Nemzetek békefenntartóira Dél-Libanonban, egy olyan incidensben, amelyet az ENSZ békefenntartó missziója súlyos jogsértésnek minősített.
Nemzetközi Utoljára a világháborúban pusztított a fertőzés, ami Ukrajnában felütötte a fejét
Kormos Olga | 2025. november 16. 14:15
Visszatért Ukrajnába az úgynevezett gázüszkösödés, ami utoljára az első világháborús lövészárkokban szedte áldozatait. A katonai orvosok szerint az orosz dróntámadások szinte lehetetlenné teszik az evakuálást, ami a fertőzések elképesztő terjedéséhez vezetnek.
Nemzetközi Svájc nem kötött „alkut az ördöggel” – állítja a gazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:46
Az alpesi állam új vámtarifarendszerről állapodott meg az Egyesült Államokkal. Guy Parmelin svájci gazdasági miniszter vasárnap visszautasítva azokat a bírálatokat, amelyek szerint ez „kapituláció” Donald Trump kereskedelmi háborújában.
Nemzetközi Ukrajna 1200 fogoly cseréjét kéri Oroszországtól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 13:14
Ukrajna azon dolgozik, hogy újraindítsa a fogolycserét Oroszországgal, 1200 ukrán szabadon bocsátását remélve – közölte Volodimir Zelenszkij elnök és Biztonsági Tanácsának főnöke.
Nemzetközi Kína parti őrséget küldött az általa vitatott státuszú japán sziget közelébe
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:35
Kína partiőrsége az álatala vitatott hovatartozású japán Szenkaku-szigetek vizein, valamint katonai drónok Japán külső területei mellett haladtak el, ahogy Peking fokozza a feszültséget a japán miniszterelnök Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt.
Nemzetközi Ukrajna megállapodott Görögországgal egy új gázszállítási útvonalról – közölte Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:34
Ukrajna és Görögország megállapodtak egy új gázszállítási útvonalról, valamint más, a gázimport finanszírozására vonatkozó kérdésekről – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi Volodimir Zelenszkij reagált az energetikai korrupciós botrányra
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 09:02
Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.
Nemzetközi Donald Trump jól bevásárolt a tőzsdén, tudhat valamit?
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 08:01
Donald Trump amerikai elnök augusztus végétől október elejéig legalább 82 millió dollár értékben vásárolt vállalati és önkormányzati kötvényeket, köztük olyan szektorokban is növelte befektetéseit, amelyek profitálnak politikájából – derül ki a szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi kimutatásokból.
Nemzetközi Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?
Litván Dániel | 2025. november 16. 05:57
Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére adott utasítást, az oroszok pedig közölték: ha ti úgy, mi is úgy. Akkor hamarosan jönnek a robbantások? Azért ez nem ilyen egyszerű, de örülni semmiképpen nem lehet ennek a fejleménynek.
Nemzetközi Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
Bózsó Péter | 2025. november 15. 17:31
Belgium nem mindig volt Európa kábítószer-központja. Mélytengeri kikötői, a folyamatos konténerforgalom és a schengeni övezet szabadsága álommá teszik az országot a drogkereskedők számára – és rémálommá a bűnüldöző szerveknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG